dominus (lat., gör. kyriosz): úr. - 1. az ókori rómaiaknál ált. a szolga (servus) ellentéte. Fölfogásuk szerint ~ csak dolgok fölött lehetett az ember (a rabszolgát dologszámba vették). Eredetileg azonban ~ a családfő a család vagyonával (beleértve a rabszolgákat is) való jogviszonyában, azaz a tulajdonos. Ezen az alapon a rabszolgák ~nak tekintették és szólították a családfőt. Később a szó jelentése bővült, a gyermekek is ~nak szólították atyjukat, mint a ház (domus) urát. A császárkorban műveltebb körökben házasfelek és testvérek ~nak és dominának (úrnőnek) szólították egymást. Hízelegve mondták a cs-oknak is: bár Augustus és Tiberius eltiltotta, mivel a szabad polgárt is így szolították a rabszolgák, Diocletianustól kezdve a cs-ok szívesen fogadták, sőt föl is vették címként. Caracallától kezdve pénzekre is ráverték. - 2. A gör-öknél jogi képviselő és vagyonkezelő; kiskorú gyermekek számára az apa v. a gyám, asszonyoknak a férjük, özvegyeknek nagykorú fiúk v. ennek gyámja volt a ~. - 3. Az óker. korban a) a vt-k és szt-ek megtisztelő megszólítása (a 4. sz: fölváltotta a "szent" szóhasználat); b) a pp. megszólítása; c) Szt Benedek regulájában az →apát. E szóhasználat a bencés r-en kívül a fr. Dom és az ol. Don megszólításban élt tovább. - 4. A lat. Szentírásban a →Küriosz megfelelője. - 5. A lat. lit-ban a) a könyörgésekben a ~ az Atyaisten, akihez Krisztus által szólunk, aki ~ noster, 'a mi Urunk'; b) köszöntési forma: ~ vobiscum!, →Az Úr legyen veletek! - 6. →dominus-szerviens. - 7. 'öregúr'. 1919-45: a hazai egy. bajtársi egyesületek (pl. Foederatio Emericana) végzett, már állásban lévő tagjainak elnevezése. - Női megfelelője a domina. T.E.

Pecz I/2:596.