evangélisták (a gör. euangelisztész, 'aki jó hírt hoz' szóból): 1. Az ÚSz-ben keresztény férfiak, akiket a közösség különleges képességeik, karizmáik alapján alkalmasnak, sőt hivatottnak tartott arra, hogy hirdessék az →evangéliumot, de nem voltak sem →apostolok, sem →próféták (vö. ApCsel 21,9; Ef 4,11; 2Tim 4,5). - 2. A 3. sz-tól a 4 evangélium szerzői: →Máté, →Márk, →Lukács, →János. - Ikgr. Ábrázolásaik már a katakombákban előfordultak (Marcus-Marcellinus-katakomba, 340 k.), ezeken az ~k ált. Krisztus körül csoportosulnak. Az 5. sz. elefántcsont-reliefjei a Krisztus, ritkán a Ker. Szt János körül álló ap-okat ábrázolják (Ravenna, Maximianus katedrája, 550 k.). Az első időkben K-en és Ny-on egyaránt Mátét és Jánost ősz öregnek, Lukácsot és Márkot mint ap-tanítványt, ifjúnak ábrázolták (Gundolin-evangeliárium, Autun, 754).  - A könyvfest-ben a 6. sz-tól az ~ ábrázolása szinte kötelező. Helyük mint szerzőknek az evang-ok előtt van, képük főleg sugalmazás közben és az evang. képviselőiként mutatja őket (→auctorkép, →evangeliarium). A sugalmazás-képek a késő-antik auctorképekből vezethetők le, melyek együtt ábrázolják a költőt és a múzsát. A rossanói kódex 6. sz. képén Márkot együtt láthatjuk a sugalmazó Bölcsesség alakjával (Rossano, Érs. Múz.). A másik változatban az álló v. ülő evang. állát jobb kezébe fogja; e beállítás az antik filozófus-képekre vihető vissza. Az álló típus vsz. korábbi. Az ülő evang. gyakran ír, tollát tintába mártja v. ellenőrzi a tollát. Sok miniatúrán a karoling →dedikációs képek szabálya szerint az ~ átnyújtják az evang-ot Krisztusnak. Más ábrázolásokon az életrajzokból merített egyedi vonások jelennek meg: Márk mint Alexandria pp-e (St-Chapelle evangeliáriuma, Párizs, Bibl. Nat., 1004), Lukács mint orvos (gyógyító eszközökkel teli táskával, Róma, Comodilla-katakomba, falfestmény, 7. sz.) v. mint a Szűzanya festője. Jánost a 10. sz-tól az írnokával, Prochorusszal együtt v. Patmosz szg-én ábrázolják. - Az ~ és jelképeik együttes ábrázolása a 6. sz: vált ált-sá (Szt Ágoston evangeliáriuma, Cambridge, 6. sz.), de kezdetben Ny-Eu-ra korlátozódott. A bizánci műv. ezt a formát csak később és ritkán alkalmazta (Osztromir, evangeliárium, 1056, Leningrád). Az evang. és a jelképe közti összefüggést az evang. testtartása v. a szimbólum mint a sugalmazás forrása jelzi. A jelkép hátasállatként is előfordul. A sugalmazás forrásaként →Isten keze v. egy →galamb is megjelenhet a képen. - Az ~ ábrázolásai között különleges csoport a látnok ~ képei (III. Ottó evangeliáriuma, München, Áll. Kvtár, 10. sz. vége): az evang. mandorlával körülvéve egy körcikken ül, magasba emeli karjait és tágra nyitja a szemét. Fölötte szintén mandorlában angyalok tartják a jelképét, a lába alatt pedig ósz-i alakok. Ez a képtípus az 1000 k. időre korlátozódik és független a többi ~képtípustól. - Az ~ négyes száma befolyásolta a nagy képprogramokba való beillesztésüket. Az ~at gyakran ábrázolták más négyes csoportokkal együtt, pl. a 4 nagy próf-val, a →négy paradicsomi folyóval és a sarkalatos erényekkel. Az ~ összekapcsolása a 4 nagy róm. egyhatyával már a kk-ban szokásos volt. Ábrázolták őket a kereszt szárainak végében, ill. a 4 égtájnak megfelelően is. Más jelenetekkel kapcsolatban szerepelnek együtt (→Maiestas Domini, →utolsó ítélet) v. külön-külön az evang-ukban leírt jelenetek képein. Így Márkot láthatjuk a feltámadás hírüladásakor (16,1-7 alapján, Uta-kódex, München, Áll. Kvtár, 1025) v. Lukácsot a karácsonyi képeken. - A kk. végén és utána az ~ a tp-okban is megjelentek, többnyire az oltár közelében: az oltár fölötti boltozaton, a sztélyrácson v. a próf-k párjaként a stallumon. Az itáliai kora-reneszánsz evang-ábrázolásának legjobb példái 1434-37: Donatello képei a firenzei S. Lorenzo-tp. régi sekrestyéjében: az ~ antik asztalnál ülnek, s a szárnyas és nimbuszos jelképeikből kiképzett tartón lévő kv-be írják az evang-ot. A késő kk-ban néha magukat az ~at is ábrázolták szárnyasan. A kk. folyamán ált-sá vált, hogy Mátét, Márkot és Lukácsot ősz öregnek, Jánost szakálltalan ifjúnak ábrázolták (A. Dürer apostolképei, München, Képtár). Csak a 15-16. sz. itáliai fest-ben jelent meg János ismételten szakállas öregként (Pinturicchio, 1509, Róma, S. Maria dell Popolo). **

BL:402. - Sachs 1980:127. - Onasch 1981:111.