hamu, hamv (lat. cinis): szerves anyag elégése után keletkezett szervetlen maradvány, →por. - A Szentírásban az átforrósodott kőre tett, ellapított kenyértésztát forró ~val fedték be: ez volt a kenyérsütés legegyszerűbb módja, mely a beduinok körében ma is él (1Kir 19,6: ~ban sült cipó; →kenyér). →Gyász, bánat alkalmával ~t szórtak a fejükre v. ~ba ültek, ~ban hevertek (Józs 7,6; 2Sám 13,19; Jób 2,8; Iz 61,3; Jer 6,26: Ez 27,30; Jón 3,6; vö. Mt 11,21; vö. Siral 3,16 és Zsolt 102,10: „A ~t úgy eszem, mint a kenyerem”). A →tisztítóvízbe egy hibátlan, még igába nem fogott vörös →tehén ~ját keverték (Szám 19; Zsid 9,13). A Szeleukidák idején a →halálbüntetés egyik módja volt, hogy az elítéltet forró ~val telt toronyba dobták (2Mak 13,5-8). - A ~ a mulandóság (Jób 13,12) és a semmiség képe (Ter 18,27; Iz 44,20; Siral 3,16; Sir 40,3). A keresztény lit. ebben az értelemben is használja →hamvazószerdán a →hamvazásban. A kk-ban szokás volt az is, hogy a →haldoklók a bűnbánat jeleként a nyilvános bűnösök →ciliciumát vették magukra és ~val hintették meg magukat. A ~ szimbolikus jelentését fölerősíti a →hamvasztás. - A →Mária házában talált ~hoz sok →csoda kötődik. - Néprajz. A „kétasszonyközi” (Nagyboldogasszony és Kisboldogasszony ünnepe, VIII. 15. és IX. 8. közötti idő) ~nak különleges erőt tulajdonítottak, szt tárgynak tartották (→szentelmény). - A fa elégetésekor keletkezett ~ból, fa~ból állították elő a ~lúgot és a ~zsírt, melyet a nép szappanfőzésre és a →kender földolgozásakor használt. A szapulni való fonalat először szitált fa~ra öntött forró vízbe hempergetik, utána, ha a lúggal már jól teleivódott, került a szapullóba. - Télen a méhkas hidegtől való védelmének egyik módja, hogy a pincében gerendára (ászokra) rakott kasokat ~val körülhintik v. tapasztják. - ~val kapcsolatos tréfás szokások. Nagy munkaidőben a névnapokra külön mókákkal hívták föl a figyelmet: a komák és szomszédok estefelé egy koccintásra bekopogtattak, mire az asszonynép és legények az udvarra lopakodtak, s ~val v. porral teli cserépfazekat vágtak az ajtóhoz. Az ún. „bakfazekdobás” gonoszűző és szerencsevarazsló hite, később jókívánság sokaságát jelképező szokása előfordul más jeles alkalmon is, pl. a keresztelőlakomán, elkendőzéskor, a menyasszonyért, esküvőre, vásárra induláskor stb. Az áldás gyanánt „életvesszővel” megveregető Szt Miklós pp. alakjából többszöri átértelmeződés után a leányéletben a „fonalvizsga” legénybírója lett. Kalotaszegen pl. a legények sorra járták a lányosházakat, s amely leány nov. elsejétől mindennapra egy „darab” fonalat föl nem mutatott, azt mint lusta lányt ~val töltött zacskóval megütögették. - Maros-Torda vm-ben vizes ~val töltött zacskóval csapkodnak aprószentek napján (→aprószentek-hordás) . -

Lakodalomban a palócoknál 3 tálat szolgálnak föl, az egyikben töltött csirke és sütemény van, a másikban kis élő macska, a harmadikban korpa, ~ és csont összekeverve. Mindegyik tál egy másik tállal van letakarva, s ha a násznagy elsőre eltalálja a töltött csirkét, akkor ő és asztalszomszédai eszik meg, ha azonban eltéveszti, akkor az asszonyoké. - A ~t gyógyításra is használták, főként állatok kisebb sebeit hintették be rendszeresen ~val (pl. a jószág könnyebb fölismerhetése végett ált. a fület, ritkábban a farkat megcsonkították. A füljegy egyenes, hegyes v. félköralakú bevágását ollóval v. bicskával metszették, s hogy a seb gyorsabban gyógyuljon, ~val hintették be). - A ~ban sütés ősi sütésmód. Különösen a balkáni népek körében élt sokáig, mely szerint a húst állati gyomorban, bőrben, fakéregben, sárral göngyölt levelek közt, áthevített gödrökben v. ~ban sütötték. A bodrogközi pákászutódok ~ban sütik meg a kézzel fogott halat. A nyílt tűzhelyen ~ban sütött tésztáknak vidékenként több neve is van, ami a szokás általános elterjedtségének jele: bodag, bobályka, pogácsa, pogácsakenyér, pokronta, pompos stb. A ~ban sült pogácsa, más néven őskenyér, melyről a népmesékben annyi szó esik, vsz. azért lett következetesen a szegény ember útravalója, mert a szegény vidékeken, ahol kevés gabonát termeltek, nem volt sütőkemence, s a tányérnagyságú, kovásztalan lepénykenyeret v. a kisebb „pogácsát” kizárólag ~ban és kövön sütötték (pl. a Székelységben nagyon sokáig). A kunyhó közepén álló tűzhelyen is sütötték ~ba takarva a parázstököt és a krumplit. A bükkfa ~lapát arra szolgált, hogy a hajdina- v. kukoricakenyeret behelyezzék a tűzhely ~jába. **

MN I:155; II:354; IV:226. - BL:557.