🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > hellénizmus
következő 🡲

hellénizmus: az ógörög állam- és kultúrtörténet végső periódusa, melyben a görögség politikai és kulturális uralma kiterjedt az egész kisázsiai-egyiptomi-perzsa térségre, s végül beolvadt a →római birodalomba. Ami az óhellénségtől elsősorban megkülönbözteti, az a Kelet szellemi és kulturális javaival való szoros kapcsolata. - A ~ korszakát a →perzsák meghódítása vezette be. Nagy Sándor (ur. Kr. e. 336-323) Makedóniából kiindulva 12 év alatt óriási birodalmat épített föl, mely ÉNy-on Makedóniától és Trákiától DNy-on Egyiptomig és Szudánig, K-en pedig az Indusig és Pandzsábig terjedt. Leigázta a városállamokat Görögo-ban, Kisázsiában és Föníciában, és meghódította az Akhemenidák birodalmát (mely nagy ter-eket foglalt magába Mezopotámiában és Perzsiában, messze a pártusok, baktriaiak és arakóziaiak által lakott területekig a mai Afganisztánban), továbbá Egyiptomot, és „a lakott világ határáig” (oikumené) akart előnyomulni. E terv már az Indusnál kudarcba fulladt, de az összeköttetés Ny és K között azóta sem szakadt meg többé. - E világbirod-ban a pol. szintézisnél is nagyobb hatása volt a világfelfogás megváltozásának: a →polisz áttekinthető rendje helyébe az egyetemesnek tekintett →ökumené (oikumené) lépett. A ~ emberei voltak első ízben képesek arra, hogy fölfedezzék az emberiség alapvető egységét és a tökéletes emberséget. - A ~ támaszai, a Nagy Sándor alapította 34 és az utódai által alapított (gör-ökkel benépesített és gör. poliszalkotmány szerint igazgatott) 126 város gör. köznyelvvel, élénk keresk-mel és közlekedéssel (világkeresk.!) rendelkezett. -

I. A ~ filozófiája. A ciprusi Kitionból származó Zénón Kr. e. 300: megalapította Athénben a →sztoát, mely az egyént erősítette, s kimutatta a város és az univerzum hasonlóságát: az ember kozmopolita, világpolgár, bármilyen legyen is a társad. v. földr. származása, helyzete. Zénón leírta az egész világot egyetlen nagy poliszként egyesítő ideális államot, melyben egyetlen isteni törv. érvényesül, és minden polgár e törv. önkéntes elfogadása révén szeretetben él. A bölcs lelke mélyén ugyanazt a →logoszt fedezi föl, amely a Kozmoszt is mozgatja. E logosz irányítja és valósítja meg (ha bölcsen él és szabadon elfogadja személyes sorsát) identitását az isteni valósággal. E szabadság eléréséért meg kell szabadulnia érzéseitől és mindenről le kell mondania. - A →cinikusok számára nem az istenség, hanem az ember a fil. tárgya. Még erősebben hangsúlyozták ezt →Epikurosz hívei, akik mindent csak materiális szempontból néznek és a néphit isteneit egy gettóba zárják, ahonnan többé nem tudnak az emberek világába tevékenyen beavatkozni. Poszeidoniosz erősen a misztika felé hajlott, és mint szíriai a szír csillagtiszteletet vitte be a hellénista gondolkozásba: az ember sorsát eleve meghatározza a csillagok járása. Ugyanakkor az ő „intuitív” gondolkodásmódjában (az ember találkozik gondolkodása tárgyával és ez emocionális élményekhez juttatja) már benne van a későbbi →gnózis gyökere. -

II. A ~ vallási felfogására a →szinkretizmus jellemző: a gör. és K-i istenek, ill. vallási szokások kölcsönös cseréjéből és hasonulásából nemcsak egyszerű összegeződés, hanem egy alapvetően új ötvözet született. Az isten- és mítoszkritikából új misztérium-vallásosság, vallásos „egyesületek” születtek, de a népi vallásosság is burjánzott (→istenek). Az uralkodókultuszban a rendkívül energikus és sikeres uralkodót nagyon hamar félisteni tiszt. vette körül. Egyiptomban mint a (ptolemaioszi) Zeusz-Ammon fiát tisztelték, „Küriosznak” (úr), „Szótérnak” (megváltó) és „Epiphánésznak” (megjelent isten) szólították és proszkünészisszel (földreborulással, a teljes meghódolás jelével) tisztelték. Az új birod. tart-aiban ehhez már elő volt készítve a talaj: a gör-ök héroszhite, India kasztrendszere, a fáraók istenné emelése mind hozzájárult ehhez az uralkodókultuszhoz, amelyet a →diadokhoszok folytattak. Hatalmas és pompás díszoltárok, ünnepi csarnokok, értékes fogadalmi ajándékok a már meglevő szentélyek számára (pl. →Delphiben) szintén jellemzőek a korszellemre („görög barokk”). - Idegen istenekről az volt a megyőződés, hogy azok a saját isteneikben is képviselve vannak, és így az idegen típus egy gör. istenség nevével találóan jellemezhető. Így Ephésziát Artemisszel, Karia főisteneit Zeusszal, Íziszt Démétérrel azonosították. Ázsia Magna Matere gyakran azonosult Rheával, Zeusz anyjával. De a ~ra nem ez a bekebelezés a jellemző (ez már korábban is megvolt), hanem a saját hagyomány egyidejű leértékelése. A meghódított országok isteneit és numeneit, amelyeknek elbűvölő hatása alól nem akarták v. nem tudták kivonni magukat, dinamikusnak és erősnek látták, jó viszonyban akartak lenni velük, s ugyanakkor fölismerték saját istenségeik elkoptatott voltát és ürességét. Így gyakran a „tükhé” (szerencse) tiszteletébe v. a „heimarméné” (végzet) védőkultuszába menekültek. A fejlődésnek ez az iránya azonban elsősorban a titkos kultuszok és a mágikus misztériumvallásosság felvirágzásához készítette elő a talajt. - A babona előretörése: a magán/népi vallásosság azonban gyakran nem fordult sem az állami kultuszhoz, sem a misztériumokhoz, hanem segítő- és védőisteneket keresett, akik könnyen elérhetők voltak, akiknél megértésre és segítségre számíthattak. Aszklepiosz félisten (Apollón és Koronisz fia) a csodálatos gyógyulások művelője Epidauroszban, Koszban és Pergamonban: aki templomában aludt, megálmodta gyógyulásának lehetőségeit. A Dioszkurokat (a harcok segítői az archaikus időkből) a tengeren bajba jutottak tisztelték, s velük azonosnak tekintették a Kabirokat (földalatti istenségeket). Nagy jelentősége lett a démonoknak: hatalmuk területéül a levegőt jelölték ki, s így a világképben is az emberek és az istenek közé helyezték! A gonosz és jó démonok megkülönböztetése azt a vallási dualizmust támogatta, amely a római császárok korában terjedt el. A 12 állatövi csillagkép személyiséggé emelésével a K-i asztrológia új vonásokat kapott. Egybeolvadt az akkor nagyon fejlett sors- és elrendeltséghittel (szerencse, végzet, eleve elrendeltség, fatalizmus stb.), és az istenmítoszoknak kozmikus dimenziót adott. A julián naptár bevezetése is az asztrológiába vetett hitet erősítette, mert ezáltal több embernek nyílt lehetősége asztrológiai számítások végzésére. Nekhepszósz egyiptomi királynak és papjának, Petozirisznek ún. „asztrológus bibliája” széles körben elterjedt. A „varázspapiruszok”, amelyek főként Egyiptomból maradtak fenn, szövegminták, útbaigazítások a varázslási műveletekhez, megmutatják, hogy a varázslók milyen kívánságokat tételeztek föl ügyfeleiknél: szeretnék megszüntetni a kínzó kisebb-nagyobb gondokat, és ehhez különböző titokzatos erőket vesznek igénybe, amilyeneket köveken, növényeken, állatokon stb. figyeltek meg. Az effajta mágikus cselekedetek 4 lépésben történnek: az istenség segítségül hívása (a név ismerete hatalmat ad); mágikus áldozat (meghatározott anyag, meghatározott gesztusok, szavak, rítusok, időpontok stb.); mágikus cselekedet (meghatározott, sorrendjükben pontosan megtartandó előírások); a szellemek elbocsájtása (a varázsló védelme, akaratlan hatás elhárítása).

