építőművészet: épületek célszerű megépítése a formai szépség törvényei szerint, a szerkezetek alakjának esztétikailag és logikailag helyes használatával. - Kezdettől fogva az ember megtelepedésével és az ebből adódó igényekkel függ össze. Lényege a belső terek kialakítása az emberi élet fejlődéséből adódó rendeltetések kielégítése érdekében (lakás, kultusz, társas élet). Eleinte csak a közvetlen gyakorlati célt szolgálta művészi igény nélkül. Ez utóbbi legkorábban kultikus épületek esetében merült föl. A szerkezetek és formák gazdagodása, ezek mélyebb értelme vált a fejlődés legfontosabb mozgatójává. Így az építés anyagi, szerkezeti és rendeltetésbeli föltételei olyan művészi összefüggésben jelenhetnek meg, mely az említett tényezők összhangjában, magasabb egységében valósul meg. Mindez megadja művészi rangját. - Az eu. műveltség körében e következményeknek legkorábban és legteljesebben a hellénisztikus előzmények beolvasztásával a róm. építészet felelt meg. A boltozás technikai kifejlesztésével belső tereket és térkapcsolatokat hozott létre, az egyedi épületeken túl pedig ezek egymáshoz való viszonylatait megoldva épületegyütteseket és tervszerű települési szerkezeteket alakított ki. Ezt a hagyományt folytatta megszakítás nélkül Bizánc, s a népvándorlás századai után ebbe kapcsolódott be fokozatosan egész Eu. Az építészet a kk-tól kezdve a műv. és ezen belül a stílusok fejlődésének gerincét alkotja, mely azonban a 19. sz: lassanként meglazult, s a 20. sz: sem nyerte vissza korábbi szerepét és súlyát. - Az ~ tér- és tömegalkotó rendeltetésének betöltése a mindenkori társad-ak koronként és népenként eltérő közösségi és műv. szükségleteit kellene, hogy kielégítse a fölhasznált anyagok és velük kapcsolatos technikai tényezők korabeli lehetőségeinek alkalmazásával és a társműv-ek bevonásával. E.G.