dispositio (lat.): I. hangoltság: egy dolog v. személy tulajdonságainak összessége, állapota, amely tevékenység v. történés feltétele. - 1. Filozófiailag. A mai lélektanban ~n az emberi magatartásnak, viselkedésnek, tulajdonságoknak tapasztalható, meghatározott feltételét értjük. A fil-ban a ~t metafizikai értelemben használjuk: a ~ egy meghatározatlan materiát képessé tesz bizonyos forma fölvételére, alkalmassá tesz bizonyos aktusra. - Arisztotelész szerint "a részek rendje, amelyben a rend a helynek, a lehetőségnek, vagy a formának megfelel". Kategória-tanában qualitasnak minősíti és megkülönbözteti a habitustól, amennyiben ez tartósabb és mélyebben ható, míg a ~ változó, átmeneti. A ~ habitussá fejlődhet. A habitusnak a ~ból való eredetéről tárgyal a Nikomakhoszi Ethikában. Arisztotelész azt tanítja, hogy minden valóság anyagból és formából áll. A materia meghatározatlan, de abban bizonyos adottságoknak kell lennie, hogy a neki megfelelő formát fölvehesse. A materia úgy van a formára utalva, mint a potencia az aktusra. Szt Tamás ezt a tanítást a következő mondatban foglalja össze: "nulla forma potest esse, nisi in materia disposita" (STh. I-II. 112,20). - 2. Dogmatikailag. A korai skolasztikusok a ~ról az eleve elrendeléssel kapcsolatban beszélnek, utalva a Szentírásra: "Disponit omnia suaviter" (Bölcs 8,1), valamint Szt Ágoston tanítására (De praed. 10,1). Lényegében fejlődött a ~-tan a ker. kegyelemtanban. A kegyelem ui. Isten szeretetének ajándéka, amelyet az ember elfogadhat v. visszautasíthat. Az ÓSz gyakran teljesen Istennek tulajdonítja az ember - szívének - megváltozását (vö. Ez 11,19; 36,26). Az ÚSz örömhíre Ker. Szt János bűnbánatra fölszólításával kezdődik, amelyet Jézus is hangoztat: "Beteljesedett az idő, és már közel van az Isten országa. Tartsatok bűnbánatot és higgyetek az evangéliumban" (Mk 1,15). Mégis az Atya az, aki "vonz" (vö. Jn 6,44), aki nélkül az ember nem tudna hinni Jézusban és nem tudná követni őt. Az ember azonban el tud zárkózni, vissza tudja utasítani Isten közeledését (vö. Mt 23,37). Szt Ágoston azt tanítja, hogy az emberben minden jónak - hitnek, imádságnak - a kezdete Isten kegyelmének köszönhető, ez azonban nem zárja ki, hanem inkább magában foglalja az ember együttműködésének szükségességét Isten kegyelmével. A II. orange-i zsin. Szt Ágostonnak ezt a tanítását hivatalos egyh. tanításnak minősítette. A ~-probléma fennáll az emberi természet és a kegyelem, a szabadság és az eleve elrendelés közt, de a kezdeményezés mindig a kegyelemnek tulajdonítandó. Kérdés: a kegyelem elfogadására föltétlen szükséges-e ilyen ~; ez csupán természetes alap, v. kegyelmi segítség kell-e a megszerzéséhez; milyen befolyást gyakorol ez az előkészület a kegyelem közlésére? A ~ szükséges voltát megkívánja a bűntől megrontott emberi természet (Bonaventura), de az ember szabadsága is, amennyiben meg tud nyílni v. el tud zárkózni a kegyelem elől (J. Rochelle), továbbá az első és a második ok együttműködésének szükségessége (Szt Tamás). Petrus J. Olivi óta azt vallják a teol-ok, hogy Isten kegyelmét minden emberi ~ nélkül megadhatja, legalábbis az isteni potentia absoluta révén. J. Rochelle a pogányokban lévő természetes vonzódást elegendőnek tartja