Az efféle „varázslással” rokon, de ugyanakkor első lépcsőfok a termtud., ill. a technológia irányába a ~ban erőteljesen kibontakozott és gyakorolt →alkímia. A hellénisztikus K egész metallurgiai (fémolvasztási) technikáját Mezopotámiától és Egyiptomtól vette át. Az anyag átváltoztatása arannyá a gör. gondolkodásmódnak megfelelően nem volt abszurditás (az anyag egysége). A fennmaradt szövegekből persze kiviláglik, hogy nyilván nagyon kevés súlyt fektettek a fiz-kém. jelenségekre. Vsz. nem is a nemes fémnek, hanem az anyag transzcendens létezési módjának eredtek nyomába (amint az megfelel eme ideológia misztikus-ezoterikus környezetének). Ezeknek a különféle bűvös-mágikus módszereknek hitbeli elképzelései, praktikái és eszméi a →hermetika (hermetizmus). -

III. A ~ és az ÓSz. 1) Palesztinában. A ~ még a perzsa kor előtt behatolt Jeruzsálembe, a Kr. e. 3. sz: pedig pl. a →Prédikátor könyve kérdésfeltevésében, valamint abban a tényben is megnyilvánult, hogy sokan tudtak gör-ül. Nem sokkal később - az egész sor hellén várostól övezett - Jeruzsálemben is alakult egy hellénizáló párt, amely a zsidó törv-t, a Tórát mint elavultat elvetette, és általános egyenlősítésre (uniformizálásra) törekedett, hogy így részesévé válhasson a hellén közjónak és élvezhesse a jólétet. IV. Antiokhosz (ur. Kr. e. 175-164) védelme alatt ez az irányzat Jázon és Menelausz vezetésével részben meg is valósította tervét: Jeruzsálemet is elismerték gör. polisznak és mint ilyen kapott →gimnáziumot. Mivel IV. Antiokhosz a Jázon által szorgalmazott ~t túlságosan felszínesnek ítélte, maga vette kezébe az ügyet (Kr. e. 167): megtiltotta a Tóra követését, a Templomot pedig az olümposzi Zeusznak szentelte. A Makkabeusok fegyveres szembeszegülésének eredményeként a Templomban helyreállították a Jahve-kultuszt (Kr. e. 164), újra bevezették a körülmetélést, valamint a törv. megtartásának kötelezettségét; V. Antiokhosz Kr. e. 163: semmisnek nyilvánította a tilalmat elrendelő dekrétumot. A kivételes helyzetet, amelyet III. Antiokhosz Jeruzsálemnek biztosított (Kr. e. 198), törv-be iktatták és elismerték. A Hasmoneusok, akik a törv-ért síkra szálltak, nem voltak fanatikusok; számos külf. kapcsolatot teremtettek ill. ápoltak, és ha vallásukkal nem állt szemben, nem vonakodtak a ~ból különféle szóhasználatot, szokásokat v. az anyagi jólétet átvenni. Johannesz Hürkánosz (Kr. e. 134-104) még idegen zsoldosokat is fogadott, és Athénban nagy tiszteletnek örvendett a Palesztinába látogató görögök iránt tanúsított magatartásért (A zsidók tört. 14,8.5), I. Arisztobulosz (Kr. e. 104) pedig megkapta a görögbarát (philhellén) melléknevet (13,4.3). Amikor Nagy Heródes, aki színházat, amfiteátrumot és hippodromot is épített a városnak (15,8.1), Jeruzsálemben átépítette a Templomot, a hellén építészek mértékeihez igazodott (vö. Heródes más építkezéseivel, pl. →Szamariában). Végül tanúsítja a ~nak Palesztinába való behatolását az arámba bekerült gör. szavak nagy száma is. Mindamellett: