🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > enkausztika
következő 🡲

enkausztika (a gör. enkauszisz, 'beéget' szóból): 'viaszfestés', a legrégebbi festőtechnikák egyike. - A gör-öknél a Kr. e. 4. sz: vált ált-sá. Időtállóságát jelzik az épen ránk maradt róm. kori, egyiptomi múmiaportrék. Az ~ ismeretlen okokból kb. a Kr. u. 2-4. sz: feledésbe merült, emiatt pontos módszerét nem ismerjük. Plinius (→festőkönyvek) nyomán tudjuk, hogy az ~ kötőanyaga az ún. punviasz (szódával elszappanosított, fehérített méhviasz), melyet színeztek. Az így nyert festéket fölhevített szerszámmal égették az alapozásra. Bármilyen →festőalapra (pl. kő, elefántcsont, fa) és minden, nem kifejezetten szívó →alapozásra fölvihető. Előnye tartóssága, időjárásállósága és az →olajfestéshez hasonló tüzes színhatása. G.K.

A képzőműv. isk-ja Bp., 1976. - Welthe 1967. - Onasch 1981:101.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.