himnusz, dicsőítő ének (lat. carmen, hymnus, gör. hymnos): az ókorban az istenekhez vagy →héroszhoz szóló ünnepi és dicsérő énekek általánosan használt neve. - Az énekelt ~ok szövegei az emberiség legrégibb írásos emlékei közé tartoznak. Ezek sorát az oxyrynchosi papiruszokra följegyzett metrikus ~ nyitja meg (Egyiptom, Kr. e. 3. évezred). Pindarosz dicsőítő éneke, valamint a gör. tragédiák kórusrészei a ~költészet emlékei. A →hellénizmus korában a ~ elszakadt a kultusztól, a zenétől, és Kallimakhosz életművében mint nem kultikus tartalmú, önálló műfaj élt tovább a gör. irod-ban. A szentpáli időkben a ~ szó azonos jelentésű a →zsoltárral és az →ódával („pszalmoi kai hümnoi kai ódai pneumatikai - psalmi, hymni et cantica spiritualia”). Szt Ágoston ebben az ált. értelemben határozza meg: „~nak mondják az Isten dicséretét énekben”. Így ~ volt a zsoltár, a →canticum, a →Gloria és a →Te Deum is. - K-i eretnek kezdeményezések után Szír Szt Efrém (310-373) ~ai szolgáltatták a mintákat a kivirágzó bizánci →himnuszköltészetnek (→kontakion), de Poitiers-i Szt Hilarius (315-367) közvetítétésével a Ny-i egyh. is megismerte a műfajt, sőt Hilarius maga is írt ~okat. - A strofikus ~ Ny-i meghonosítója Szt Ambrus. ~ainak jellegzetessége az egyszerű és világos mondanivaló, a világos szerkezet (4 v. 8 jambikus dimeter) a világi dallamhagyományhoz közel álló dallamossággal. Erre következtethetünk az ariánus párt vehemens támadásaiból, melyek babonás ráolvasással, incantatióval, 'ráénekléssel' vádolták. Ambrus büszkén vállalta, hogy carmenjeivel igenis inkantál, vagyis a népszerű hangvételű négysoros versekkel híveibe "varázsolja" az igaz hittételeket. - Ambrus követői között sok névtelen költő mellett kitűnik a hispániai →Prudentius (348-405 k.), Nolai Paulinus (†431), Caelius →Sedulius (5. sz. közepe) és Ennodius (†521). A ~ népszerűsítésében sokat tettek a szerzetesek. Arles-i Caesarius, Szt Benedek, Aurelianus, Cassiodorus meghatározott helyet biztosítottak a ~nak az officiumban. Tevékenységüket támadták a puritánabb (pl. egyiptomi) szerz-ek, s azok is, akik lit. használatra csak biblikus szövegeket tartottak megfelelőnek, így 372: a laodiceai, 563: a bragai zsin. Engedékenyebb volt 567: a tours-i, 633: a toledói zsinat. Lyon és Vienne tartózkodása még a 12. sz: is mutatja, hogy egy orsz-on belül sem volt egységes felfogás. Róma is csak a 11-12. sz: engedett elutasító álláspontjából. Küroszi Theodoretus szerint a ~okat tapssal és táncmozdulatokkal is kísérték. -

I. A Szentírásban a ~ ének (héb. tehillah), amely Jahvénak Izr. történelmében megmutatkozó, mindenekfölötti dicsöségét zengi, ill. uralmát és uralomra jutását magasztalja. Eredetileg a kultusz részét alkotta, később a személyes vallásosságnak is kifejező eszközévé vált. Deutero-Izajás (Iz 42,10-12: 44,23-28; 52,9) és Sirák fia (Sir 39,14-35; 42,15-43,33) szívesen fölhasználta e költői műfajt. A ~ok csaknem mindig azonos szerkezetűek: a) a kezdősorok fölszólítása a kultusz részvevőit (v. egyáltalán az igaz ember), esetleg a természetet Jahve dicsőítésére, magasztalására buzdítja (Zsolt 148, 150); b) a ~ fő része felsorolja Jahve dicséretének okait: tulajdonságait, nagy tetteit, amelyeket a természetben v. a tört-ben végbevitt; ezt olykor meg-megszakítja a dicsőítésre való felszólítás megismétlése (98,4-8; 147,1.7.12); c) ha ez a ~ végén is visszatér (103,11; 104,35), akkor a ~ strófikus jelleget ölt. Az ÚSz (→gyermekségtörténet) egész sor ósz-inek látszó ~t megőrzőtt: →Benedictus, →Magnificat, →Nunc dimittis. A levelekbe beépültek más óker. kultikus ~ok is (vö. Ef 1,3-14; 5,19; Fil 2,6-11; Kol 1,15-20; 3,16; 1Tim 3,16; ApCsel 16,25; Jel 11,15-18). →doxológia, →héber költészet, →zsoltár