Johannesz Hürkánosz idején nyílt törésre került sor a Hasmoneusok és a farizeusok között; ez utóbbiak a hasszideusok örökébe léptek, akik a Tóráért folyó harcban csatlakoztak a Makkabeusokhoz. A ~ egyre erősödő hatása, amelyet a Hasmoneusok dinasztiájában is érzékeltek, valamint azok a csalódások, amelyeket a hitehagyások és az üldöztetések okoztak, arra indították a farizeusokat, hogy a törv-t számos új rendelkezéssel mintegy „körülkerítsék” és így az érintkezést a zsidók és a hellének között korlátok közé szorítsák, saját jellegüket pedig a lehető legtisztábban megőrizzék. Csakhogy az óvóintézkedéseknek ez a hálózata és a vele kapcsolatos kazuisztika, amely a zsidó szellem védelmét volt hivatva szolgálni, annyi figyelmet kívánt, hogy közben az örök értékeket szem elől tévesztették, és a farizeusok egész buzgalma üres formalizmusba torkollott. Így a farizeusok végül zsákutcába vezették szellemi téren a népet. Velük szemben álltak a szadduceusok, akikhez a papok zöme és az arisztokrácia tartozott, sőt maga Johannesz Hürkánosz is csatlakozott. Az írott törv-hez való ragaszkodásban ez a párt semmiféle túlzástól nem riadt vissza, és szűk látókörű pol-ja következtében teljesen elszigetelődött. Az ilyen magatartással fordultak szembe a Kr. e. 1. sz: olyan kv-ek, mint a Habakuk-kommentár v. a Salamon Zsoltárai, és megbélyegezték az istentelenséget. A ~ elleni védekezést tükrözik olyan művek, mint: 1Mak (→Makkabeusok könyvei), amely Józs és a Bír szellemében fogant, v. Hénoch, amely pl. a 72-82. fejezetekben régen túlhaladott asztronómiai nézeteket szentesít, mindent elvetve, amit e téren tud. ismeretekben a ~ csak nyújthatott; ugyanígy a Jubileumok könyve és a Tizenkét pátriárka testamentuma is, bár ezek a Hasmoneusokról kedvezően vélekednek. Hogy az →esszénusok eltűrték a ~ hatását, ahogy ezt Philo és Josephus Flavius állítja, azt többnyire tagadják a szakemberek. -

2) A →diaszpórában szükségszerűen szabadabban vélekedtek a ~ról. Nemcsak gör-ül beszéltek, hanem az ÓSz-et is gör-re fordították; →Hetvenes fordítás. Mindazáltal: e ford. szellemében jellegzetesen zsidó; nemcsak azért, mert a fordítók némelyike szolgaian követte az eredetit, hanem mert Izr. örökségét hűen akarta továbbadni; ha hellén kifejezéseket vett át a fordító, ezt gyakran polemizáló céllal tette; arra csak egyetlen példát találunk, hogy az ÓSz teol-ját hellén gondolattal kiegészítette. A →Bölcsesség könyvére volt hatással a ~, így az emberi lélek létét illető platóni színezetű tanításával, valamint a halhatatlanságról szóló tanával; de itt is egyértelműen a zsidó vallás védelme és terjesztése volt a szerző célja; így pl. világosan szembefordult a sztoicizmus panteizmusával. I. Arisztobulosz és Philo, aki Platón csodálója volt (úgyannyira, hogy a legszentebb címmel ruházta fel), ennél tovább mentek. Az egzegézis egyik módszerével (→Szentírás allegorikus értelmezése), amelyet a sztoicizmusból kölcsönöztek, meg akartak róla győzni, hogy a Tóra - helyes értelmezése esetén - implicite a ~ teljes bölcsességét felöleli. De hogy őket is ortodoxnak tartották, az Arisztobuloszt illetően a 2Mak 1,10-ből látható, Philo vonatkozásában viszont abból a tényből következik, hogy elküldték: Caligulánál védje a zsidók ügyét. Jeruzsálem pusztulása (Kr. u. 70) után és a farizeusi partikularizmus diadala után a LXX elítélésével a szórványban élő zsidók körében is győzőtt a szűkkeblű elzárkózás. -

