🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > hajó
következő 🡲

hajó (gör. naosz, lat. navis), bárka: nagyobb méretű vízi közlekedési eszköz. - 1. A Szentírásban az evezős és a vitorlás ~ra nincs az ÓSz-ben külön kifejezés. Az izr-k az egyiptomiakkal és a föníciaiakkal ellentétben (e két nép nyelvében a hajózásra vonatkozó közös kifejezések bizonyíthatják, hogy a hajózást egyaránt kedvelték) a hajózásban nem voltak ügyesek, és vsz. kedvük sem volt hozzá (Salamon ~útjait föníciaiak bonyolították le: 1Kir 9,26-28; 10,22; →kereskedelem). Mindamellett ismerték a ~kat, főleg azokat, amelyek Tarsisig közlekedtek (10,22; 22,49; 2Krón 9,21; 20,36; Zsolt 48,8; Iz 2,16; 60,9). Részletes leírást 33,21-23 és Ez 27,3-9 ad a ~król (Tírusz úgy szerepel mint a „tökéletes szépségű” ~). Ez a személyzetet is említi: az evezősöket, a hajóskapitányokat, a hajósokat (= egyszerű matrózokat) és a karbantartókat (vö. Jón 1,3-16: Jónás tengeri útja és ApCsel 27: Pál útja Rómába). A Péld 31,14, a Préd 11,1 és a Sir 43,24-26 utal a hajózás hasznára és veszedelmeire. A Genezáreti-tavon halász~k (bárkák) jártak (Mt 8,23; Mk 3,9; Lk 5,2). →kikötő - 2. Hammurápi törvénykönyvében (Kr. e. 2000 k.) már szerepel a ~ és a vele kapcsolatos jogi problémák: 236. §. Ha egy polgár a ~ját hajósnak bérbe adta, s a hajós hanyag volt s a ~ elsüllyedt v. megsemmisült, a ~ helyett ~t kell adnia. - 237. §. Ha egy polgár a ~ját hajósnak bérbe adta és gabonával, olajjal, gyapjúval és egyebekkel megrakta, de a hajós hanyag volt s a ~ elsüllyedt v. megsemmisült, a hajósnak a rakománnyal együtt kell visszaadnia a ~t. - 238. §. Ha a hajós egy polgár ~ját elsüllyesztette, és kiemeli, a vételár felét fizesse. - 239. §. Ha egy polgár ~t bérel, évi 6 kor (kb. 720 l) gabonát fizessen. - 240. §. Ha egy evezős ~ vitorlással ütközik és az elsüllyed, az elsüllyedt ~ tulajdonosa Isten előtt tegyen vallomást arról, mi volt a ~ban, és az evezős tulajdonosa adja meg mindazt, amit vesztett. - 3. A ~ az Egyház jelképe. Előképe →Noé bárkája. Az egyhatyák szerint az Egyh. hasonló a tengeren hánykodó ~hoz, mely nagy viharban sokféle helyről jött embereket szállít, akik a jó királyság egyetlen városában kívánnak lakni. Ez a ~ nem süllyed el, mert tapasztalt kapitánya van. Tulajdonosa Isten, kormányosa Krisztus, alkormányosai a pp-ök, diákonusok. Árboca a halál fölötti győzelem jele, a kereszt; kormánylapátjai a két szövetség, vitorlája Krisztus szeretete, vaspántjai Krisztus szt parancsai, kísérői a szt angyalok. - A képnek vannak gyökerei a zsidó apokaliptikában is, s az ÓSz-ben ismert a tenger mint az egyén (igaz ember), ill. a nép (Izr.) megpróbáltatásának szimbóluma. - Gör. írók gyakran hasonlították ~hoz a poliszt, a várost, melynek kapitánya a kir. A ~ mint az Egyh. képe e gör-róm. jelképvilágból nőtt ki. A ker. szerzők →Alexandriai Kelemen közvetítésével vették át, s kiforrott formában a 3. sz: jelenik meg. Ny-on →Tertullianus honosította meg, aki először kapcsolta össze a motívumot Noé bárkájával. Szt Jusztinosznál a ~ a kereszt és a keresztség jelképe. - 4. Ikgr. A gör., lat., egyiptomi temetkezési emlékeken a ~ a halhatatlanság, számos →gemmán a remény jelképe, de utalhat a lélek halál utáni szerencsés útjára is. A gemmákról ismert jelet a ker-ek saját szempontjaik szerint értelmezték és használták. A késő kk-ban gyakori az égi kikötő felé tartó, pogányokkal teli ~, melyet az ördögök fenyegetnek. - Az Egyház szimbóluma pl. Giotto Navicella-mozaikján (Róma, S. Pietro előcsarnoka, 1300 k.). Előfordul a Mt 8,23 ábrázolásain, amikor Jézus lecsendesíti a vihart. - Szt Péter ap. életének több jelenetében szerepel (meghívása, ill. a csodálatos halfogás: Lk 5,3-11; vízen járása: Mt 14,31). -

A Krisztus a ~ban motívumot a barokk műv. is megőrizte: a szószékeket gyakran ~orr formában alakították ki (Császár, plébtp.). Külön képtípus, melyen a p. és a sztek az Egyh. ~jában veszik föl a harcot a pogányokkal. - Attrib.: Canterburyi Szt Anzelm és Szt Orsolya (az Orsolya és társai vtságát megörökítő sorozaton V. Carpaccio különféle vízi járműveket festett meg; Velence, Accademia, 1490 k.), Szt Erazmus és Szt Miklós (hajósok védősztjei), Páli Szt Vince. - 5. templomépület része, templomhajó. A ker. építészetben a tp-nak az előcsarnoktól a →szentélyig tartó része, ahol a hívők tartózkodnak. A →jeruzsálemi templomban a ~ megfelelői a tp-udvarok. A szentélytől a lat. szertartású tp-okban a →szentélyrekesztő, →áldoztató rács, a K-i szertartásúakban →ikonosztáz választja el. Lehet osztatlan, egy~s tér (centrális, barokk, modern tp.), v. oszlopokkal, ill. pillérekkel 3, 5, 7 ~ra osztott (román, gótikus tp.). A tp. hossztengelyével párhuzamos a hossz~, erre merőleges a kereszt~ (a gótikában kettő is előfordul). A több~s tp. középső ~ja a~, a többi mellék~. A →bazilika fő~ja magasabb, mint a mellék~k, a csarnoktp. ~i azonos magasságúak. - A tp~ban van a helye a →keresztkútnak, a →szószéknek, a →gyóntatószéknek és az ülőhelyeknek. Hagyományosan a ~ jobb oldala, a leckeoldal (keletelt tp-ban a D-i) a férfiak, a ~ bal oldala, az →evangéliumi oldal (az É-i) a nők helye. **

Eilers 1932:49. - Kirschbaum IV:61. - Lipffert 1976:137. - Sachs 1980:304. - KML 1986:113. - Vanyó 1988:136. - BL:532.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.