🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > B > bergsonizmus
következő 🡲

bergsonizmus: H. →Bergson tanítására épülő sajátos szellem- és életfilozófia. - A bölcs. irod-ban E. Le Roy, G. Sorel és M. Blondel, a szépirod-ban A. Gide, Ch. Péguy, M. Proust sorolható az irányzathoz. A 19. sz. gondolkodásnak abból a törekvéséből fakad, melyet a spiritualista realizmus föléledéseként, a metafiz. hagyomány folytatásaként jellemezhetnénk (J. Lachelier és társai), s amely az emberi szellem teremtőerejét fedezte föl. Ehhez járult Nietzsche életbölcselete és a Schelling-féle romantika, amely az emberi létet „levés”-ként, szüntelen átalakulásként értelmezte. Így áll elő Bergson fil-ja, amely egyik oldalról a spenceri pozitivizmus túlhaladása, másik oldalról a descartes-i metafiz. új térhódítása. Központi fogalmai: az intuíció (egyfajta szimpátia a dolgok lényege iránt), az emlékezet, amely Bergsonnál egyenesen a személy létközpontja és a konkrét, megélt idő, a durée. Az így nyert antroprológiai emberkép azonban kozmikussá szélesedik. A bensőnkben megtapasztalt örökös túllépés megfigyelhető a világ egészében is: mindenben valamiféle életlendület dolgozik, a világ örökös genezis - születés, megújulás -, és itt már nem helyes egymagában sem a „teremtés”, sem a „fejlődés” kifejezés. Inkább teremtő fejlődésről beszélhetünk. Ennek alapján panteizmussal, naturalizmussal vádolták Bergsont. Valójában éppen az istenfogalom mai tartalmát kívánta bemutatni alapeszméjével. Kétségtelen, hogy a személyesség, a szabadság és a rossz problémája megoldatlan ebben a szakadatlan fejlődésmechanizmusra épülő világképben. - Ha Bergson követőit vizsgáljuk, a ~ irányzatát az alábbi gondolatokkal jellemezhetnénk. 1. Kiindulópont: az én, az élő tudat, a „konkrét fönnállás”, tehát ahogy önmagunkat megtapasztaljuk. Ennek az alaptapasztalatnak lényege a teremtő szabadság. - 2. Ennek köre azonban nem zárul le a szubjektumon belül. A szellem élete: állandó párbeszéd a világegyetemmel. Miközben „ráhangolódunk” az életre, s a megismerteket énünk részévé tesszük (az emlékezet révén), megízleljük a halhatatlanságot, azt, hogy a szellem létezik majd a jövőben is. - 3. Szellemi életünk e dinamizmusa tehát egyértelműen föltárja, hogy az élet örökös „levés”; alakulás, a teremtésben új meg új formák állnak elő, lépik túl az előző létfokokat, hogy aztán a csúcson az ember mindenestől fölülmúlja az anyagot. - 4. Az élet e fejlődésének végső célja, hogy magáért a teremtésért, Istenért létezzünk. Ez akkor valósul meg, ha rádöbbenünk szellem voltunkra, arra, hogy tudunk adni, szeretni. Csak akkor leszünk méltóak az életre, az ember rangjára, ha ennek megfelelően élünk. B.P.

LThK II:227.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.