himnárium (lat. hymnarium): liturgikus könyv, a zsolozsmában énekelt →himnuszok gyűjteménye. A bizánci lit-ban megfelelője a →menaion. - A legrégebbi ismert ~ból, Poitiers-i Szt Hilarius (†366) Liber Hymnorumából, csak töredékek maradtak fenn. Mivel mind az →ágostonos regula, mind a →bencés regula szerint a szerzetesek a himnuszokat kívülről imádkozták és énekelték, érthető, hogy több korai ~ban csak a himnusz első sorát v. szakaszát jegyezték le. 680 k. az írországi Bangori Antiphonarium egy ~ melléklete volt. - A 8. sz-tól a ~ot a →pszaltériumhoz csatolták. A 10. sz. vége felé teljesedik ki a →liturgikus könyvek gyűjteménye, köztük az önálló ~. 1026 e. a Kempteni ~ban 25 himnusz dallamát is lejegyezték, betűkkel, hogy mindenki számára is „olvasható” legyen. Az első teljes (Temporale - Proprium de Sanctis - Commune Sanctorum-ot tartalmazó) Veronai ~ban 207 himnusz található, dallamával együtt. Két kórusos éneklésre utal, hogy a strófák iníciáléi is felváltva piros és kék színűek. - A későbbi századokban a ~oknak gazdag változatai jelentek meg latin nyelven, több-kevesebb szövegmagyarázattal, sokszor gregorián kottákkal. A 19. és 20. sz: egymást követő ~ok nemcsak a liturgia gondozását és a hagyományok ápolását tükrözik, hanem az egymást követő liturgikus reformokat is. 1885, 1895, 1934: a bencések, 1909, 1941, 1952: a ciszt-ek,1934: a prem-ek, ill. a karth-ak, a ferencesek és a domonkosok is saját ~ot adtak ki. 1912: jelent meg az Antiphonale Romanum (→gregorián ének). - A II. Vat. Zsin. után a →Liturgia Horarumnak megfelelő Liber Hymnarius gregorián kottás kiadása 1983: a solesmes-i bencéseknek köszönhető. - A többi lit. kv-nél jobban mutatja a regionális v. a helyi lit. változatait, mert a magot alkotó közös alapanyagon túl szerepelnek benne az egyhm., a monostor, a szerzet saját változatai, vagy a leíró ill. a megrendelő számára kedves egyedibb darabok is, pl. a helyi v. általuk különösen tisztelt szentekhez szóló himnuszok. Bartha Teodóra OCist

KL II:342. - LThK V:558.