depresszió (lat. 'levertség, szellemi kimerültség'): lehangoltság, nyomott hangulat, amely tartós állapottá válhat. - Kiválthatja veszteség, kellemetlen élmény, sikertelenség, életkor, betegség, környezet, különösen, ha valakinek hajlama van rá. A ~ a személyiség olyan jellemző vonása, amely megnyilvánulhat a legkülönbözőbb helyzetekben és fokozatokban. Mint állapot külső okokra nem vezethető vissza (legalábbis ezek közvetlenül nem ismerhetők fel). A minden ok nélküli szomorúság különbözik az egészséges lelkületű emberek megalapozott szomorúságától. ~ a legkülönbözőbb személyeknél előfordulhat: a szigorú, kötelességtudó, fáradhatatlanul dolgozó embereknél éppúgy, mint a habozó tétováknál, akik az élet minden nagyobb követelménye elől meghátrálnak. Közös jellemvonásuk, hogy úgy érzik, környezetük kirekeszti őket, elmerülnek saját ürességük érzetében, nemegyszer az élet értelmetlenségében. - A ~ súlyos formája az endogén, belső okokból fakadó ~, amely már az elmebetegség körébe tartozik. Az ilyen betegek 1-2 évre gyógyultnak látszanak, majd visszaesnek előző állapotukba. A megalapozatlan bűntudat v. önvád is gyakori náluk. Súlyos esetekben semmiféle kapcsolatra sem képesek környezetükkel, érzelmi életük elhal. Ez a ~ különböző rögeszmékkel, kényszercselekményekkel is társulhat (mániás ~). Lelki okairól alig tudunk valamit. Néhány kutató örökletes tulajdonságnak tekinti. A mélylélektan és a pszichoterápia tapasztalatai azt mutatják, hogy a személyiség szerzett tulajdonsága is lehet. Visszavezethető az anya-gyermek kapcsolat első években tapasztalt zavaraira. A neurotikus ~ pszichoterápiával gyógyítható. Az endogén depresszív pszichózis nehezen különböztethető meg a veleszületett depresszív pszichopátiától. **

LThK III:239.