🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > együttlét
következő 🡲

együttlét: az ember alapvető rendeltetése arra, hogy másokkal együtt váljon igazán emberré. - A 20. sz. jellegzetes irányzatai: az →egzisztencia-filozófia, a →perszonalizmus és a nyelvfilozófia fedezték föl az emberi létezés párbeszédes voltát (az ember dialogikus egzisztenciáját), a világban való létet, mint létünk alapszerkezetének egyik elemét. Egyeseknél ugyan az ~ inkább mint →elidegenedés forrása jelenik meg (Sartre), mert veszélyezteti az egyedi ember önmegvalósulását, másoknál (pl. Heidegger) a "létgond" inkább éppen a másokról való gondoskodásban ölt formát, az "önértés", magunk megértése egyenlő azzal, hogy megértünk másokat, s ez már közel áll a ker. főparancs gondolatához. - A tomista alapon álló antropológia még tágabban értelmezi az ~et. Testi-lelki összetettségünk révén mindenekelőtt szembetalálkozunk más, ugyanolyan létrendi fokon álló személyekkel és a testi-anyagi világgal. Így az emberről csak többesszámban beszélhetünk (plurale tantum). Az anyagiság (materia prima) fogalmának elmélyítése elvezet a fölismeréshez, hogy a világ nem egyszerűen alanyi világunk "kivetülése", tárgyiasulása, hanem másokkal közös emberré-válásunk színtere. Ezért nem juthatunk el igazi önmegvalósításig, ha nem akarjuk egyúttal szolgálni az "egész" (ti. mindenki) növekedését. Az emberiség együttes kibontakozását nagyban segíti az emberek közti kapcsolatteremtés (kommunikáció) minden formája, így elsősorban a beszéd, ez tehát ontológiai tartalmú, fontos létmód számunkra. - Az ~ teológiailag is jelentős fogalom. Szerepet kaphat a kinyilatkoztatásnak - mint Isten és ember közti párbeszédnek - megalapozásában. Segíthet az emberi nem közös származásának kérdésében (→monogenizmus), annak belátásában, hogy mind az →áteredő bűn, mind a →megváltás tekintetében egy "családot" alkotunk (vö. első és második Ádám). Rávezethet arra, miért kap olyan kiemelkedő helyet üdvrendünkben a másik ember: Krisztus óta minden ker. egyúttal az üdvösség közvetítője is, a többi emberhez való viszony az ítélet mércéje, tehát az önmegvalósulás tulajdonképpeni föltétele. Így az ~nek szerepe van az örök boldogságban is. →beszélgetés, →én-te kapcsolat, →kommunikáció, →közösség, →személy, →világ **

LThK VII:492.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.