II. Az egyházi ~: 1) latin: A név Ny-on kb. 500 óta ismert, s legtágabb értelemben magában foglal minden emelkedett, költői formában megfogalmazott vallásos és egyh. éneket. Ilyen értelemben mintegy 35.000 ~t tartunk számon. Szoros értelemben nehéz megragadni a ~t, mert korábban csak azt tartották ~nak, ami szorosan a lit-hoz tartozott, újabban viszont inkább a szerkezet és a forma határozza meg a ~t. Elkülönítő jegy, hogy nem számít ~nak a kifejezett →magánimádság és a ~ból nem hiányozhat a →doxológia. -

A) Szerkezet és forma. 1. A lit-ban énekelt ~ lényeges ismertetőjegye az izostrofizmus és az izoszüllabizmus, azaz a versszakok sor- és szótagszám szerinti azonossága, amiből a →szekvenciával szemben a versszakok dallamazonossága következik. E szerkezeti sajátosság alól csak a disztichon kivétel, mely főként körmeneti ~ként fordul elő, s külön jellemzője a →refrén. - 2. A ~ legfontosabb versformái: a) jambikus dimeter v. ambrusi forma: 8 szótagos jambikus sorok, pl. Te lucis ante terminum. - b) trochaikus vers: 6 szótagos, pl. Ave Maris Stella. - c) szaffói forma: 11 szótagos, pl.: Ut queant laxis resonare fibris. Főként a karoling reneszánsz idején élt. - d) aszklepiadeszi sor: 12 v. 11 szótagos, pl. Sanctorum meritis inclyta gaudia. - E versformák közül a kezdeti időszakban az a és b, a kk-ban a c és a d jellemző. Mellettük azonban előfordulnak 7, 10 és 15 szótagos változatok is (disztichon).

B) A ~ fogalma. A →himnológia ~nak tekint minden olyan alkotást, mely megfelel a fenti formai követelményeknek. A gyakorlatban még tágabb értelmű a szó. 1950 k. a róm. misekönyv ~nak nevezi pl. a →három ifjú énekét is, ami a kk. szóhasználatra megy vissza. Sevillai Szt Izidor a ~t Dávid kir-tól eredezteti (De officiis Ecclesiasticis II, 6), →Notker Balbulus a szekvenciáit is Himnuszok könyve c-mel tette közzé. →Walahfrid Strabo szerint „minden metrikus v. ritmikus szöveget”, az „emelkedettebb, énekelt istendicséreteket”, sőt „a Zsoltárok könyvét” is ~nak nevezik. A 12. sz: lit-n kívüli vallásos énekeket (pl. Bingeni Szt Hildegárd költeményeit) is ~nak neveztek. A hispániai lit-ban az →Exsultet is ~ volt. A ~ fogalmát először 633: a IV. toledói zsin. próbálta meghatározni. →himnuszköltők A LH is hoz szekvenciákat ~ként.

C) Rokon formák. Eredet és stílusjegyek szempontjából a ~ rokonai: 1. a lit-ban elhangzott szöveget magyarázó →verzus és →tropus; 2. A karoling költők korából (768-987) való a verselés bevezetése a miseliturgiába. Ekkor alakultak ki az evang-ot megelőző Alleluja-vers kibővítését célzó ritmikus-rímes szövegek első kezdetleges formái, a →szekvenciák; 3. a tropusból 1100 k. kialakult conductus (ritmikus próza); 4. →cantio, →népének; 5. a késő kk. 3/4 ütemű lat-ném. dalok (egyh. tánczene). Ezek idővel kiléptek a lit-ból és önálló műfajjá váltak.