mint ~t a kegyelemhez, míg a bűnös ker-ekben a megtéréshez szükséges istenfélelmet és reményt a kegyelemnek tulajdonítja. Szt Tamás eleinte (Sent. II. 28. q 1 a.4.) még lehetségesnek tartotta a természetes előkészületet a kegyelemre, míg Summájában (I-II. 112,3) egyértelműen kijelenti: Istennek nincs szüksége a kegyelem közlésére semmiféle lelki ~ra, hacsak nem olyanra, amelyet Ő maga hoz létre. A teol-ok általában mind tanítják a kegyelem szükségességét a hitben és a szeretetben való megtéréshez, legfeljebb távolabbi (Tarantasiai Petrus) v. tökéletlen ~ról (Nagy Szt Albert) lehet szó az ember részéről. Az ágostoni hagyományhoz hűen tanítják (Wilhelm Mare) a gratia excitans és regulans szükségességét a teljes ~hoz. Duns Scotus azt vallja, hogy az ember képes ilyen ~ra, legalábbis átmenetileg, rövid időre, különben hiába követelné tőle Isten parancsainak megtartását. E szemlélet mögött a régi ferences isk. meglátása áll, mely szerint Isten állandóan fölkínálja kegyelmét, az ember mindig annak hatása alatt áll, és a szabad akaratot mint tényt hangsúlyozzák. A ~-probléma ismét fölmerült a reformáció korában. 1516: Luther a Római levél magyarázatában mint abszurd és pelagianista tévedést veti el a facienti quod in se est elvet. A sola fides elvvel, valamint a reformátorok szabadakarat-tagadásával szemben a trienti zsin. a hagyományra hivatkozva azt tanítja, hogy a felnőtteknél a megigazuláshoz szükséges egy előkészítő ~; ez a ~ azonban a zsin. szerint a gratia praeveniensszel való együttműködést jelenti, és magában foglalja az isteni hívás meg nem érdemelhető voltát. A trienti zsin. utáni időkben a domonkos, ill. a jezsuita isk. foglalkozott a kérdéssel. A Bañez-féle tomista kegyelemtan szerint a ~ban a praemotio physica közvetlen hatása érvényesül, a molinisták fölfogása szerint viszont az ember visszavonhatatlan döntése, amelyet Isten a scientia mediával előre lát és tud. - Ami a sztségek fölvételét és a ~t illeti, a trienti zsin. tanítása szerint a fölvevőben nem szabad akadálynak (obex) lennie, ami a sztség érvényes fölvételét, ill. gyümölcsöző voltát lehetetlenné teszi. A felnőtteknél szükséges a szándék is. A kegyelmi állapot, mint ~ szükséges a kegyelmet növelő sztségek fölvételéhez (bérmálás, Euch., betegek kenete, egyh. rend, házasság). Nem gyümölcsöző a fölvétel, ha a fölvevőben nincs meg a szükséges lelki ~. - II. helyezés: pp-től v. rendi elöljárótól kapott rendelkezés, mely bizonyos beosztásba helyez papot v. szerz-t. - 1611: a nagyszombati tart. zsin. így rendelkezett: "Mivel a papok önkényesen elhagyják helyüket és tetszésük szerint foglalnak el pléb-ákat, ezután tilos a püspök írásos megbízása nélkül pléb-t elfoglalni. Az ellenkezője felfüggesztést von maga után." - Különös jelentősége van a pléb-k életében. Korábban csak az ún. szabad adományozású (→kegyuraság) pléb-kat töltötte be a pp. ~val, rendszerint pályázók közül választva a plnost. A II. Vat. Zsin. után, mivel a pp. hatáskörét a kegyuraság nem korlátozza, a ~ jelentősége megnőtt. Rendes körülmények között a pályázattal fölérő konzultáció után születik meg a ~; elfogadására a szteléskor fogadott engedelmesség kötelezi a papokat. G.F.-E.P.

I. LThK III:420. - II. Péterffy II:204. (I.)