Hegel, Georg Wilhelm Friedrich (Stuttgart, Württemberg, 1770. aug. 27.-Berlin, 1831. nov. 14.): filozófus, a →német idealizmus legnagyobb alakja. - Stuttgartban gimn-ot végzett, 1788-93: Tübingában teol. és fil. hallg., majd 1793-1800: Bernben és Majna-Frankfurtban házitanító. 1801: egy. magántanár Jénában, ahol 1802: Schellinggel együtt kiad. a Kritisches Journal der Philosophie közlönyt. 1805: uo. rk. tanár. 1807: a háború alatt Bambergbe költözött, ahol lapszerk. 1808-16: Nürnbergben gimn. ig., 1816 végétől Heidelbergában, 1818: Berlinben egy. tanár, ahol tanítványaival együtt 1827: megalapította a Jahrbücher für wissenschaftliche Kritik folyóir-ot. Kolerajárvány áldozata lett. - Egyedülálló ismeretmonista rendszert épített föl, az egész valóságot ennek fényében próbálta értékelni. Kiindulópontja a felvilágosodás fil-ja és az ún. sváb misztikus hagyomány (Hölderlin, Schelling, később Kant, Schiller és Fichte hatása). 1800-06: jénai docensként írta Jénai logikáját és Metafizika és természetfilozófia c. művét. 1807: Bambergben jelent meg A szellem fenomenológiája c. műve. 1808-16: Nürnbergben írt munkát a logika tud-áról. Átfogó rendszerét A filozófiai tudomány enciklopédiájában dolgozta ki, mely 3 részletben 1817-30: jelent meg. Élete további szakaszában a jog-, tört-, műv- és vallásfil. alapjait vetette meg. Fil-tört-ét úgy tekintette, mint magának a szellemnek a fejlődéstört-ét. Ami a dialektikus rendszert illeti, ~ gondolkodói célkitűzése az volt, hogy összebékítse az olyan ellentéteket, mint egyéni és népi vallásosság, szabadság és szükségszerűség, véges és végtelen. Az ellentétek kibékítésének legfőbb, legdöntőbb formája annak fölismerése, hogy a megismerő szellemben azonos az alany és a tárgy, a tárgyban az alany önmagát ismeri föl. Így a gondolkodás elemzése, a logika túlmutat önmagán, „Isten ábrázolása” lesz, tehát megsejteti, hogyan távolodik el magától a tiszta szellem, amikor világot és véges szellemet teremt. A természetfilozófia már azt a világot ábrázolja, amelyben az abszolút eszme a maga őseredeti egységéből a térbeli egymásmellettiség és az időbeli egymásutániság állapotába távolodott el önmagától. Állítás (tézis), tagadás (antitézis) és szintézis hármas fázisa kimutatható a szellemtört. minden mozzanatában. ~ szerint a fil-ban, elsősorban az ő rendszerében megy végbe a szellemnek önmagához való visszatérése. Gondolatépítménye egyúttal sajátos vallásbölcseleti rendszer is. Szerinte a fil. tulajdonképpeni tárgya maga Isten és az, ahogyan a világban kifejeződik, így egyúttal teol. is, de nem a hagyományos értelemben, ti. itt a világ Isten másléte, a világfolyamat pedig nem más, mint Istennek önmagától való elidegenedése, majd önmagába való visszatérése az emberi szellemen keresztül. Eltért a hagyományos fölfogástól abban is, hogy szerinte a világ Isten szükségszerű sorsa. A Fil 2,7: említett kenózist úgy tekintette, mint a világ egészében végbemenő folyamatot, amelynek fázisai: Isten önmagánál-léte, önmagától való elidegenedése is visszatérése önmagába. Ezeknek a mozzanatoknak felelnek meg a ker. Szentháromság-hit kifejezései: az Atya, a Fiú, és a Szentlélek, mint az Atya és Fiú közti különbség egysége. A Fiú megtestesülése a világfolyamat központi eleme és éltetője, a megváltás-üdvösség pedig a „visszatérés” mozzanata, ahol a Szentlélek helyreállítja az egységet Isten és az ember (és világa) között. A szellem önmagáraébredésében mégsem a vallás jelenti a csúcsot. Igaz, magasabbrendű a műv-eknél, amelyek csupán megjelenítenek, de alacsonyabbrendű, mint a fil., amely már közvetlenül ragadja meg a szellemet a maga mozgásában. Ami a ~i rendszer értékelését és kritikáját illeti, az ellentétek áthidalása