🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > H > házasságtörés
következő 🡲

házasságtörés (lat. adulterium): a házassági hűséget sértő szexuális kapcsolat, bűn a →hatodik parancsolat és a →kilencedik parancsolat ellen. - 1. Hammurápi törvénykönyve (Kr. e. 2000 k.) már súlyosan büntette: 129.§ Ha egy házas asszonyt más férfival tetten érnek, kötözzék őket össze és dobják vízbe; ha az asszony ura életet akar ajándékozni feleségének, a kir. is életet ajándékoz a szolgájának. 131.§ Ha egy polgár feleségét azzal vádolják a férjénél, hogy más férfival hált, de nem érték tetten, tegyen esküt Isten előtt és térjen haza.  142.§ Ha egy asszony szidalmazza a férjét és azt mondja: „Többé nem nyúlhatsz hozzám!” - ügyét a bíróságán vizsgálják ki, s ha mindig otthon volt és semmi bűn nem terheli (azaz hűséges volt), férje ellenben eljárt a háztól és nagyon megalázta őt, az asszony büntetlen marad, kapja vissza hozományát, és menjen atyja házába; 143.§ ha eljárt otthonról (hűtlenkedett), háztartását tönkretette, férjét megalázta, ezt az asszonyt dobják vízbe. - 2. A Szentírásban.  Az ÓSz prófétái súlyos bűnként kárhoztatják, a bálványimádás bűnének szimbólumát látják benne (vö. Oz 2,7; Jer 5,7; 13,27). Bár a házasságot nem tekintették sem vallási, sem társad. szempontból intézménynek, a hagyomány is, a törv. is védte. E téren a ffinak több szabadsága volt, mint a nőnek. A ffi esetében csak a más feleségével v. eljegyzett nővel való nemi érintkezés számított ~nek (vö. Kiv 20,17 = MTörv 5,21; Lev 20,10; MTörv 22,22.23-27). Ha egyedülálló nővel v. rabszolganővel került nemi kapcsolatba, azt nem tekintették ~nek (vö. 22,28). Ezen túlmenően: a ~sel gyanúsított ffit soha nem vetették alá olyan próbatételnek (→féltékenységi áldozat), mint az asszonyt (Szám 5,11). A házasságtörőket megkövezték, a ffit éppúgy, mint a férjes asszonyt (MTörv 22,22;. Ez 16,40; Jn 8,5); és azt a nőt is, akit a városon belül erőszakolt meg ffi (MTörv 22,23: „nem kiáltott segítségért”); azt ellenben, akit a városon kívül, a határban erőszakoltak meg, nem tekintették bűnösnek (22,25: „hiába is kiáltozott volna”). Aki egy lányt elcsábított, köteles volt az apának kártérítést fizetni, a jegyajándékot megadni, s el kellett a lányt vennie (többnejűség) úgy, hogy többé el se válhatott tőle (Kiv 22,15; MTörv 22,28). A ~t megcsonkítással (Ez 23,25) és elégetéssel (Ter 38,24; Lev 21,9) is büntethették. Mindemellett a ~ elég gyakori volt. A bölcsességi kv-ek gyakran intenek a más asszonyától, a rossz nőtől való óvakodásra (Péld 2,16-19; vö. Mal 2,14; Péld 5,15-20; 6,24-35; 7,5-27; 23,27; 30,20). A Sir 23,22-27 a házasságtörő asszony bűnének leírása. Oz, Jer és Ez Jahvénak és népének viszonyát úgy mutatják be, mint házasságot (→szövetség), s Izr. bálványimádását, idegen istenekhez pártolását ~nek minősítik (Oz 2,4; 3,1; Jer 3,8; 5,7; 9,1; 13,26; Ez 16; 23). - Az ÚSz-ben Jézus idézi a 6. parancsot (Mt 5,27-32; 19,6-18; Mk 10,11-19; Lk 18,20;. Róm 13,9; 1Kor 6,9-10; Jak 2,11), de a szív tettét, a kívánságot éppúgy elítélte, mint magát a házasságtörő cselekedetet (Mt 5,28;. Kiv 20,17; MTörv 5,21). Ugyanakkor házasságtörő asszony iránti magatartása az irgalom és igazságosság példázata lett (vö. Mk 10,11; Jn 8,2-11: „Menj, de többé ne vétkezzél!”). - Szt Pál ap-nál a ~ nem pusztán polgárjogi kérdés (Róm 7,3), inkább szembeszegülés Isten akaratával (13,9; 1Kor 6,18; 1Tesz 4,3). Ezért a házasságtörőknek nem lesz részük →Isten országában (1Kor 6,9; Zsid 13,4;. 