életállapot (lat. status): egy személy egy adott időszakban jellegzetes létezési módja. - Tág értelemben az élethez szükséges (testi-lelki-anyagi-erkölcsi) javak megléte v. hiánya alapján jó v. rossz; szoros értelemben a személy törv-ekkel szabályozott jogállapota, melytől jogi →cselekvőképessége függ, bizonyos ünnepélyességgel megkezdett, maradandó életmód. Ilyen értelemben beszélünk nagykorúsítás után polg. ~ról, →házasságkötés után férjezett v. nős ~ról, előtte hajadon v. nőtlen, fogadalomtétel után szerz., tonzúra és szentelések után klerikusi ~ról. - Az ókori róm. jogban megkülönböztették a nyilvános (status publicus) és a magán (status privatus) ~ot. A nyilvános ~ot a méltóság, a magán ~ot a →szabadság, a →civitas és a →család alapján különböztették meg. A „személy”-nek volt, a rabszolgának nem volt ~a. Aki szabadsággal, civitasszal és családdal bírt, az főnek (caput) számított. A legsúlyosabb ~-változást a szabadság elvesztése, a legkisebbet a családi állapot megváltozása jelentette. - Az Egyh-ban a hívők alapvető →egyenlőségének természetszerű velejárója a konkrét életkörülményekből adódó állapotbeli különbség. A II. Vat. Zsin-ig a hívőket ~uk szerint 3 csoportba sorolták: →klerikusok, →szerzetesek, →világiak. A hatályos egyhjog az →egyházi rendben való részesedés alapján klerikusokról és világiakról, a szerz. fogadalom alapján szerzetesekről és világiakról beszél (olykor házas ~ról és celebsz ~ról is). Úgy tűnik, a fejlődés iránya az, hogy az ~ a jogban nem személyek zárt csoportját jelöli, hanem jogállás szerint tesz különbséget csoportok között. **

Palazzini II:354. - Erdő 1991:159.