hétköznap: a →hét napjai a →vasárnap kivételével: →hétfő, →kedd, →szerda, →csütörtök, →péntek, →szombat. A lit-ban: →feriae. - A Szentírásban a ~ok Isten  tevékenységének napjai, a teremtés ideje, ezért a ~ az ember számára is a →munka ideje. Isten az ura annak az életnek, mely ~okból és pihenőnapokból áll, előtte „ezer év annyi, mint a tegnapi nap” (Zsolt 90,4). A ~ fontosságát az adja, hogy a maga egyszeri és visszavonhatatlan 24 órájával a teljes élet modellje, s egyben az alkalmas idő az üdvösség munkálására, a  jó cselekedetekre: „Legyetek éberek, mert nem tudjátok sem a napot, sem az órát” (Mt 25,13). A ~ok tevékenységében válik az ember éretté: „taníts meg számbavenni napjainkat, hogy eljussunk a szív bölcsességére” (Zsolt 90,12). A krisztuskövetés ideje is az adott nap:  „Aki tanítványom akar lenni, tagadja meg magát, vegye vállára keresztjét minden nap” (Lk 9,23), amint a gondviselésre hagyatkozásé is: „Ne aggódjatok tehát a holnap miatt, a holnap majd gondoskodik magáról. A mának elég a maga baja.” (Mt 6,34). - A modern kor városi emberének a ~okhoz ált. a szürkeség, a mindennapi unalom, hajsza, túlterheltség és fáradság képzete társul. Ez egyrészt a a könyörtelen teljesítménykényszer, másrészt a  →harmadik parancsolat semmibevevésének következménye. Ez utóbbi ugyanis elmossa a különbséget a ~ és a vasárnap között. Ezáltal megfosztja az embert a vasárnap ünnepi nyugalmától, s a belőle születő és az újrakezdéshez szükséges lendülettől. Ker. alaptörvény, hogy minden napnak megvan a maga kegyelme, mely a ~ teendőinek, konkrét történéseinek elfogadásakor nyilvánul meg, és a ~ot a hit helyévé, a ~ józanság iskolájává, a kis dolgokban való hűség és a türelem gyakorlóterévé teszi. Végül e kegyelem szentségi megnyilvánulása a napi →szentmise az ünnepelt misztérium, ill. a napi szent életének tanúsága által. **

Schütz 1993.