hegelianizmus: Hegel rendszerére épülő filozófiai irányzatok összefoglaló elnevezése. - 1. régi ~. 1825-40: Hegel tanítványainak isk-ja. Vezéralakja: G. Gabler (1786-1853), Hegel utóda Berlinben. Teol. irányba lépett tovább: K. Daub, Ph. K. Marheineke. - Az isk. 1831: Hegel halála után irányzatokra bomlott. A vallási-teol. problémákkal (Isten személyessége, Krisztus istenfiúsága, a lélek halhatatlansága) foglalkozó „jobboldalt” Gabler és K. H. Göschel képviselte, a bibliakritikai-szociálpol-forr. „balszárnyat” D. F. Streuss, A. Ruge, L. Feuerbach, B. Bauer. Ehhez a Berlini Körhöz tartozott K. Marx is. A két ág közötti centrumban foglaltak helyet a fil-történész K. Rosenkranz és társai. - A Hegel-kritikát az I. H. Fichte által képviselt „késői idealizmus” és a „balos” Feuerbach végezte el. A ~ 1840 u. a szellemtört. fordulat - a materializmus és pozitivizmus jelentkezése - következtében elhalt. - 2. késői ~. A 19. sz. végén és a 20. sz. elején számos országban újraéledt Hegel hatása. Oroszo-ban hegeli nyomokon járt a „forradalom algebrája”, M. Bakunyin, később V. I. Lenin. Itáliában már a 19. sz. 1. harmadától erős idealista irányzat alakult ki (A. Vera, B. Spaventa, B. Croce, G. Stirling, később Bradley bölcselete, Hollandiában 1898 u. G. Bollandé, No-ban W. Dilthey hermeneutikája képviseli az új~t, az igazi Hegel-reneszánsz azonban csak 1920-33: alakul ki, melynek csúcspontja 1930-33: a nemzetk. Hegel-kongresszus. Fro-ban a marxizmussal folytatott vita összetevőjeként a ~ főleg 1945 u. jelentkezett. - Hegel gondolatrendszere mindezeken túl is hatott a bölcs. egyetemes fejlődésére, hatása fölmérhetetlen. Cs.I.

LThK V:59.