hallgatás, csend (lat. silentium): a hangadástól, szoros értelemben a →beszédtől való tartózkodás. - 1. Pozitív formája a →figyelem tökéletes összpontosítását szolgálja: valakire, valamire ~; illetve a tapintatot: valaminek elhallgatása. A ~ tehát nem passzív állapot, hanem alapvető föltétele az →értelem rendezett tevékenységének, a lelki életben a belső →imádságnak, a →gondolkodásnak és az összeszedettségnek. - A vallástörténet kutatásai szerint minden vallás szükségesnek ítéli a ~t, mely a természetfölötti világ megismeréséhez nélkülözhetetlen →csendet biztosítja. Az ősrégi fölismerés, hogy a ~ imádság lehet, az egyiptomiak vallásában, az újpütagoreusoknál és minden vallás misztikusainál megtalálható. Az →esszénusok vsz. közösségüket is a vállalt ~ alapján nevezték el. A keleti vallások meditációinak nélkülözhetetlen kerete a ~ (→hinduizmus, →buddhizmus). Az iszlám imádkozó és a kínaiak istentisztelete egyaránt ismeri a ~t. - A Szentírásban a →hallás és a ~ az Istennel és a felebarátokkal folytatott dialógus alapja. Az ÓSz-ben a valakire ~ engedelmeskedést is jelent (MTörv 27,9; 1Sám 3,1-10; Jer 26,3-5). A Sir 37. fölsorolja a bölcsességből született ~ ter-eit.  Az ÚSz-ben a ~ a →nyelv megfékezésének, a belső világ rendezettségének alapja: aki a nyelvével nem vétkezik, az tökéletes ember, egész testét is képes megfékezni (1Pt 3,10; vö. Jak 3; 1,19.26). Az embernek minden felesleges szóról számot kell adnia (Mt 12,36). - A ktorokban és szerz. közösségekben különösen fontos a ~ mint a belső imádás eszköze. Már sivatagi remeték spiritualitásának is lényeges része volt (→hészükiazmus). A ~ teljes szótlanságot jelent az 1 v. 2 órás szilencium idején. Vannak r-ek, melyek. tagjai a lit-n kívül teljes ~ban élnek (pl. karthauziak, kamalduliak). Avilai Szt Teréz a kárm. rend reformálásánál a Szentírásra (vö. Iz 30,15; 32,17; 2Tesz 3,12) és a Kármel ősi regulájának magvára támaszkodva olyan ~t akart meggyökereztetni ktoraiban, melynek csöndjében Isten a békeként mutatkozik meg. A ~ természetfölötti foka a lélek minden képességének elhallgatása az imádásban (→sötét éjszaka). Keresztes Szt János szerint „az Atya egyetlen szót mondott, és az a Fia volt, de mindig beszél örök ~ban; és a léleknek a csöndben kell meghallania szavát” (A lobogó láng). - A ~ gyakorlásának célja ker. ember számára mindig a szeretet gyarapítása. Ha ezzel a céllal gyakorolják, a ~ az akarat nevelésének és ezzel az önnevelésnek legegyszerűbb és leghatásosabb módja. Mivel a →szó és a ~ föltételezi egymást, a ~ képességének megszerzése a kiegyensúlyozott emberi kapcsolatok alapföltétele. A nevelés fontos része, hogy a gyermeket meghallgassák, végighallgassák és őt is megtanítsák arra, hogy másokat meghallgasson, azaz megtanulja fölmérni a ~ és a beszéd helyes arányát. H. Waldenfels szükségesnek tartja, hogy a nyugati ember „ismét megtanulja a ~ fegyelmét”. Csöndben és ~ban lenni nem megpihenést jelent, hanem a szívnek azt a fenntartás nélküli nyíltságát, amelyben egyedül csak Isten tud működni. - A II. Vat. Zsin. lit. megújulásához hozzátartozik az a fölismerés, hogy a →beszédnek a ~ban kell gyökereznie és a csendnek értelmes szavakban kell kifejeződnie. - Ikgr. jele: kócsag, csőrében egy fehér kővel. - 2. Negatív formája erkölcsileg elfogadhatatlan, mert olyan információt hallgat el, melyet a másik félnek joga van megismerni (→hamis tanú, →hazugság, →manipulálás, →tömegtájékoztatás). Ha a ~ célja nem a szeretet, a dialógusképesség csorbulásához, s ezzel az emberi kapcsolatok torzulásához vezet. **

Schütz 1993:117.