🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > Hilárion
következő 🡲

Hilárion, Gázai, Szt (Tabatha, Dél-Palesztina, Gáza mellett, 291-Ciprus szigete, 371): szerzetes. - Alexandriában retorikát tanult, itt került kapcsolatba a kereszténységgel. Kb. 15 é. lehetett, amikor megkeresztelkedése után Remete Szt Antaltól vette át a fehér szerzetesi ruhát. 2 hónapig maradt a remeteségben, majd hazatért hazájába. Szülei közben meghaltak, ~ a gazdag örökségét szétosztotta testvéreinek és a szegényeknek, majd visszavonult a Gáza kikötővárosa, Majuma mellett levő puszta homokdűnéihez. Itt élt 22 é. remeteségben az Antalnál és tanítványainál látottak szerint. Gyógyításai egyre híresebbé tették, sokan keresték föl mint tanácsadót és csodatevőt, és sokan követték is példáját. A szerzetesi életformát ~ ültette át Egyiptomból Palesztinába és Szíriába. - Egy vándorlása alkalmával eljutott Elusza városba, ahol megalapította az első ker. közösséget. Ezután a hírnév és a népszerűség elől menekülve elhagyta Palesztinát. Élete ezután folyamatos vándorlás volt, a csönd és a magány keresése. Fölkereste az egyiptomi száműzetésben lévő hitvallókat, a 356: elhunyt Remete Antal „hegyét” és életének szent helyeit. - Az aposztata →Julianus bizánci cs. (ur. 361-363) alatt Gáza pogány lakói ~ kolostortelepét lerombolták, a szerz-eket megölték v. elűzték. ~ a Líbiai-sivatag Juppiter Ammon oázisában húzódott meg a cs. haláláig, majd Szicíliába, a dalmáciai Epidauruszba, s végül Ciprus szigetére ment. Élete utolsó 5 évét az annyira vágyott szt csendben és egyedüllétben töltötte. Epifániosz ciprusi pp. is a barátai közé számította. - Kívánsága szerint a kertjében temették el, de 8 hónappal később Hészükhiosz Majumába vitte a holttestet, és a régi kolostor helyén temette el. - Ü: okt. 21. **

SzÉ 1988:557. - BS VII:731.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.