csillagászat (lat. astrologia naturalis): a →csillagok és mozgásuk ismerete a korai és kk. egyh. számára 2 szempontból volt fontos: erre alapult a húsvéthoz igazodó naptárszámítás és a →makrokozmosz és mikrokozmoszról, a sphaera aetericáról szóló tan.  - A csillagokban megfigyelhető képeket és eseményeket az ember (mikrokozmosz) tükrének tekintették, az égitesteket meghatározott emberi szerveknek, mozgásukat az agyban zajló folyamatoknak feleltették meg. Miként Krisztus születését égi jelenség mutatta, úgy halálakor elborzadt a csillagok világa. A csillagjóslást (astrologia iudiciaria) az egyh. mindig elítélte, de becsülte a ~ot (astrologia naturalis), föltéve, hogy nem zárja ki az ember szabad akaratát. A csillagászat az a tud. volt, amely a csillagok hatását vizsgálta a Hold alatti világra, az ún. sphaera elementarisra, ahol a csillagok szférájában ismeretlen minőségi változások zajlanak. A csillagok ugyanis csak helyváltoztató mozgást végeznek és ez a makrokozmoszban észlelhető változások legfontosabbja. A csillagok helyváltoztatását már a 10-11. sz: csillagászati hosszúsági és szélességi vonalak hálójában ábrázolták, ami egyúttal a földi világban zajló keletkezés és elmúlás, ill. minőségi változások képe lett. A csillagászat így fontos kapocs lett az ókori kvalitatív és az újkori kvantitatív természetismeret között. - E tud-tört. háttérrel válik igazán érthetővé egy sor műv-tört. tény. A csillagok pályáját a kk. elgondolás szerint Isten külön előírással (descriptiones divinae) határozta meg, melyet egy egyetemes természet (natura universalis) mint Isten helyettese (vicaria Dei) működése közvetít, s mint cselekvő természetet (natura agens) az író kézhez hasonlították. Ez az isteni előírás az isteni geometriát írta le mint ars divina, és Isten, ill. Krisztus, aki által minden teremtetett, a világ alkotója, architectus mundi. Ez az Architectus azonban mindeneket ítélő Pantokrátor is, aki a szférákon trónol, miután föltámadt a halálból, fölment az egek fölé, s hatalma alá hajtott mindent. E Pantokrátor mikrokozmikus képe a ker. királyság. A ker. kir. koronája a csillagos ég szimbóluma, az égboltozat antitípusa. →Drágakövei alkalmasak arra, hogy a makrokozmosz erőit viselőjükre vonják, főleg azért, mert az emberi fej a sphaera aetericának megfelelője. A ker. kirság így kapcsolatba került a kozmosszal, azaz a csillagokkal. A csillagok kirnője a Bold. Szűz Mária, mert Epiphanius óta ő a Jel Napbaöltözött asszonya, kinek fején 12 csillagból, azaz az →állatkörből van a korona. Ő a csillagok mozgását irányító natura universalis őstípusa, s egyben antitípusa is. Vsz. ezzel ellensúlyozták tudatosan az ókori Istár (→ég királynője) kultuszát. Ide kapcsolódik az angyalok (akiknek Mária szintén kirnője) csillagokhoz tartozásának tana. - Az ókori elképzelés, mely minden csillagnak külön szellemet tulajdonított a kk. ker. gondolkodásban úgy jelent meg, hogy a csillagok a megholtak lelkeinek tartózkodási helyei. Az állatkörben a Paradicsom 12 angyalát látták, a 7 bolygót a 7 főangyallal hozták kapcsolatba. Ez utóbbi elképzelés a kk. kozmológiának is része, mely szerint az égitesteket angyalok mozgatják. A bolygók kör alakúnak föltételezett pályáját a tökéletesség képének tekintették, amely értelmes causa efficienst igényel. Az angyalok a kozmosz fölötti értelmes belátással mozgatják az égitesteket, melyeket Isten rendelt alájuk. Az égitestek mozgása így részesedés az angyali értelem belső aktusában. A betlehemi csillaghoz is rendeltek egy angyalt, aki Krisztushoz vezette a bölcseket (→Háromkirályok). A rabbik hagyománya szerint angyalok adták át Ádámnak, ill. Szetnek a csillagokra, mozgásukra és hatásukra vonatkozó első ismereteket, tőlük a kaldeusok, ezektől a perzsák, majd az egyiptomiak, végül a görögök vették át. Hogy az angyaloktól kapott tudást megőrizze a romlástól, Ádám 2 oszlopra héberül fölírta. Az egyik oszlop kőből, a másik téglából készült, mert tudtára adták, hogy a világ először víz, majd tűz által pusztul el. Josephus Flavius a Zsidó háborúban írja, hogy 2 ilyen oszlop Szíriában van. **

Kirschbaum II:147.