🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > annáták
következő 🡲

annáták, annalia, annatae, annualia, fructus primi anni: 1. a pápai adományozással betöltött nem →konzisztoriális javadalmak adományozása után az →Apostoli Kamarának fizetendő illetmény, mely eleinte az első évi jövedelem egészét, később felét tette ki. Eredete az a 11-12. sz. szokás, hogy a javadalmas a javadalom adományozójának, tehát nem a p-nak, hanem a kegyúrnak szolgáltatta be első v. néhány évi jövedelmének egészét v. egy részét. A p. →reservatio kialakulásával kézenfekvő lett a betöltéssel kapcsolatos jövedelem átvétele is. Először 1306: V. Kelemen tartotta fönn az Ap. Kamarának az Angliában, Skóciában és Íro-ban üresedésben lévő v. 3 é. belül megürülő javadalmak betöltése után az ~at. XXII. János 1326: az egész Egyh-ban kötelezővé tette a Sztszék által betöltött javadalmak után az ~ fizetését. A 6 Ft, majd IX. Bonifác idejétől a 24 Ft alatti évi jövedelemmel járó javadalmak után nem kellett ~at fizetni. Az ~ főleg a 14. sz: jelentős jövedelmi forrást jelentettek a Sztszéknek, mivel a p-k sok ilyen javadalom betöltését vonták magukhoz. XXII. János pl. uralkodása idején 30.223 ilyen javadalmat adományozott. 1448. VI. 9: a bázeli zsin. XXI. ülése eltörölte az ~at, s jóllehet az intézkedés egyhjogilag nem volt érvényes, a szoros értelemben vett ~ eltűnését megindította. Szokásos lett ui., hogy minden javadalmat 24 Ft alá becsültek. A →konkordátumok is elengedték v. mérsékelték az ~at. - 2. A 15. sz-tól szokássá vált ~nak nevezni a konzisztoriális javadalmak, főleg a ppségek elnyerése kapcsán a Sztszéknek fizetendő taxákat, valamint az inkorporált javadalmak után minden 15. évben járó adót is. - 3. Mo-on a szoros értelemben vett ~ a 15. sz-tól nem léteztek. Az 1415. IX. 19: kiadott ún. konstanzi bulla biztosította, hogy a Sztszék nem avatkozik be semmiféle mo-i javadalom adományozásába. 1404: Zsigmond kir. rendeletet is adott ki a hazai javadalmakat p. adományozás címén maguknak igénylő, ún. →bullások ellen. A javadalmak közvetlen p. betöltésére irányuló kísérletek később is heves ellenállásba ütköztek (pl. 1449-50: Hunyadi János a rendekkel együtt meghiúsította a dömösi prépostság betöltését). A tágabb értelemben vett ~ról a Sztszék a 16. sz: a török elleni háborúk támogatásaként lemondott Mo. javára. - Okmányok: Fejér X/IV:303. (Zsigmond rendelete a bullások ellen) - MVH I/I: Rationes collectorum pontificiorum in Hungaria. E.P.

DHGE III:307. - DDC I:533. - LThK I:575. - Szeredy 1883. II:1123. - Mályusz 1958:1. - Plöchl 1962. II:427. - Feine 1972:349.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.