D) Tartalmi jellegzetességek. A lit. ~ok mindig az istendicséret legmagasabb fokú kifejezői. Szt Ágoston szerint a zsoltárokkal egyenrangú ~ Isten dicséretére rendelt ének: „A ~nak 3 összetevője van: énekelsz, dicsérsz, éspedig Istent dicséred.” E meghatározást a szentekről szóló ~ok hamarosan kitágították, s az énekelhetőség és a dallam is csak bizonyos értelemben maradt lényegi ismertetőjegy, mert a ~okat recitálták is, s egy részüket eleve dallam nélkül alkották. Összességét tekintve a ~ok az Egyh. lírai hangját képviselik, a kk-ban a nép énekelte, s mellette bontakozott ki a csak kisebb köröknek szóló szekvencia-irod.

E) Helye a liturgiában. A lat. egyh-ban a ~ természetes helye a →zsolozsma. Már Szt Hilarius, s főként Szt Ambrus a közösség lit. imádságának szánta mint népéneket. Az imaórák lit-jába Szt Ambrus vitte be a himnuszköltészetet. Szt Benedek rendelte el, hogy minden napszaknak legyen ~a (a →matutinum, →laudes és →vesperás ~a ambrozián, a kishóráké meghatározatlan). Bár Rómában még a 12. sz: sem énekeltek ~okat, lassan kialakult a hagyomány, melyre hivatkozva a →trienti zsinat engedélyezte használatát. A II. Vat. Zsin-ig a ~ a matutinumban az invitatórium után, a laudesban a rövid szentírási rész (capitulum) és a Benedictus között, a vesperásban a capitulum és a Magnificat között, a kishórákban a hóra elején, a →completoriumban a zsolt-ok és a capitulum között volt. A Róm. Breviáriumban a halotti officiumban, valamint nagycsütörtöktől nagyszombatig és Vízkereszt matutinumában nem volt ~. A heti ~rend néhány 17. sz. változtatással ősidők óta a II. Vat. Zsin-ig változatlan volt:

	matutinum	laudes	vesperás
vasárnap	Primo dierum omnium v. Primo die quo Trinitas	Aeterne rerum conditor	Lucis creator optime
hétfő	Somno refectis artubus	Splendor paternae gloriae	Immense caeli conditor
kedd	Consors Paterni luminis	Alles diei nuntius	Telluris ingens conditor
szerda	Rerum Creator optime	Nox et tenebrae et nubila	Caeli Deus sanctissime
csütörtök	Nox atra rerum contegit	Lux ecce surgit aurea	Magnae Deus potentiae
péntek	Tu Trinitatis unitas	Aeterna caeli gloria	Plasmator hominis Deus v. Hominis superne conditor
szombat	Summae Deus clementiae	Aurora iam spargit polum	O lux beata Trinitas v. Iam sol recedit igneus

2) a bizánci egyh-ban. A gör. ~költ. első szerzői névtelenek. Az egyházatyák vallásos költeményei (pl. Olümposzi Methodiosz ~ai, Nazianszoszi Szt Gergely költ-ei, Laodikeai Apollinariosz épületes parafrázisai) nem tartoztak a lit-hoz. A gör. lit. költészet a zsinagóga énekének mintáját követte, idővel azonban rövid, ritmikus énekeket (→tropárion) iktattak a lit. olvasmányok közé. Az 5-6. sz-ból fönnmaradt darabok ritmikája föltűnően tökéletes. Az azonos sorokból épülő versszakok mellett megjelentek a különböző sorokból álló énekek is, pl. a →Kerub-ének. - A gör. lit. költ. első csúcsa a →kontakion, melyet a 7. sz. végén a →kánonköltészet váltott föl. A 8. sz. sajátos ~formája a →szticherón. Verstani és zenei megformáltságuk, továbbá tartalmuk és a szert-okban betöltött feladatuk alapján ma a ~ több mint 30 fajtáját szokták megkülönböztetni. Legismertebbek: →akathiszt, →antifóna, →fényének, →ikosz, →ipakoj, →kánon, →kathiszmalion, kontakion, →tropárion. A →melodoszok 8 dallamot, „hangot”, ékhoszt használtak. Ezek között volt 4 főhangnem (prótosz) és 4 kísérő, kiegészítő v. mellékhangnem (plágiosz). Ezt a megkülönböztetést a szláv és a m. szertartáskv-ek nem használják; ezekben a ~ok 8 egyenrangú dallamon, „hangon” szerepelnek.

