hal (gör. ikhthüsz, lat. piscis): vízben élő, kopoltyúval lélegző, változó hőmérsékletű, gerinces állat, melynek páratlan úszói, valamint a magasabb gerincesek végtagjainak megfelelő páros úszói vannak; teste megnyúlt, kissé lapított, szíve egy kamrából és egy pitvarból áll; bőre pikkelyes; petéket (ikrát) rak, de van elevenszülő ~ is. - 1. A ~ alapvető tápláléka az embernek ősidőktől fogva. A régészeti leletek szerint az asszírok, föníciaiak, szíriaiak, egyiptomiak, gör-ök és rómaiak éppúgy fogyasztották, mint a kőkori ember. A Földközi-tenger népeinél a termékenység és az élet bőségének jelképe volt. Helyenként ~at áldoztak az alvilági isteneknek. A gör-róm. mítoszokban nincs nagy szerepe (a →delfin kivételével, amit az ókor ~nak vélt). Egyiptomban tisztátalan állatnak számított, csupán a napistennek szentelt egyetlen ~faj volt „tiszta”, s egyben az örök ifjúság jelképe. - 2. A Szentírásban. Az ÓSz-ben a pusztában szükséget szenvedő izr-k visszagondoltak a ~akra is, melyeket a →húsos fazékból ettek (vö. Szám 11,5). A próf-k képes beszédben utalnak a →halászatra (Iz 19,8; Jer 16,16; Ez 26,5.14; 29,4-6; 32,3-5). A ~ban gazdag Földközi-tengerből Fönícián át szállították a ~at Jeruzsálembe (Ez 47,9.14; Neh 13,16). Jeruzsálem egyik kapujának ~-kapu volt a neve (3,3; Szof 1,10), ami bizonyság rá, hogy a ~keresk-nek fontos szerepe volt. Az →étkezési törvények szerint csak a pikkelyes és uszonyos ~ak „tiszták”, azaz ehetők (Lev 11,9-12; MTörv 14,9). - Az ÚSz szerint fontos eledel volt (Mt 7,10; 14,17; Lk 24,42; Jn 21,13); a sült ~hoz mézet ettek (vö. Lk 24,42). Több fontos eseménynek a ~ban még ma is gazdag →Genezáreti-tó és környéke a színhelye (Mt 4,18-20; 7,10; 13,47; 14,17; Lk 24,42; Jn 21,3-14). A halászat az ap. munka képe: Péter, András, Jakab, János halász volt, s Krisztus megígérte ap-ainak, hogy emberhalásszá teszi őket (Lk 5,10). Ezért tekintik védősztjüknek Pál ap-t is a halászok, jóllehet Pál nem volt halász. Jézus föltámadása után, amikor tanítványaival ismét együtt étkezik, eledelük része a ~ (Jn 21,9). -