valóban megvalósulhat, mégpedig a szeretetben, de kérdés, hogy alkalmazható-e a megismerés leírására, főleg pedig az isteni megismerésre ill. Isten és a világ kapcsolatára. ~ rendszere veszélyezteti az egyes ember szabadságát is. Az „általános” prioritásával utat nyit a totalitárius rendszerek felé is, dialektikus rendszerének materialista változata (→dialektikus és történelmi materializmus) ezért logikusan vezetett el a →kollektivizmus egyoldalúságához. Pánlogizmusa és ismeretmonizmusa kérdőre vonja a világ valós voltát. Azzal, hogy a term-et az abszolút szellem fejlődési szakaszának tekinti, nemcsak →panteizmust feltételez, de a fejlődő Abszolutum gondolatáig jut el, ami önellentmondás. Az általa kimutatott dialektika ahhoz a titokhoz vezet el, hogy Isten - szeretet. - M. m-ul: Ember és tört. Ford. és bev. Sándor Pál. Bp., 1942. - Bev. a történelemfil-ba. Ford. Gáspár Endre. (Egy. jegyz.) 2. félév. Bp., 1950. - A fil. tud-ok enciklopédiájának alapvonalai. 1. köt. Logika. Ford. Szemere Samu. Bp., 1950. (2. kiad. 1979); 2. köt. A természetfil. Ford., utószó és jegyz. uő. Uo., 1968; 3. köt. A szellem fil-ja. Ford., utószó és jegyz. uő. Uo., 1979. - Esztétikai előadások. 1-3. köt. Ford. Zoltai Dénes (3. köt. Szemere Samu). Bev. és szerk. Lukács György. Uo., 1952-56. (2. kiad. 1980) - A logika tud-a. Ford. Szemere Samu. Bev. Erdei László. 1-2. r. Uo., 1957. (2. kiad. 1979) - A szellem fenomenológiája. Ford. Szemere Samu. Uo., 1961. (3. kiad. 1979) - Előadások a világtört. fil-járól. Ford., utószó, jegyz. Szemere Samu. Uo., 1966. (2 kiad. 1979) - A jogfil. alapvonalai v. a termjog és államtud. vázlata. Ford., utószó és jegyz. Szemere Samu. Uo., 1971. (2. kiad. 1983) - Tört. és társad. Vál., bev. Huszár Vilmos. Ford. Szemere Samu. Bukarest, 1972. - Esztétika. Vál., összekötő szöveg, utószó Zoltai Dénes. Ford. Tandori Dezső. Bp., 1974. - Előadások a fil. tört-éről. 1-3. köt. Ford. és utószó Szemere Samu. Bev. Fogarasi Béla. Uo., 1977. (Előbb 1958-60) - Ifjúkori írások. Válogatás. (Vál. Márkus György) Ford. Révai Gábor. Uo., 1982. - A tiszta ész. I. Kant és ~ ifjúkori írásai. Ford. Babits Mihály és Révai Gábor.  Szentendre, 1994. B.P.

Taubner Károly: Bírálati vizsgálat ~ bölcselkedése felett. Pest, 1838. - Uő: A lélekeszme bölcsészeti-tört. bírálati szempontból. Kül. tek. ~re. Uo., 1839. - Simon József Sándor: ~ term-fil. rendszere. Bp., 1906. - Prohászka Lajos: ~. (Halálának 100. évford-jára) Uo., 1931. - Bartók György: Újabb ~-irod. Kecskemét, 1932. - Pakánszky Béla: ~ és m. közössége. Bp., 1932. - Kollár Ferenc: ~. Uo., 1937. - Doskar Éva: ~ m. utókora. Uo., 1939. - Horkai László: ~ phenomenológiája. Szeged, 1943. - Szemere Samu: ~ fil-jának m. műszavai. Bp., 1950. - Fogarasi Béla: Fichte, ~. (Egy. jegyz.) Uo., 1951. - ~ emlékkv. Szerk. Szigeti József. Uo., 1957. - Ovszjannyikov, M. F.: ~. (Ford. Varga Iván) Uo., 1963. - Piontkovszkij, A. A.: ~ állam- és jogbölcselete és büntetőjogi elmélete. Ford. Décsi Gyula. Uo., 1972. - Lukács György: A fiatal ~. A dialektika és az ökönómia összefüggéseiről. Ford. Révai Gábor. Uo., 1976. - Vas Ida: Munka és logika. A ~i abszolút eszme kritikai elemzéséhez. Uo., 1977. - Beőthy Ottó: A ~i tanok mo-i tört-éhez (1818-1844). Uo., 1979. - LThK V:56. - Steinhauer, Kurt: ~ bibliography. München, 1980. - Suki Béla: ~ fil. rendszerének alapkérdései. Bp., 1981. - Marcuse, Herbert: Ész és forr. ~ és a társad. elmélet keletkezése. Ford. Dezsényi Katalin, Endreffy Zoltán. Utószó: Almási Miklós. Uo., 1982. - Novákné Rózsa Erzsébet: Az akarat - ~ gazdaságfil-jának alapkategóriája. Debrecen, 1982. - Poszler György: Fil. és műfajelmélet: költői műfajok ~ és Lukács esztétikájában. Bp., 1988.