🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > A > attríció
következő 🡲

attríció (lat. 'töredelem'): a teológiában a 12. századtól a bűn fölötti általános töredelem, amelyet az Istentől, ill. a megtorlástól való félelem vált ki, s ezért nincs benne az a teljes szakítás a bűnnel, amely végbemegy az igazi →bűnbánatban, ahol a bűn fölötti fájdalom oka az Isten szeretete. - Az ~t általában nem tekintették önálló értéknek, hanem csak az igazi bánathoz vezető utatnak és előkészületetnek. A skolasztikusok szóhasználatában az ~ formátlan bánat, amely csak akkor válik teljessé, ha a kegyelem és a szeretet formát, igazi alakot ad neki. Ezzel ellentétben Duns Scotus csak fokozati különbséget látott az ~ és az igazi bánat között. Luther később az ~t képmutatásnak, önámításnak nevezte. A trienti zsin. és utána a teol-ok azt tanították, hogy az a magatartás, amely a bűn utálatosságát átlátja és fél az Isten büntetésétől, igazi emberi erkölcsi magatartás. Benne van az átmenet a valódi bánatba, s létrejöttében már ott van a segítő kegyelem (D 898, 915). G.F.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.