🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > B > Bátmonostor
következő 🡲

Bátmonostor, Bács-Kiskun m.: 1. A Becsegergely nem ősi birtokán vsz. 1198 e. Both bihari ispán kezdett monostort építeni. Romjaiból román stílusú emlékek is kerültek elő. A tatárdúláskor (1241-42) pusztulhatott el. 1345: Becsei Imre fia, Töttös pilisi ispán és kir. ajtónállómester a p-hoz folyamodásában arra hivatkozik, hogy „az emberek már nem emlékeznek arra, hogy a monostort valamikor szerz-ek lakták volna”. Miután mezővárosát ismét benépesítette és egy kp-nal misét mondatott a monostor tp-ában, kész volt azt 12 ágostonos remete számára helyreállítani és ellátásukról gondoskodni. A p. az engedélyt azzal a feltétellel adta meg, hogy ~on plébtp-ot is épít, uakkor a monostor Bold. Szűz tiszt. sztelt tp-ának búcsút engedélyezett. 1415: Tapolcsáni János, az ágostonos remeték tartfőn-e ~on keltezte levelét, amelyben a Töttösök Bodrog vm. várának, Szembécsnek várnagyát felvette konfráternek. 1466 u. a Töttösök kihaltak, és ~t a Kisvárdai család örökölte. 1544-ből maradt egy nyugta, amelyben Kisvárdai Mihály elismeri, hogy megbízottja a ~i klastrom tp-ának ezüstjeit átvette. Ebből a monostor pusztulására következtethetünk. A 18. sz: a tekintélyes tp. fedett sztélyét az ort. szerbek használták; az 1880 k. még jelentős romokból napjainkra semmi sem maradt. A Szentlélekről nev. apátság címét viselték: 1723: Karl Albom augsburgi knk., 1775: Prileszky Béla, 1809: Belánszky József, 1828: Bémer László, 1844: Krautmann József esztergomi knk., 1859: Tóth József tengerész, táb. főlelkész, 1877: Somhegyi József fóti, 1888: Vinger Ignác szebeni, 1902: Lévey Mihály nagyabonyi plnos, 1908: Keszler István váci knk. - Régészeti emléke: 22 cm átmérőjű limoges-i kézmosótál. A zománcozott tál közepén Sámson és az oroszlán küzdelme, körülötte kerek mezőkben angyalok. 1240 k. egyh. használatra készült. A 19. sz: az apátság romjai között tatálták. A Jankovich-gyűjt-nyel került a M. Nemz. Múz-ba. - 2. plébánia a kalocsai egyhm. bajai esp. ker-ében. 1270: Bothmonustra. 1771: alapították. Kegyurai 1880: a közbirtokosok. Anyanyelve 1840: m.; 1910: m.; 1940: m., ném. - Tp-át 1761: Szt József tiszt. sztelték. Harangjait 1891: 79 cm átm. Walser Ferenc, 1920: 45 cm átm. Bódicsy Sándor öntötte. Org-ját (1/8 m/r, op. 225.) 1894: az →Angster gyár építette. - Plébánosai: 1777: Kovács András, 1779: Szabó Ádám, 1785:Bényi István, 1789:Nagy Imre, 1790: Horváth Mihály, 1804: Szőke János, 1814: Bekess László, 1831: Herold János, 1843: Laczkó Antal, 1851: Bódy Ferenc, 1875: Koncsek László, 1876: Szöllősy János, 1877: Vlahovics Mór, 1888: Thurszky András, 1889: Scharfenberger Ádám, 1892: Nagy Mátyás, 1894: Novák Ferenc, 1905: Kozák József, 1913: Pendl Adorján, 1915: Németh Zsigmond, 1918: Sallai István, 1927: Morvai László, 1937: Hegyi László, 1938: Lantos János, 1952: Huszár Ernő, 1953: Székely László, 1953: Hrubiány Endre, 1956: Török Vince, 1974: Utry Zoltán, 1986: Mátray Dénes, 1988: Szalontay Károly. - Lakói 1840: 1427 r.k., 12 g. kel., 4 ref., 3 izr., össz. 1446; 1910: 2578 r.k., 3 g.k., 4 g.kel., 3 ref., 30 izr., össz. 2618; 1940: 2425 r.k., 9 g.k., 4 g.kel., 2 ev., 33 ref., 27 izr., 13 egyéb vall., össz. 2513; 1944/45: →malenkij robotra hurcoltak 9 ffit, 4 nőt; 1948: 2491 r.k., össz. 2511 (6 tanerős r.k. ált. isk-ban 290 tanuló); 1983: 1670 r.k., össz. 1691; 1990: össz. 1774. H.F.-**

Czinár I:304. - Zichy VI:365; XI:215. - Eubel IV:400. - Kk. régészetünk újabb eredményei Szerk. Fodor I. és Selmeczi L. 1985:363. (Biczó P.) - LBE:111. - Kovács Éva: Limoges-i zománcok Mo-on. Bp., 1968:45. (38-39. kép) - Gerecze II:170. - Schem. Col. 1912:51. - MEN:194. - Patay 1982. - MKA 1984:515.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.