3. Ikgr. A ~ szimbolikája a →vízzel kapcsolatos, jelenléte a vízben jelzi azt is, hogy a víz →élő víz. Zsidó emlékeken a vizet mindig ~akban gazdagnak ábrázolták, ilyenkor a ~ a teremtés jelképe. Az ókori kultúráktól örökölt jelentéstartalma révén (élet bősége, örök ifjúság, halhatatlanság) a ~ alkalmas volt arra, hogy a ker. ikgr. egyik legfontosabb szimbóluma legyen: a) Gör. neve alapján (→IXΘYΣ) a ~ →Krisztus-monogram, a →Krisztus-szimbólumok egyike, a katakombák kedvelt díszítőeleme. - b) ~ a vízben/tengerben kép utal (a teremtésen és bőségen túl) a keresztségre és a megkeresztelt emberre: „Mi, halacskák a vízben születünk” (Tertullianus). Jeruzsálemi Szt Cirill katekézise szerint: „Jézus kifog téged a horoggal, nem azért, hogy megöljön, hanem azért, hogy a →halál által életet adjon neked” (→Pektoriosz-felirat). A misztikusok (Sziénai Szt Katalin, Szentháromságról nev. Szt Erzsébet) kedvelt párhuzama a ~ és a tenger, ill. a lélek és Isten képe: amint a ~ van a tengerben és a tenger a ~ban, úgy van a lélek Istenben és Isten a lélekben. - c) A ~ hátán →hajóval (→gemmákon, síremlékeken) az Egyh., hátán a kenyeres kosárral (katakombák freskóin) az Eucharisztia szimbóluma (vö. Jn 6). - d) Mivel a ~ szeme mindig nyitva van, a ~ nem pislog, nem alszik, állandóan ébren van, e tulajdonsága alkalmas volt arra, hogy kapcsolatba hozzák az örök élettel. Már a gör. műv. „~szemű” lényeknek ábrázolta a halhatatlan isteneket. Az ókori ember számára az alvás, a →szem lezárása a halál képe volt, a ~szem viszont az éberség, az állandó ébrenlét jele. A ~ ezáltal lett a ker. éberség szimbóluma is. Az Aberkiosz-felirat szerint a Pásztornak „mindent látó, nagy szeme van”. A Szibilla-jóslatok szerint (VIII, 282) a Messiás a mindent látó, átlátja az ember bensejét is. A keresztség vize „lelki (szellemi) szemet” ajándékoz, s a ker. lélek virrasztó, „nem alvó lélek”, ezért a ~szem a ker. ábrázolásokon is előfordul. - e) Egyéb ábrázolásai. Szerepel a ~ →Jónás és →Tóbiás tört-ében s az adógaras ábrázolásain (Mt 22,15-22). Román tp-ok díszítő eleme a ~farkú oroszlán (Vízakna, timpanon; Vupod, életfa alatt), mely a szirének módjára kísértő gonosz jelképe. Magyarszentpál (Kolozs vm.) tp-ában egy oszlopfőn az életfa, két oldalán egy-egy ~lal, vsz. Krisztus és a hívek jelképe. A holcmányi oszlopfőn ~testű csuklyás démonok falják föl a híveket jelképező ~akat. A ~ képéhez gyakran társul a reményt jelképező →horgony, melyben a →kereszt alakja van elrejtve. Gyóntatószékek díszítőelemei között a ~ a bűnbánatra utal. Ókori ábrázolásokon a ~ mellett sokszor láthatók delfinek, →tengeri sárkány, →leviatán, →cet. - 4. Attributum: Szt Amalberga, Páduai Szt Antal (a ~aknak prédikált), Arnulf (a ~ szájában gyűrű, mert amikor Metz pp-évé választották, felesége ktorba vonult), Szt Benno (2 ~ kulccsal, mert az Elbába dobta a meisseni dóm kulcsát, hogy a kiközösített IV. Henrik be ne léphessen oda, s később egy ~ hozta számára vissza a kulcsot), Szt Bertold, Árpádházi Szt Erzsébet, Szt Péter, Szt Ulrik, Szt Veréna, Szt Zénó attrib-a. - 5. Csillagkép: → - 6. A ~ Mo-on is alapvető népélelmezési cikk kezdetek óta. A halászat a Kárpát-medencében letelepedett nép ősfoglalkozásának tekinthető: a m-ok tudtak a mocsaras, lápos, ártéri területeken élni, kiismerték veszélyeit, megtanultak alkalmazkodni változásaihoz (kiszáradás, árvízek stb.), s alaposan kihasználták a ~fogással kapcsolatos előnyeit. A halászat 17. sz. nagy hanyatlásának egyik oka épp az volt, hogy a török után betelepített ném. és más, hegyvidéki körülményekhez szokott népek már nem tudtak alkalmazkodni a mocsarak, árterek diktálta lehetőségekhez, s elkezdték feltölteni, lecsapolni ezeket. A folyamat végül a 19. sz. nagy folyószabályozásokhoz vezetett. A →reformáció a böjtök eltörlésével járult hozzá a halfogás ősi mesterségének pusztulásához. -

