hasszidizmus: a kelet-európai zsidóság jámborsági (→hasszideus) mozgalma. - Alapítója Izrael ben Eliezer Baal Schem Tov (1700-60). Fontosabb tanítványai a meseritzi Dov Bär, a jeles maggid, 'prédikátor' (1710-72); a polnoei Jakob Josef (†1769), a bratzlawi Nachman rabbi (1770 k.-1810) és Schneur Salman (1745-1813). A 20. sz: főként M. →Buber által vált ismertté. - A ~ lelkisége a belső jámborságot hangsúlyozza a Tóra külsőséges megismerésével és teljesítésével szemben. Az intellektualizmussal szemben hangsúlyozott érzelmesség a ~t a tömegekhez vitte közelebb. Főleg a társadalmilag és intellektuálisan hátrányos néprétegekhez szólt, és lehetővé tette, hogy visszatérjenek atyáik vallásához egy olyan időpontban, amikor a keleti zsidók továbbra is ragaszkodtak a törv. hagyományos megismeréséhez, a nyugati zsidóság viszont a szellemi fölvilágosodás és a társad. →emancipáció felé fordult. A ~ jellemző vonása a közösség mindenkori fejének - a zaddik v. jiddisül rebben, 'a megvilágosult, az igaz, megőrző' - uralkodó szerepe. Ő a közvetítő Isten és követői között, s ebből természetesen versengés támadt a rabbikkal, és fölmerült a rebben státussal való visszaélés veszélye is, főleg azért, mert a korábban karizmatikus szerep öröklődő hivatallá lett. - A fölfokozott vallásos öröm- és megváltásvárás-élményből az ének, zene és vallásos tánc rendkívüli szerepe fakad. A szájhagyomány legfőbb formája legenda, mely rendszerint egy zaddik cselekedeteiről, csodáiról beszél, és az anekdota, melynek középpontjában egy-egy zaddik mondása áll. - Az alapító tanításának 3 sarkpontja a közeledés Istenhez (debekut), a szándék (kavvana) és a lelkesedés (hitlahabut). A közeledés Istenhez azt jelenti: „teljesen elszakad a saját anyagvoltától, megtagadja testiségét és Istenre hagyatkozik.” A lelkesedés megköveteli, hogy mindent belső örömmel tegyenek. Ha valaki a böjthöz és az aszkézishez nem a kellő belső lendülettel fog hozzá, akkor Istennek kedvesebb, ha eszik, s önmagát és ezáltal az étkezést örömmel Istennek szenteli. Ami nem ezzel a belső lelkesedéssel történik, az valójában nem történt meg és semmi értéke nincs. Számtalan hasszideus anekdota beszél arról, hogy a legjelentéktelenebb külső cselekedet, mely vidám szívből fakad, többet ér, mint az előírások értelmetlen és lelketlen teljesítése. A hasszidizmus nagy vezérei életéből vett anekdoták elmondása, melyek újra megjelenítik az életüket, a hasszideus lelkület központját alkotják. - Nagy szerepe volt a meghatározott ritmusú vallásos táncnak is. Gyakran a zaddik is együtt táncolt embereivel, akik azt remélték, ezáltal saját szándékviláguk megkapja a szükséges tartalmat és irányt. - Az alapító Israel ben Eliezer még békében élt a talmudistákkal. Halála után azonban a mozgalom gyorsan terjedt és Litvániát is elérte, s a vilnai gaón 1792: átkot mondott a ~ követőire. Ennek ellenére a mozgalom tovább terjedt, Litvániában üldözött kisebbség maradt, Ukrajnában azonban mély gyökereket vert, s a helyi rabbiknak hamarosan hasszideus zaddikoknak kellett átadni a helyüket. A 19. sz. elején heves összetűzésekre került sor a hagyományos talmudisták és a hasszideusok között mindaddig, míg meg nem jelent a →haskala, a K-i zsidó fölvilágosodás, mely mind a két félnek veszélyes vetélytársa lett, ezért abbahagyták az egymás elleni harcot. - Elieser halála után a mozgalom vezetése tanítványára, a meseritzi Bär rabbira szállt, aki jobban ismerte a Talmudot és a Kabbalát, mint tanítója. Isk-jából valók a legtöbb zaddiki dinasztia ősei. Azáltal, hogy a zaddik-szerep öröklődött, a hanyatlásnak nagyon hamar súlyos jelei kezdtek mutatkozni, annak ellenére, hogy egyes zaddikok - pl. Schneur Salman rabbi, a Talmud legjelentősebb tudósa (1748-1812) - nagyon hangsúlyozták az erkölcsi feddhetetlenséget. 1815 u. az örökletes zaddikság foglalkozássá vált. - Kézenfekvő a párhuzam a korai kerség és a korai ~ között, még a lelkiség ter-én is; de van egy alapvető különbség: a ~ mindig zsidó mozg. maradt, és jellemző rá az újkori →kabala, →teozófia és a →lélekvándorlás. **

Schubert 1955:68. - Schütz 1993:121.