confessio (lat. a confiteor, 'megvall' szóból): 1. az ókori rómaiaknál az alperes vagy a vádlott beismerő vallomása. Polgári ügyekben befejezte a pert. A ~t tevő felet elítéltnek tekintették, s kötelezettsége lerovására kényszeríthették. Büntetőperben ~ esetén is meg kellett hozni az ítéletet. - 2. →hitvallás. - 3. bűnvallomás: →gyónás. - 4. a keresztény építészetben a vértanúk sírját és a fölé épített oltárt összekötő építmény. A vt-k iránti tiszt-ből oltárt állítottak a sír fölé, uakkor a hívők számára láthatóvá és elérhetővé akarták tenni a sírt, ezért az oltárt nem közvetlenül a sírra, hanem a köréje emelt falra állították. A falon nyílást hagytak (fenestella, ol. 'ablakocska'), melyen a zarándokok behajolhattak a sír fölé. Olykor a padlóba aknát vágtak (cataracta), melyből egy kürtőn át a sírhoz érinthettek tárgyakat, főleg kendőket (→brandeum), melyeket ereklyeként vittek haza (→pallium). A kk-ban a ~t megnagyobbították: az oltár előtt a padlószintet lesüllyesztették, s félkörös mélyedést alakítottak ki (Róma, Szt Péter és Pál baz-k). Ha a ~ nem vt-sírral, hanem mesterségesen kialakított üreggel kapcsolódott, speluncának nevezik (Róma, Santa Maria Maggiore). - 5. a lelki irodalomban: →vallomások. **

LThK II:35. - Onasch 1980:80.