Gasperi, Alcide de (Pieve Tesino, Dél-Tirol/Trentino, Au., 1881. ápr. 3.– Sella di Valsugana, Olo., 1954. aug. 19.): miniszterelnök. – A Rerum Novarum enc. hatása alatt 1896: csatlakozott a ker.-szociális mozgalomhoz először szülőföldjén, az akkori Osztrák-Magyar Monarchiához tartozó Dél-Tirolban/Trentinoban, majd 1900–05: Bécsben egyetemi tanulmányai alatt. Diplomája megszerzése után 1905: trentoi olasz újságok szerkesztőjeként (La Voce Cattolica, Il Nuovo Trentino), 1909: trentoi városi tanácsosként, Innsbruckban tartományi delegátusként, majd a bécsi Reichsratban 1911: olasz képviselőként az Unione Politica Popolare del Trentino (UPPT) színeiben vállalt közéleti szerepet. – Trentino 1919: olasz annektálása után visszatért Olo-ba és Don Luigi Sturzo oldalán részt vett az Olasz Néppárt (PPI) megalakításában. Ennek képviselőjeként 1921: beválasztották a római parlamentbe, miközben pártja 20%-os eredményt ért el. Eleinte 1922. X: támogatta a PPI részvételét Mussolini első kormányában, de a fokozódó erőszak láttán 1924: szembefordult a fascista mozgalommal. A PPI-t 1926: feloszlatták. Sikertelenül próbált száműzetésbe menekülni; az ezért 1927: kapott négyéves börtönből XI. Pius p. és egyh. körök közbenjárására 1928: kiszabadult és 1929–43: Mussolini bukásáig a Vatikáni Könyvtárban dolgozott. – Közben álnéven folytatta ker.dem. irod. tevékenységét. Legjelentősebb írása 1943: Idee ricostruttive (‘Elképzelések a helyreállásról’), amely a színen újra megjelenő ker-demokráciának mintegy a programja lett. A 2. vh. alatt, még illegalitásban 1942: elkezdte szervezni a PPI utódját, Democrazia Cristiana, DC néven. Ennek főtitkáraként 1943–44: több miniszteri posztot töltött be a koalíciós kormányokban, 1945–53: miniszterelnök. – Ezalatt 1946: kikiáltották a köztársaságot, 1947: aláírta a békeszerződést a Szövetségesekkel, 1948: új alkotmányt fogadtatott el, földreformot kezdeményezett Dél-Olo-ban. Ny-i orientációval sikerült megerősítenie Olo. külpolitikai helyzetét, 1949: beléptette országát a NATO-ba. Az ország gazd. helyreállítását a Marshall-terv (→Európai Újjáépítési Program) segítette. 1947. VI: sikerült megszüntetnie a háború utáni kényszerkoalíciót a baloldali pártokkal. Az 1946: Au-val kötött egyezményben Olo. megtartotta ugyan Trentino-t, de a tartomány Trentino-Alto Adige/Südtirol néven széleskörű autonómiát kapott, biztosítva az ottani német lakosság jogait és ennek ellenőrzésére az osztrák fél a „védőhatalom” jogával lett felruházva. A jelentős olasz lakosságú, átmeneti „Trieszt Szabadállam”-on azonban meg kellett osztoznia Jugoszláviával, teljesen elveszítve Isztriát. – Az új Európa felépítéséhez hozzájárulva 1948: ~ részt vett az →Európa Tanács és az →Európai Szén- és Acélközösség szervezésében. Az 1953. évi gyengébb választási eredmények után nem folytatta kormányzati szereplését. 1953: ismét pártja főtitkára lett, de rövidesen teljesen visszavonult a politikától romló egészsége miatt, noha 1954: megválasztották az Európai Parlament 2. elnökévé. – Politikai módszerét a körültekintő egyensúlykeresés jellemezte pártja irányzatai, koalíciós partnerei, a lehetséges szociális reformok, Nato-szövetségesei és a Vatikán szempontjai között. Eredményei közé tartozik a háborúban vesztes Olo. gazdasági, politikai és nemzetközi helyreállásának irányítása. Megakadályozta a fenyegető kommunista hatalomátvételt, különösen az 1948. évi elsöprő (48%) választási sikerével. ~ vezetése alapozta meg a ker-demokrácia közel félévszázados fölényét az olasz belpolitikában. Robert →Schumannal és Konrad →Adenauerrel együtt az európai egység-mozgalom alapító atyái közé tartozott. 1952: Aachen városától az európai eszme alakítói számára adandó Karlspreis díjat kapta. 1952: Luxemburg városának legmagasabb felhőkarcolóját róla nevezték el (Alcide de Gasperi Building). – A falakon kívüli Szt Lőrinc-baz-ban temették. Mély vallásosságán alapuló életútja alapján 1993: kezdeményezték szenttéavatását. N.D.

NCE 2003. VI:104.