IV. A ~ és az ÚSz. Péter ap. kezdeti vonakodása után (ApCsel 10. f.) a pogányokat evangelizáló ősegyh. a ~sal találkozott. Vsz. már István diákonus, aki gör-ül beszélő zsidóker. volt (vö. ApCsel 6,1.5.9), rámutatott a zsidó intézmények átmeneti és korhoz kötött jellegére (6,11-14). Antiochiában pedig levonták a gyakorlati következtetésket is (11,20-26). Szt Pál ap. következetesen hirdette az evang-ot mind a pogányoknak, mind a zsidóknak, s az evang. ereje eltörölte a különbségeket a hellének és a zsidók között (Kol 3,11). E gyakorlat azonban belső feszültségeket támasztott az Egyh-on belül, úgyhogy ap. zsinatot kellett összehívni Jeruzsálemben (ApCsel 15; Gal 2,1-10). Elsősorban Pál hozta kapcsolatba a kereszténységet a hellén világgal, s hogy közben a hellén mentalitást tekintetbe vette, az természetes (vö. 1Kor 9,19-21); Lukács evang. is kevesebb teret szentelt a farizeusokkal való vitának, mint Máté v. Márk; inkább a Jézus hozta üdvösség egyetemességére igyekezett ráirányítani a figyelmet (Lk 2,11.14; 3,15-18; 4,24-28), és olyan részleteket emelt ki, amelyek a nem zsidóknak voltak fontosak (7,1-10; 9,51-55; 10,25-37; 17,13; 19,1-10). Vsz. Szt Pál átvett a ~ból bizonyos fogalmakat és kifejezéseket, hogy a keresztény igazságokat új oldalról világítsa meg, ill. hogy a pogányokkal eredményesebben vitázzon: Isten lényéről folytatott vitáját a sztoikus Arátusztól vett idézettel kezdte (ApCsel 17,22-31); a kereszténységet isteni bölcsességként állította (1Kor 1,24.30; 2,6 stb.) a bölcsességet kedvelő korintusiak (1,22) elé; az üdvösség rendjét →misztériumnak nevezte (Ef 1,9; 3,3.9 stb.); használta a →parúzia, →epifánia, →lelkiismeret stb. kifejezéseket; a pályán folyó küzdelem, a versengés képét (Róm 9,16; 1Kor 9,24-27; Gal 2,2; 5,7; Fil 2,16; 3,14; 2Tim 4,7), kedvelte az antitéziseket, a sztoikus dialógusformát, a →diatribét (Róm 9,19; 11,19 stb.). - Szt János is kedvelte az elvont fogalmakat, az abszolutizálást (világosság, igazság, élet, pásztor stb.), és erősen dualisztikus szemléletű volt. Ezt a kozmoszról általa vázolt kép v. a Logoszról szóló tanítása egyértelműen tanúsítja; így tagadhatatlanul összehangban állt a →gnózissal, a ~ ún. magasabbrendű vallásával. De nem idegen vallási értékek átvételéről van szó, melyek a →hitletéteményt módosították volna. - A Zsid szerzője az Írásokra hivatkozás módszerében és műszóhasználatában szembeötlő hasonlóságot mutat a zsidó ~ legismertebb képviselőjével, →Philóval. **

Schubert 1955:10. - BL:604. - König 1985:126.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.