🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > Homokóra
következő 🡲

homokóra: a gravitáció elvén működő időmérő eszköz. - A föltételezések szerint már az ókori K népei is használták. Bizonyos azonban, hogy sem a gör-ök, sem a rómaiak nem ismerték, még az egyhatyák sem említik. A Ny-i világban a 13-14. sz: vált ismertté, majd elterjedtté. Japánban a 17. sz. elejétől ismerik. A hajózásban nagy jelentősége volt, de ktorokban és szerz-házakban, később bíróságokon és gazdagabb polgárok házában is használták. A reformáció idején, mikor ismét virágzásnak indult az egyh. szónoklat, a tp-ok szószékein (hogy a pap és a közösség egyaránt jól láthassa) nagyméretű, ún. szószék-~t helyeztek el. A ~ helye kezdetben a Biblia mellett volt, később praktikus okokból egy vízszintesen kinyúló konzolra helyezték, amin a ~t meg lehetett fordítani. A kat. megújulás korában ez a gyakorlat megszűnt. A prédikációk időtartamát ezentúl általában mechanikus zsebórához igazították. - A ~ legegyszerűbb és klasszikusnak számító formája: 2 db közös tengelyű, szűk nyílású, csúcsával egymással szembefordított közel kúp (körte) alakú üvegedény, melyet pontosan kimért mennyiségű márvány-, ón- v. ólomporral töltöttek meg. A szemcsék adott időtartam alatt peregtek a felsőből az alsó óraüvegbe. Hosszabb időtartam mérésére készített ~k üvegét skálabeosztással látták el. Közös házba beépített, különböző átfolyási idejű ~k, az ún. ~-készletek a 1/4, a 1/2, a 3/4 és az egész órák meghatározására is alkalmasak voltak. A kk. ~-gyártás közp-ja Nürnberg volt. (Itt a 19. sz. elején szűnt meg.) A mai ~k nosztalgikus játékszerek; a fényképészetben, a gyógyászatban és a háztartásban azonban napjainkban is használják. - Ikgr. A ~ a kk. műv-ben az elmúlás, a →halál szimbóluma és attrib-a. Idő Apó képzőműv. megjelenítésének egyik eszköze (vö. A. Dürer: A lovag, a halál és az ördög; Melankólia; H. Holbein: Haláltánc; H. S. Beham: Az assz. és a halál, stb.). - A ~ a heraldikában a 16. sz. óta ismert. A 16-19. sz. ang., ném., orosz családok és testületek címerein látható. T.J.P.

Jünger, E.: Das Sanduhrbuch. Frankfurt am Main, 1957. - Panofsky, E.: Studies in Iconology. New York, 1962.

Homokóra, Bp., 1911. jún. 15.-1941. jún. 8.: öreg konzervatívok lapja. - Megj. minden 10. évben (1921. VI. 26; 1926. VI. 13; 1936. VI. 14; 1941. VI. 8.). - Kiadó: a piar. gimn. 1901: éretts. diákjai. Ny: Berkovits Jánosné. T.E.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.