2Pt 2,14). A próf-kra utalva (Oz, Jer Ez) Jézus hitetlen kortársait házasságtörő nemzedéknek nevezi (Mt 12,39; 16,4; Mk 8,38). A Jak 4,4: házasságtörők a világ barátai, a Jel 2,2: a tévtanítók. - 3. Erkölcsileg. A ~ megtörténhet 2, házasságban élő személy, házas és szabad állapotú, házas és klerikus, ill. házas és szerz. személy között. A szabad állapotú súlyosan vét a 6. és 9. parancsolat ellen; aki házasságban él, annak bűnét a házassági →hűség, a klerikus bűnét a →cölibátus, a szerz. bűnét a →tisztasági fogadalom megszegése súlyosbítja. A házasságtörő az igazságtalanság bűnét is elköveti, mert megszegi vállalt kötelezettségeit, sérti a házastársi köteléket, ami a szövetség jele; sérti a másik házastárs jogát, és megtámadja a házasság intézményét azáltal, hogy megszegi a szerződést, amely annak alapjául szolgál. Veszélyezteti a gyermekek javát, akiknek szükségük van a szülők stabil egységére (→válás). Ezért kell mindent megtenni a ~ megelőzése, megbánása és jóvátétele érdekében. - 4. A középkori jog a ~t a család rendje, békéje elleni támadásként ítélte meg. Minthogy a házassági hűséget és tisztaságot a társad. alapvető értékének tekintette, az azt veszélyeztető magatartást súlyosan büntette (→megszeplősítés [stuprum in specie], →ágyasság [concubinatus], →bujaság [fornicatio], →kerítés [lenocinium], →többnejűség [polygamia], →vérfertőzés [incestus], →nemi erőszak [stuprum violentum], →fajtalanság [sodomia], →nőrablás [crimen raptus]). Az ítéletek még a 18. sz: is a tízparancsolatra hivatkoztak a büntetéskiszabás indoklásaként, így önállóan megfogalmazott tényállásra nem volt szükség. - A ~, attól függően, hogy a nemi kapcsolatba kerülők közül mindketten v. csak az egyikük házas, kettős ~nek (adulterium bilaterale) v. egyszerű ~nek (adulterium unilaterale) minősült. A büntetést kettős ~nél ált. azonos mértékben és módon állapították meg a felekre, az egyszerű ~ esetében a nem házas fél többnyire jelentősen kisebb mértékű büntetésben részesült. Előfordult az is, hogy csak a házasságban élő fél szenvedett büntetést. - A férj és a feleség paráznaságának megítélése nem volt azonos súlyú, miként azt Szt László és Könyves Kálmán törvényei tanúsítják: a parázna asszonyt halállal büntették, a ffival szemben elnézőek voltak. Ez az álláspont évszázadokon át alig változott. Még a reformkori indoklás is e felfogás szellemében mondta: súlyosabb „az asszony paráználkodása, mint a mely által a férj nemzetségébe a törvényes örökösök jogainak sérelmével idegen gyermek csempésztetik, a nemzetségnek sokkal nagyobb sérelmet okozván”. A ~ büntetése a kk-ban sokszor volt halál. A városi gyakorlatban az élve eltemetés, a lovakkal történő széttépetés és a közös karóval átdöfés is fölbukkant, a →Hármaskönyv is lehetővé tette a férj számára a rendelkezést parázna felesége életével. A 17-18. sz-ra leggyakoribbá a verés lett (férfiaknál botozás, nőknél az ostorozás), gyakran a bírságolás. II. József (ur. 1780-90) büntető törvénykönyve 1787-től magánvádassá tette a büntető eljárást a ~ ügyében. Jóllehet a kódexet hamarosan hatályon kívül helyezték, az enyhe megítélés ált-sá vált a m. büntetőjogban. A polg. kor első m. büntető törvénykv-e, a Csemegi-kódex sem mondott le erről a tényállásról: rendelkezései szerint ha a ~ miatt a házasság felbontása v. az elválás bekövetkezett, 3 hónapig terjedő fogházbüntetéssel kellett sújtani az elkövetőt. Természetesen e törv. is házastárs keresetéhez kötötte a bűnvádi eljárás megindítását (1878:5. tc. 246). Az új büntető törvénykv. ugyancsak magáénak vallotta a család és a házasság védelmének elvét, de a ~t már nem definiálta bűncselekményként. **-M.B.

Eilers 1932:33. - BL:584. - KEK 2380-2381.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.