gyík, napgyík (lat. lacerta): a csúszómászók (Saurii) rendjének egyik fajtája. Mint hidegvérű állat, keresi a napfényt, mert annak melegétől függ mozgékonysága. - A Szentírásban a gekko, a fürge- és a zöld ~, a →szalamandra és a →kaméleon tisztátalan állat (Lev 11,29). A Péld 30,28: szereplő semamit, melyet a legtöbben ~nak fordítanak, mások póknak, kézzel is meg lehet fogni, mégis a kir. palotában tanyázik. - A ~ már az ókorban a napfény szimbóluma volt. A Physiologus szerint az öreg, vak ~ egy K-re néző hasadékba bújik, de a húsvétkor fölragyogó naptól újjászületik: visszanyeri látását és megfiatalodva bújik ki öreg bőréből. Ezért lett a föltámadás szimbóluma, s ábrázolták gyakran lámpásokon és szószékeken, ahol az evangélium megvilágosító erejére utal. A bécsi →Stephanskirche szószékkorlátján (A. Pilgram, 1514 k.) békák és kígyók között vsz. az Isten igéjét elutasító gonosz jelképe. **

Kirschbaum II:589. - Lipffert 1976:27. - Sachs 1980:157. - Physiologus 1986:11. - BL:513.

gyík, napgyík (Lacerta): a hüllők osztályán belüli külön rend (Sauria). Mo-on hét fajuk él, valamennyien védettek. – A legszebb és legnagyobb az akár 40 cm-re is megnövő zöld gyík (Lacerta viridis). A nászruhás hím teste smaragdzöld, torka égszinkék. Napsütötte erdőszéleken, kőbányák bokros meddőhányóin, szőlőhegyeken gyakori. –Vasuti töltések, árokpartok oldalában, legelőkön él a fürge gyík (Lacerta agilis). Nevével ellentétben a lassubb mozgású fajok közé tartozik. – Kőkerítéseken, kőfejtőkben, várromokon, öreg épületeken tanyázik a gyors mozgású fali gyík (Podarcis muralis); a viszonylag ritka elevenszülő gyík (Lacerta vivipara) a tőzeglápok, vízenyoő kaszalók lakója. – A Duna-Tisza köze füves élőhelyein helyenként gyakori a homoki gyík (Podarcis taurica); a lombos erdőkben él és főleg éjszaka tevékeny a lábatlan gyík (Anguis fragilis), amelyet sokan kígyónak néznek. – A legkisebb hazai gyíkfaj a mindössze 10–12 cm hosszú pannongyik (Ablepharus kitaibelii fitzingeri), amely a déli kitettségű füves domboldalakon többfelé előfordul. – Gyíkjaink rovarokkal, férgekkel, csigákkal, pókokkal táplálkoznak, az elevenszülő és a lábatlan gyíkot kivéve tojásokkal szaporodnak. Puha héjú tojásaikat a talajba rejtik, azokat a nap melege kelto ki. Téli álmot alusznak. – Lásd MKL IV:301. S.E.