harangöntés: A középkori ~ technológiáját →Theophilus Presbyter 10. sz. végi művéből ismerjük. Ezek szerint vízszintes, forgatható fatengely köré agyagból egy magot raktak föl, amely az öntendő harang belső alakjának felelt meg. A forgatással érték el azt, hogy alakja szabályos forgási test legyen. A magot a leendő harang falának megfelelő vastagságú viasz- v. faggyúréteggel vonták be, majd ezt újabb agyagréteggel borították be, kialakítva az öntőforma köpenyét, amit vas abroncsokkal is megerősítettek. A fa tengelyt kihúzva és a formát függőlegesre állítva a tetején ugyancsak viaszból v. faggyúból megformálták a koronát is, beléhelyezve az ütő felfüggesztésére szolgáló vas horgot. Ezt is agyaggal vonták be, majd a formát gödörbe állították és alátüzelve kiolvasztották belőle a viaszt v. faggyút. A gödröt a forma körül földdel töltötték föl, majd egy külön kemencében vas edényekben megolvasztott ércet beleöntötték a forma öntőnyílásán keresztül a mag és a köpeny közötti üregbe. Kihülés után a kész harangot kibontották a formából, kiemelték a gödörből és megtisztították. - A 14. sz. óta, a kisebb harangokat kivéve, a vizszintes helyett függőleges formázást alkalmaznak. A ~ első lépése elvben a harang alakjának megtervezése, mivel azonban a mesterek az ált. használt hangmagasságú harangok méreteit eleve tudják, külön tervezniük csak a rendkívüli hangmagasságú harangokat kell. A magot az öntőgödörben kisebb harangoknál agyagból, nagyobbaknál téglából üregesen építik föl, hogy alátüzelve könnyen kiszárítható legyen. A mag külsejét rétegesen agyaggal vonják be, amelyet a közepébe állított függőleges vasrúd mint tengely körül forgatott, a harang belseje szelvényének megfelelően kivágott deszka sablonnal szabályos forgási testté alakítanak ki. A kiszáradt magra újabb agyagréteget tesznek, amit egy másik, a harang külső szelvényének megfelelően kivágott deszkasablon körbeforgatásával tesznek szabályossá. Ezzel kialakult az álharang, vagyis az öntendő haranggal azonos alakú agyagréteg. Ennek kiszáradása után a felületére ráragasztják a felirat betűinek és díszítésének viaszból készített mintáit, melyeket külön negatív formákban öntöttek ki. Ezt követően az álharangot újabb agyagrétegekkel, a köpennyel vonják be, melyekbe a nagyobb szilárdság végett régebben lószőrt, újabban rostos anyagot kevernek, valamint vasabroncsokat építenek be. A feliratok és díszítések a köpenyben negatív lenyomatot hagynak. A köpenyt kiszáradása után csigák segítségével leemelik az álharangról, amit viszont eltávolítanak a magról. A köpenyt visszaengedve eredetei helyére, közte és a mag között az öntendő harang alakjának megfelelő üres tér marad. Utolsóként felillesztik a korona külön elkészített formáját. Egy öntőgödörben rendszerint több harang formáját készítik el egyszerre, kiszámítva, hogy az öntendő harangok súlya megfeleljen a kemencében olvasztható érc súlyának. Amikor minden harangforma készen van, az öntőgödröt földdel töltik fel a formák öntőnyílásai magasságáig. Jól ledöngölik, hogy a köpeny ne repedhessen szét a beömlő érc nyomásától. Mindez elkészülvén kezdődik maga az öntés. Az ércet (78% vörösréz, 22% ón) az öntőgödörnél magasabban álló kemencében olvasztják. Az 1150-1200 °C-ra hevített, olvadt érvet a kemencét megcsapolva gravitációs úton vezetik a gödröt kitöltő föld felszínén megvont csatornákon a harangformákba. 3-4 nap múlva, amikor az érc már teljesen kihűlt, az öntőgödörből kiveszik a földet, a köpenyt eltávolítják, s a harangot a magról leemelve kiveszik a gödörből. Végül letisztítják, lecsiszolják a felületét, az egyenetlenségeket eltüntetik. Az egész ~i folyamat sokrétűsége miatt egy harang öntése esetén több hónapot is igényelhet. - Az acélharangokat szekrényes eljárással fa modellekkel készítik. P.P.

Pallas VIII:670. (s.v. harang)