horog (lat. hamus): tág értelemben meggörbített tárgy, mellyel húzni, vonni, fölfűzni, fölakasztani lehet; szoros értelemben vasból készült halászszerszám, melynek hegyére csalétket tesznek, s hosszú zsinegen a vízbe vetik, hogy a →hal bekapja és fennakadjon rajta; átvitt értelemben a →hálóval együtt a ~ is a cselvetés, megtévesztés eszköze („~ra kerül” szólás). - Ősi szerszám, kezdetleges formája, a kő v. csont~ már a kőkorszakból kimutatható. A fakorszak ~a, a fából készült halpecek v. a tüske~ néhol napjainkig fennmaradt. - A Szentírásban a ~ra akadt hal a bajba jutott ember jelképe (Vg: Préd 9,12). Jer 16,16: a ~ Isten szétszórt fiai összegyűjtésének képe. Péter (aki korábban →hálóval halászott) ~gal fogta azt a halat, melynek szájában a →templomadó pénzét megtalálta (Mt 17,26). Jeruzsálemi Szt Cirill katekézise szerint: „Jézus kifog téged a ~gal, nem azért, hogy megöljön, hanem azért, hogy a halál által életet adjon neked” (→Pektoriosz-felirat). - A m. ~ szó bolgár-török szó gyökéből származik. Horgastou nevét 1323: halastavunk neveként olvassuk. Horgasér, Horogszeg, Horgastó-hát a 14-15. sz: gyakori helynév. A magyar ~ többnyire oldaltpedző, vagyis horga kissé oldalt hajlik, mert a hal leginkább oldalról kapkodja. A ~ra csaléteknek gilisztát v. álcát húznak, néha tollat kötnek rá, de úgy, hogy a hal féregnek nézze. Egyes halaknak idény szerint van sajátos csalijuk. Nagyobb halra, pl. harcsára erős, nagy ~ot használnak, s kisebb halat v. békát húznak rá. - Mondják ~nak az egész szerkezetet is, mely a halat fogja: lehet egyes, ha a berendezés végén egyetlen ~ van (kosztos ~), v. soros, ha több ~ot szerelnek rá. **

MN II:72.