III. A többszólamú ~-földolgozások legkorábbi példái a 12. sz. óta ismeretesek. A 15. sz-ból fönnmaradt Dufay ~ok (1400 k.-1474) többnyire háromszólamúak. A 16. sz-ból igen sok és dallamban gazdag ~-földolgozást ismer a zenetört. 1533 k. Carpentras Liber hymnorum c. köt-e 31 többszólamú ~-földolgozást tartalmaz. Willaert Hymnorum musica (1542) c. gyűjt-ében már a ~ok dallamainak szabad stilizálására is találunk példákat. Palestrina Hymni totius anni (1589) c. gyűjt-ében a ~ok első strófájának első sora egyszólamú, míg a többi sor és a páratlan strófák többszólamú dallammal hangzanak föl. A ném. ~-földolgozások közül a jelentékenyebbek: Sanctorum hymnorum liber primus (Wittenberg, 1542); M. Praetorius Hymnodia Sionia (Wolfenbüttel, 1611). A fr. ~-földolgozók: J. Bournonville, Chr. de Helfer, M. A. Charpentier; az ang-ok közül a legnevesebbek: Tallis és Byrd.

IV. Nemzeti ~ok. A világi irod-ban a ~ lírai műfajokhoz tartozó, emelkedett hangú vers, ill. nemzetek 'himnuszává' lett ének. A magyarság ~a a mai, →Isten, áldd meg a magyart kezdetű ~ előtt a Boldogasszony anyánk kezdetű r.k. népének volt (Hozsanna: 284; ÉE 234. sz.). Más népek ~ai: ang.: God save the King (szerzője Carey, 1743), fr.: La Marseillaise (szerzője Rouget de l'Isle, 1792); cs. osztrák: Gott erhalte Franz der Kaiser (szerzője Haydn, 1797); ném.: Deutschland, Deutschland über alles (szövegét írta Hoffmann v. Fallersleben, dallamát Haydn komponálta); uruguayi és paraguayi nemz. ~ (szövege 1833: Francisco Acuna de Figueroa) zenéjét 1841: ill. 1846: →Debali Ferenc József szerezte. Au-ban 1946 óta a Haydn dallamára írt Gott erhalte kezdetű ~ helyett Mozart egyik igen korai dallamát éneklik ~ként, Land der Berge, Land am Strome kezdetű szöveggel. -

V. Kiadások: Latin ~gyűjtemények: Dankó József: Vetus hymnarium Ecclesiasticum Hungariae. Bp., 1898. - Rajeczky Benjámin-Radó Polikárp: Melodiarium Hungariae Medii Aevi. I., Uo., 1956. (pótköt. Uo., 1982) - Latin-m. ~gyűjtemények: Amor sanctus. Szt. szeretet kv-e. Kk. ~ok lat-ul és m-ul. Ford. és magy. Babits Mihály. Bp., 1933. - ~ok Könyve. Ford. és szerk. Sík Sándor. Uo., 1943. - ~ok. Válogatás a Róm. Breviárium ~aiból. Ford. és szerk. Farkasfalvy Dénes OCist. Uo., 1984. Rajeczky Benjámin-H.B.-P.I.**

Die Annalen der lateinischen Hymnendichtung. 1-2. köt. Berlin, 1964-65. - LThK V:565. - Áment Lukács OSB: ~, prosa és szekvencia a magyar róm. hymnológiában. Uo., 1971. (Dissz.) - A bizánci irod. kistükre 1974:437. - Berki 1975:309. - Rajeczky 1981:36, 134. - BL:628. - Farkasfalvy 1984.