Okleveles emlékek nagy száma tanúskodik a m. halászat 11-15. sz. fénykoráról. A sügér, őn, süllő neve 1211: a tihanyi apátság halászainak személyneveiként szerepel. A sügér (perca) keresztnévként Veszprém vidékén már 1199: előfordul (Siguer). 1430: halastó neve: Sügér-tó (Sygyrthow). A 16. sz: a sügér jellegzetes alakjáról hosszú sügérnek neveznek egy ágyúfajtát. Különös, hogy a fogas, a domojkó népies hangzatú nevét okl. nem ismeri. A compó 1211: tihanyi halász személyneveként (Sompou), 1372: mint családi ragadványnév gyakori. A potyka (cyprinus, karpf, karpfen), azaz a ponty 1545: a Nádasdy-birtok számadásaiban a keszeg és a kárász mellett fordul elő. A süllő (lucioperca) 1479: Süllő (Silew) Imre vezetéknevében jelenik meg. 1493: Estei Hippolit egri pp. böjti ételei közt a vegyes, lat-m. szöveg az alábbi fajtákat sorolja: „carpones [pontyok], Kechyges [kecsegék], menyhal, Harchones [harcsák], pyztrangh [pisztráng]”. A kárász (mercula piscis) személynévként tűnik föl 1099: a veszprémi levtár emlékei között, 1345: Kárásztó helynév. Halastavak neveiből gyakran alakult helynév. Boldogasszony ~a 1522-47: dunántúli okl-ekben 3x szerepel, 19. sz. magyar népi neve: leány~, szűz~, szűzleány~. A különlegesen fehér húsa miatt „égi ~nak” becézett menyhal (murena, mustella fluviatilis) 1479: menchal formában szerepel. A potyka, ponty régi neve, a pozsár (carpio) a 14. sz-tól ugyancsak mint személy-, majd mint vezetéknév szerepel. 1459: említenek Pozsáros-tó nevű halastavat és falut. Már a kk. is nevezi e ~unkat potykának, és a 16. sz. elejétől a pozsár nevet végképp fölváltja a ponty. Apraját pontyfiának mondják. 1478: már a Pontyos családnév is előfordul. A kk. népszerű csemegéje volt a csuka (Lupus piscis), személynévként 1152: tűnik föl. - A ritkább ~fajták közül a pisztráng (tructa, variolus) szerepel legtöbbet. Már az Árpádok korában is tömegesen halászták, kivált a Kárpátok hegyi patakjaiban. A hegyvidéken épült ktorok mellett pisztrángos tavak voltak, melyeken hegyi patakok folytak keresztül. Luxusételnek számított mellette a lazac (salmo), hering (halec, alec), semling (semling, salmo); stokfiset (gadus morbhus arefactus), lepényhal (sole, thymallus). Családnévként szerepel 1304-1424: a keszeg (albula, leuciscus, sturio: jelzőként sovány, ösztövér), és 1357-1424: harcsa (a leleszi konvent s a Károlyi család irataiban). Az angolna (anguilla) szintén úri eledel volt. 1489: Mátyás kir. (ur. 1458-90) sógorasszonya, Estei Eleonóra, a ferrarai hg. felesége küldet Budára 2 hordócskában füstölt angolnát, 50-50 ~lal. A tengeri ~félék közül füstölt v. besózott heringgel Budát is ellátja a v. →Magyar Tengermellék. - Lényeges népélelmezési cikk volt a viza, népszerűsége a 16-17. sz: az exportmarháéval vetekedett. M. nevét 1211: említi először okl. viza~ formában, maga a szó azonban nyelvünk ősibb, a törököt is megelőző ugor ősrétegéből ered és ~óriást jelent. A Fekete-tengertől a m. vizekig vonuló óriás állatok rajai mindig megszokott helyeikre tértek vissza, mint a vándormadarak, s a felszínhez közel, a delfin ficánkolásához hasonlóan, a vízből ki-kiugrálva rajzottak. Legfőbb ívási helyük Győr, Komárom, Guta tája volt. Pozsonyig még eljártak, de a Lajtán túl nem, így már a kk. Bécs is magyar vizaimportra szorult. Az első vizarajok érkezését üdvrivalgás fogadta s kísérte végig a Ny-i országhatárig. A nagy viza-szüretek idején a parton már készen álltak a halsózók, a sózott hal tárolásához való hordók és a füstölők. A kk-ban a viza sózott és füstölt állapotban került forgalomba. Mivel a vizahalászat kir. felségjog volt, melyet csak igen ritkán adtak adományba, az egy-kézben tartás biztosította a halgazdálkodás és halfogás tervszerűségét. Csak úgy, ott és olyan arányban engedélyezték az uralkodók a délebbi országrészek vizafogóit, hogy azokon át a ~ zöme elérje Közép-Mo-ot. Eltűnését hazai vizeinkből az Al-Duna duzzasztóinak megépítése (Vaskapu) okozta, mely elzárta a Fekete-tengerből a Dunán fölúszó viza útját. Cs.Gy.

Pallas VIII:559. - Petz I/1:508. (s.v. csillagzatok) - Dölger, F. J.: IXΘYΣ. Münster, 1922. - LThK IV:153. - Kirschbaum II:35. - Lipffert 1976:28. - Zolnay László: Kincses Mo. Bp., 1977. - Sachs 1980:133. - BL:532. - Vanyó 1988:133. - Bálint 1989:26.

Hal Pál (Rácegrespuszta, Tolna vm., 1890. szept. 9.-Pécs, 1973. szept. 22.): plébános. - A gimn-ot és a teol-t Pécsett végezte, 1913: pappá szent. Babarcon, 1914: Mecseknádasdon, 1915: Németkéren, Hőgyészen, 1918: Szigetváron kp., hitokt. és kórházi lelkész, 1939: a pécsi keresk. középisk. hittanára, 1946: ppi tanácsos, 1947/48: az Emericanum ig-ja, 1954: sztszéki bíró, 1960: nyugdíjazták. - M: Szigetvári kalauz. Hauptmann Pállal. Szigetvár, 1925. T.E.

Schem. Qu. 1914/1972. - Gulyás XI:241. - Diós 1995:69.