🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > D > depravatio
következő 🡲

depravatio (lat. 'romlottság'): a vallás romlási folyamata. - A tapasztalat azt mutatja, hogy ha egy vallás nem áll Isten különös gondviselése alatt, az idők folyamán elfajul, egyre tökéletlenebbé válik. - Albert Lang és Wilhelm Schmidt vallástört. kutatásai során arra a belátásra jutott, hogy az emberiség eredetileg monoteista vallást követett, amelyből később lett politeizmus. A modernisták nézete szerint viszont a politeizmusból vezetett az út az értelmileg kidolgozott, intézményes, monoteista vallásig. - A Ter az emberiség őstört-ét ~-ként mutatja be, a Bölcs 13-15 arról tanít, hogy miképpen lettek az emberek bálványimádók. Pál ap. a pogányok bűnösségéről írt, akik „fölcserélték a halhatatlan Isten fönségét a halandó ember, a madarak, négylábúak és a csúszómászók képmásával” (Róm 1,23;. 5,20). Máté az utolsó idők jellemzőjeként említi az emberek vallási eltévelyedését (24,10-14) és hasonlóképpen tanít a Jelenések kv-e az →Antikrisztussal kapcsolatban. Az apologetikában éppen ezért szoktak hivatkozni a kinyilatkoztatás szükségességére. - Mindezt a →fejlődéstannal nehezen lehet összeegyeztetni, bár a kat. vallástörténészek sem állítják, hogy a ~ a vallástört. legfőbb princípiuma, inkább a tapasztalatra hivatkoznak és arra mutatnak rá, hogy a tört. folyamán a vallások hol jó, hol rossz irányban fejlődtek, ill. alakultak, főleg erkölcsi tanításukban és követőik életében. **

LThK III:238.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.