hitletétemény (lat. depositum fidei): az Egyházra bízott kinyilatkoztatás. - Az I. vat. zsin. a racionalista felfogással szemben hangoztatta, hogy az Egyh. tanítása nem fil. elgondolás, hanem az az ap. hagyomány, amelyet Krisztus rábízott az Egyh-ra, hogy őrizze és tévedéstől mentesen magyarázza (DS 3020). Ebbe az ap. hagyományba beletartozik a Szentírás is, hiszen az is az ap. tanítás összefoglalása (DS 3884). A ~ kifejezéssel a teol. egy szentírási fogalmat vett át (paradoszisz, depositum, 1Tim 6,20; 2Tim 1,12), amely arra az értékre vonatkozott, amelyet valaki megőrzésre szerződésileg átadott. Az ilyen szerződés alapja a bizalom volt. A 1Tim és 2Tim szerint az ap. tanítványainak a velük közölt tanítást kell megtartani és továbbadni. De a megőrzés nem a kifejezések mechanikus ismétléséből áll, hiszen az ap. hagyományból egyh. hagyomány lett, s azt kell mindig az adott helyzetben közölni az emberekkel, s a fölmerülő tévedésekkel szemben megvédeni. Az ap-ok is tanítóknak érezték magukat, akiknek az evang-ot úgy kell hirdetniük, hogy a hallgatóság megértse és magáévá tegye. Ilyen tanítók az utódaik is. A ~ igazában az egész Egyh-é. Az ap-ok mellett ott voltak azok, akik megkapták az ige szolgálatának karizmáját (Róm 12,6; 1Kor 1,5; 12,20). De egyúttal a helyi egyh-ak tagjai is az ige közvetítői lettek (1Tesz 5,11; 2Tesz 3,15; Zsid 10,25). A ~ módot ad arra, hogy a Szentírást, a hagyományt és az egyh. szervezetet nem különválasztva, hanem egységesen szemléljük. Itt az ap-ok voltak az áthagyományozók, az Egyh. az átvevő, és az írásban meg szóban átadott tanítás a megőrzendő érték. Tehát az ap. hagyomány az Egyh. hagyományában él tovább. Az ap-ok az Isten szavát emberi szóval adták tovább, ezért az részesedik az emberi szó sorsában. Az egyszer kimondott v. leírt szónak megvan a tört. alakja, normává válik, de mindig eredeti értelme és szelleme szerint kell közölni az emberekkel. Tehát a ~nek is megvan a történetisége. Ebben a folyamatban az Egyh. egyre jobban behatol az értelmébe, megtalálja benne az összefüggéseket és megőrzi azt a végső napig (2Tim 2,12), mert a Szentlélek segítségével végzi a hirdetést és a kifejtést. Az Igazság lelke gondoskodik arról, hogy az Egyh-at elvezesse a teljes igazságra. Ebbe az elmélyülésbe és megértésbe tartozik bele a →dogmafejlődés is, továbbá a dogmák kihirdetése. A téves magyarázatokkal szemben ui. szükség van arra, hogy egyes igazságokat az Egyh. körülhatároljon és megvilágítson. Ezt megteszi azzal, hogy belefoglalja őket a hitvallásba, a zsin. határozatokba v. a p. ex cathedra nyilatkozataiba. Az Egyh-nak a Szentírás fölött való őrködése is kifejezésre jutott abban, hogy meghatározta a szt kv-ek jegyzékét, a kánont, és elismerte ezeknek a kv-eknek a sugalmazottságát (DS 1510, 2137). Vigyáz arra, hogy a Szentírás szövegeit mindig az egyhatyák által meghatározott hagyomány szellemében értelmezze. G.F.

Geiselmann, J. R.: Die lebendige Überlieferung als Norm des christlichen Glaubens. 1959.