féltés (lat. aemulatio): 1. pozitív értelemben a veszedelmek távoltartásának vágya a szeretet tárgyától. A ~ a szeretet tartozéka: kemény, mint az alvilág (Én 8,6). Megnyilvánul Isten és az ember kapcsolatában is, elsősorban abban, hogy Isten a →bálványimádástól akarja megóvni az embert (Kiv 34,14; MTörv 4,24; 14,15; Józs 24,19; Ez 5,13; 8,3.5; 16,42; 23,25). Isten féltő szeretete nyilatkozik meg üdvözítő terve megvalósításában (Iz 9,1-6) v. Jeruzsálem megmentésében (37,30-32) is; ugyanígy abban is, hogy könyörülettel van elnyomott népe iránt (63,15; Jo 2,18; Zak 8,2) és szembefordul népe ellenségeivel (Ez 5,13; 36,5; 38,19; Iz 42,13; 59,17; Szof 3,8; Zsolt 79,5). A bálványimádó Izr. ~re késztette Istent (Zsolt 77,58). A ker-ek sem ingerelhetik bálványimádással az Urat (1Kor 10,22); az igazság megismerése után vétkezőket a ~ tüze emészti meg (Zsid 10,27). - Szt Pál ezzel a ~sel félti azokat, akiket eljegyzett Krisztussal (2Kor 11,2); s kiket ez a ~ késztet a →karizmáknál értékesebb adományra, a szeretetre (1Kor 12,31; 14,1) és a bűnbánatra (Jel 3,19). - 2. negatív értelemben abszolút birtoklásra törekvés, →féltékenység, →irigység. **