Blondel, Maurice (Dijon, Fro., 1861. nov. 2.-Aix-en-Provence, 1949. jún. 4.): filozófus. - Az École Normale Supérieure-ön tanult fil-át 1884-ig. 1893: védte meg híres tézisét (Action) a Sorbonne-on. Belekeverodett a modernista vitákba; gyanúsítgatták, bár sohasem volt modernista. Előbb a lille-i egy-en (itt írta meg híres Levelét az apologetikáról), 1896-tól 30 é. Aix-en-Provence-ban az egy. bölcsészkarán tanított. - Eszméi felmérhetetlen hatással voltak a 20. sz. gondolkodásra, a fil-ra és a teol-ra is. Eszmevilágára csak az utóbbi két évtizedben derült teljes fény, amióta közzétették a modernista válság dokumentumait: ~ levelezése a modernizmus nagy képviselőivel (pl. Laberthonnięre, Wehrlę, Bremond, Ed. Le Roy) és másokkal (pl. A. Valensin, Teilhard de Chardin) igen értékes szellemtört. dokumentum. Fő érdeme, hogy 1893-as tézisében kidolgozta a cselekvés dialektikáját ill. az immanencia módszerét, és így új utakat jelölt meg az →apologetikának. - A fiatal ~ a racionalizmus, a szcientizmus és a ném. idealizmus nyomán elterjedt immanentizmus korában az emberi cselekvés (a két akarat, a volonté voulante és volonté voulue) elemzésével igazolni akarta a ker. hit lehetőségét. Kimutatta, hogy az ember Isten nélkül befejezetlen; választania kell (option), meg kell tennie az Igazságot, ha el akar jutni a fényre. Ebben Pascal hatása érvényesül, de még inkább Szt Ágostoné és Szt Bernáté. Meg akarta mutatni a term. és a termfölötti, a tört. és a dogma, a hit és az élet kapcsolatát, harmóniáját. A mélyen fekvő akarat (volonté voulante) és a tényleges akarás (volonté voulue) közötti eltérést úgy múlhatjuk felül, úgy találjuk meg önazonosságunkat, ha meghalunk az énnek, és egy Másik akaratát tesszük magunkévá, vagyis azt tesszük, amit Isten akar. - A cselekvés dialektikája menthetetlenül fölveti a választást és az elkötelezettséget, ill. a meghatározatlan termfölötti problémáját. Ez föltétlenül szükséges az embernek, hogy befejezett legyen, ugyanakkor abszolút elérhetetlen. Csak a termfölötti, kinyilatkoztatott vallás lehet az igazi; ha Isten tényleg megnyilatkozik (ezt tette Jézus Krisztusban), akkor az embernek állást kell foglalnia, igent kell mondania, hacsak nem akar nemet mondani. Ez a módszer hasonlít ahhoz, amelyet J. Maréchal Kant kritikájára válaszolva az emberi megismerés síkján dolgozott ki. ~ az 1896-os Levélben még jobban kifejtette apológiai módszerét; a Történelem és dogma (1904) pedig a Loisy és a modernisták által fölvetett kérdésekre keres választ. Élete és munkássága második szakaszában ~ kidolgozta trilógiáját (La Pensée, L'Être et les êtres, L'Action): ebben közelebb áll a hagyományos (újtomista) metafizikához. - Fm: L'Action. Essai d'une critique de la vie et d'une science de la pratique, 1893. - Histoire et dogme. (1904) - La Pensée. (1934) - L'Être et les êtres. (1935) - L'Action. (1936-37) Sz.F.

Lacroix, Jean: M. B. 1963. - Bouillard, Henri: B. et le christianisme. Seuil, 1961. - Henrici, P.: Hegel und B. 1958. - Flamand, Jacques: L'idée de méditation chez M. B. 1969. - Marlé, R.: Au coeur de la crise moderniste, 1960. - Teológia 1967. (Tarnay Brunó: A régi és az új M. B. gondolkodásában) - Szabó Ferenc: Távlatok. Róma, 1970. (B. és a cselekvés dialektikája; B. és az immanencia módszere) - Uő: Párbeszéd a hitről. Róma, 1975:41-54. - Szabó 1999: 147. - Szabó 2004: 170.

új!