Balthasar, Hans Urs von (Luzern, Svájc, 1905. aug. 12.-Luzern, 1988. jún. 25.): pap, teológus. - Egy. tanulm-ait Münchenben, Bécsben és Berlinben végezte, R. Guardini tanítványaként fil-t és ném. irod-t hallgatott. 1929: Zürichben fil-ból drált (Die Geschichte des eschatologischen Problems in der modernen deutschen Literatur). 1929: belépett a JT-ba. 1934-38: a Lyon melletti Fourviére-ben végezte a teol-t. H. de Lubac hatására főleg a patrisztikát tanulmányozta. 1936: pappá szent. 1940-48: egy. lelkész Bázelben. Megismerkedett K. Barth-tal és Adrianne von →Speyerrel, kivel létrehoztak egy sajátos világi intézményt az emberek iránti nyitott igazi kerség átélésére. 1950: emiatt a r. elhagyására kényszerült. Bázelben irányította az általa alapított Johannes-Verlagot. - Teol-jában mindent egyetlen középpontra, az Egyh-ban továbbélő Jézus Krisztus személyére vezet vissza. - Fő műve, az 1961-től kötetekben megjelent Herrlichkeit tkp. egy tervezett trilógia első része: impozáns méretű teol. esztétika, melyben a szépség szemszögéből tekinti át az egész kinyilatkoztatást, az egyh. hagyomány teljességét, sőt az emberiség profán műv-ét és esztétikáját is, Homérosztól napjainkig. Ami a fil. számára a szép, ugyanaz a teol. számára a dicsőség, a doxa. Ez legteljesebben Jézus Krisztus arcán a kereszthalál önkiüresítésében, kenózisában ragyogott fel. Az egész isteni kinyilatkoztatás Jézus Krisztus istenemberi alakja köré összpontosul. Minden, ami csak szép a világban, a rejtett isteni szépség megnyilatkozása: epifánia, ami uakkor kenózis is: a rejtett Isten dicsőségének kiáradása az üresbe, a bűnbe, sőt az Istentől való elhagyottságba: Isten úgy szereti teremtményét, hogy kiüresíti önmagát Jézus Krisztusban. Az Ó- és ÚSz teol-ja, az egyhtört. kiemelkedő alakjainak elemzése egyaránt ezt a dicsőséget tükrözi vissza. Már a Krisztus-esemény első fázisában, a megtestesüléskor együtt szemlélhetjük Isten dicsőségét és önkiüresítését. A testté lett Ige, a Logosz már magában hordja Krisztus halálának, a kereszt súlyának vonzását: Krisztus keresztje kezdettől fogva bele van írva a teremtésbe. Amikor az Ige testté lesz, halálra szánt létében Nem-Ige, Csend lesz, halálos csend. Isten alakjából a szolga alakjába ereszkedett le (Fil 2,6-11), Isten Fia fölvette az emberi állapotot és engedelmes lett egészen a kereszthalálig. A Teremtő átengedte szabadsága egy részét teremtményének, az embernek, vállalva, hogy az fellázadhat ellene. Krisztus önkiüresítésében és halálában azonban Isten nem idegenítette el Önmagát, a halál emberileg megélt kenózisa az emberré lett Isten Fiának a kenózisa, a Fiú istenileg akart születésének kinyilatkoztatása. Nagypéntek teol-jához azonban nagyszombat teol-ja is csatlakozik: Krisztus pokolraszállása során saját személyében átéli és magára veszi az Istentől való elszakítottság állapotát is. Istennek Jézus Krisztusban kimondott Szava azonban csak húsvét hajnalán mondatott végig. A halandó, ember-Jézus szavai és tettei csak töredékei ennek a szónak: a három nap teológiája a kenózistól így vezet el a doxáig, Isten dicsőségének felragyogásáig Jézus Krisztus arcán. - A Theodramatik azzal kezdődik, hogy a teremtett ember, a véges szabadság szembeszáll a végtelen szabadsággal, Istennel. A 2. köt. az Istenember-Krisztus megjelenéséről szól, s ezzel kezdődik a Szentháromság megnyilatkozása. A krisztológia azáltal válik szoteriológiává, hogy a világ elfordul Istentől. Isten fokozódó szeretetével szemben egyre fokozódik az ember ellenállása, és az összeütközés a keresztben történik, mely által a szeretet szabadsága legyőzi a teremtett emberi szabadságot. Így jut el a theodráma a csúcspontra, és az eszkatonban végződik. Az eszkaton már nem emberi idő, hanem örök jelen. Ezt várja az ember, mert ebben az állapotban már Isten szentháromságos szeretete végleges győzelmet aratott az ember istenellenessége fölött. - ~ hatalmas ismeretanyagot és irod-at dolgoz fel ebben a művében, mely a mai spekulatív dogmatika egyik kísérletének tekinthető. Szokatlanok a képzettársításai és szokatlan a szemlélete is. Az eszkatológiában különbséget tesz Isten és ember szempontú eszkaton, az ember ideje és Isten ideje között. A Jelenések kv-ét nem látomásnak, hanem szorosan vett próféciának tekinti. - ~ teljesen szakított a hagyományos skolasztikus dogmatikával. Új kifejezésmódja Krisztus emberségével és szenvedésével kapcsolatban K. Rahnert arra indította, hogy →nesztorianizmussal vádolja. - M: Theologie und Heiligkeit. 1948. - Theologie der Geschichte. 1950. - Karl Barth, Darstellung und Deutung seiner Theologie. 1951. - Schleifung der Bastionen. 1952. - Das betrachtende Gebet „Adoratio”. 1955. - Herrlichkeit. I. Schau der Gestalt. 1961.; II. Fächer der Stile. 1962.; III/1. Im Raum der Metaphysik. 1965.; III/2. Theologie. 1. Alter Bund. 1967; 2. Neuer Bund 1969. - Das Ganze im Fragment. 1963. - Glaubhaft ist nur Liebe. 1963. - Wer ist ein Christ? 1965. - Cordula oder der Ernstfall. 1966. - Die Einheit der theologischen Wissenschaften. 1968. - Theologie der drei Tage. 1969. - Romano Guardini, Reform aus dem Ursprung. München, 1970. - In Gottes Einsatz Leben. 1971. - Klarstellungen 1971. - Theodramatik I. Prologmena. 1973. - Theologik I-III. 1987. M.I.L.

Vanzan-Schulz 1978:564. - Szabó 2004:278.