🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > E > értékfilozófia
következő 🡲

értékfilozófia: a →pozitivizmussal és a természettudományos gondolkodásmóddal szemben az →értékek jelentőségét hangsúlyozó bölcseleti irányzat. - A 19. sz: keletkezett, s a 20. sz: teljesedett ki. Előzményéhez tartozik, hogy a késő kk. túlértékelte a fogalmi gondolkodás szerepét, később a matematika lett a tudományosság mértéke, ami racionálisan nem ragadható meg, értékét vesztette. Kantnál is föloldhatatlan ellentétbe kerül az elméleti és a gyakorlati ész. Az ~ ezekkel a racionalista irányzatokkal szemben újra fölfedezi a nem-racionális, főleg az erkölcsi és vallási értékeknek s az ember „mély-rétegének” jelentőségét. - 1. Az ~ „atyja” R. H. Lotze. Sajátos dualizmust állított föl: a létezők s a term. törv-ek ter-én az értékek fölött az „érvényes” a van, a való uralkodik. Míg a lét-mozzanatokat fölfogjuk, az értékeket megérezzük. Mégsem merőben szubjektív folyamatról van itt szó. Lotze szerint az értékek megragadásában is egyfajta „intencionális” rend, tárgyi értékekre való irányulás nyilvánul meg, mely cselekvésünknek súlyt és értelmet kölcsönöz, az értékek mindenkire érvényes adottságot jelentenek (→értékmegérzés). - 2. Az értékek abszolút érvényének gondolatát az újkantiánus badi iskola vitte tovább. Megalapítója W. Windelband, rendszeres kidolgozása H. Rickert nevéhez fűződik. Kiindulópontjuk: a fil. nem más, mint tudomány-elmélet, mely egyaránt elismeri a termtud-okat, melyek a törv-szerűségekkel foglalkoznak, és a művelődés-, valamint tört-tud-okat, melyek az értékek föltárására irányulnak, Rickert is szembeállította az - értékektől független - „valóságos” és a valóság-kérdéstől független, abszolút érvényű értékek világát. A kettő között mégis talált közös pontot: azokat a „világcsomópontokat” - az ember értékteremtő tetteit -, melyekről egyszerre mondható el: valóságosak és „nem-reális” értékekre irányulnak. - Ehhez a felfogáshoz kerül közel E. Spranger ún. struktúra-pszichológiájával, mely a lelki struktúrákat a velük szemben álló értékekből vezette le. Míg Spranger kitartott az értékek abszolút érvénye mellett, W. Dilthey viszonylagossá tette azokat, úgy vélte: változnak életünk folyamán. - 3. F. Brentano az értékmegérzést állította előtérbe, fölfogása szerint az „erkölcsi érték” a „helyesen jellemzett szeretet”-tel egyenlő. Tárgyi jellegű és abszolút érvényű ugyan, de nem a létrendben gyökerezik, épp ezért nem „racionális”, csak „emocionális”, érzelmi jellegű. Később Brentano egyre inkább a szubjektív oldal elsőségét vallotta az objektív oldallal szemben. - Tanítványa, A. Meinong - a gráci isk. feje - az értéket már többé-kevésbé az alanyi értékélménnyel azonosította, így az értékről adott tanítása eleinte szubjektivista, relativista és irracionalista. Később azonban közeledett a badi isk-hoz: elismerte, hogy az értékek abszolút érvényűek, ha függetlenek is a létrendtől. Az ún. „érzelmi érzékelés”-ben igazat ismerünk meg, s ez uolyan autonóm folyamat, mint a létezők megismerésére irányuló értelmi ismeret. - 4. Az E. Husserltől kiinduló fenomenológiai módszert M. Scheler alkalmazta az értékekre. Kant szélsőségesen formalista etikájával a maga „materiális értéketikáját” állította szembe. Az értékek materiális, azaz tartalmi minőségek, s ezzel Rickert merőben formális érték-fogalma túlhaladottá vált. Önálló „érték-apriori”-t képeznek, mely abban tér el a létrendtől, hogy belső lényegében független. Eredetileg ugyan csak külön „érzelmi érzés” révén ragadható meg, a fölfogott tartalmak azonban az értelmi elemzés számára is hozzáférhetővé váltak. Scheler dolgozta ki az értékek már jelzett hierarchiáját. - Az értékek tartalmi oldalát hangsúlyozta N. Hartmann is.  Cs.I.

LThK X:1061.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.