fideizmus (a lat. fides, 'hit' szóból): 1. református teológiai irányzat. A párizsi ref. teol. fakultáson 1877 u. A. Sabatier és E. Ménégoz prof-ok alapították. A ~ szerint a termfölötti valóságot az érzelmes hit ragadja meg, melynek szimbólumai a vallási fogalmak és tantételek. Sabatier (Kant és Schleiermacher nyomán) az objektív térhez és időhöz kötött megismerés ellentéteként állította a vallásos érzék szubjektív szimbolikus megjelenítési formáját. Szerinte a vallási fogalmak és dogmák nem hoznak létre valós kapcsolatot a transzcendens valósággal, hanem csak gyarló és idővel változó kísérletek arra, hogy a vallásos érzést adott fejlődési fokán kifejezzék. A megigazulásra vonatkozó következtetéseket Ménégoz vonta le: a hit tartalmától meg kell különböztetni a hitet, mely az én mozgása Isten felé a bánat érzületében: „A hit ment meg minket, függetlenül hitbeli nézeteinktől.” A hit üdvözítő hatása tehát nem tartalmától, hanem a szív önátadásától függ. Így a ~ kísérlet a hit és tudás feszültségének föloldására, s a prot. ortodoxia és →liberalizmus összebékítésére. - 2. Fro-ban a 19. sz: kialakult →racionalizmus-ellenes kat. irányzat. Hangsúlyozta, hogy az emberi értelem önmagában képtelen a metafizikai és a vallásos megismerésre. Ezekhez kizárólag a →kinyilatkoztatás vezet el. Az I. Vat. Zsin. elítélte (DS 1622, 1649-1651, 1785, 1806). **

LThK IV:117.