🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > B > bányász
következő 🡲

bányász (lat. metallifossor, ném. Bergmann): a honfoglalás után kialakuló →kézműves mesterség. Elsőnek a só és nemesfém, majd a kő, réz, vas, a 18. sz: a szén bányászása indult meg. - A kőfejtő csákány, kalapács, feszítővas, fejsze, létra, csörlő, lapát, talicska használatával a felszínről bontva a kőfalat, épületkövet v. malomkövet készít. - A sóvágó csákány, nyelesvág, kalapács, feszítővas, fejsze, létra, csörlő, lapát, talicska alkalmazásával aknanyitás után a sórétegben felülről lefelé haladva a föld alatt fejtett kb. 60 cm-es sókockákat, s a fölszínre szállította azokat. - A fém- és szén~ nyelesék, kalapács (bányászjelvény), csákány, feszítővas, lapát (a 17. sz-tól robbanóanyag, gyújtózsinór), valamint csille, talicska, vödör, csörlő alkalmazásával a föld alá függőleges aknát, abból vízszintes tárnát művelve fejti ki az ércet, szenet, és szállítja a fölszínre. Közben vízemelőművel végezi a víztartás munkáját is. - A fémbányászatnál az ércből a fémet a kohász váltja ki: a zúzóművel aprított kőzetet a kemencében (kohó, huta) faszenes tüzeléssel kiolvasztja, s a nyersfémet kalapálóművekkel hámorfémmé alakítja. A nemesfémeket még cimentezik is finomítás céljából. - A ~ok védősztje Szt Anna és Borbála; ilyen jellegű ábrázolásaikon gyakran láthatók a ~ kézi eszközei. B.I.

Bogdán 1973.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.