időmérés: időpont vagy időtartam meghatározására, összehasonlítására szolgáló eljárás, időszakos szabályossággal lejátszódó fizikai folyamatok, vagy ilyen folyamatot utánzó mesterséges eszközök (órák) segítségével. - Az ~ fejlődésének legfontosabb állomásai: 1. a természetben lejátszódó, ~ céljára alkalmas folyamatok közvetlen alkalmazása; 2. a term-től való eltávolodás, a mechanika önállósodása; 3. törekvés a tulajdonképpeni óramű modul elemekből való fölépítésére. Az időmérő szerkezetek ált. fölépítése az alkotórészek föladata szerint: a) egyenletes mozgású óramű; b) mutató v. jelző egység skálával, ami az idő - mint skalár mennyiség - számszerűsítésére szolgál; c) jelzőmű, ami fény-, hang- v. egyéb (pl. elektromos) jelzést ad. A legősibb időmérő eszközöknél nincs óramű (csillagórák, →napórák), ezeknek a működése jól megfigyelhető csillagászati jelenségeken, ill. mozgásokon alapszik (pl. a csillagok v. a Nap látszólagos égi mozgásán). A mutató v. jelző egység szintén nincs meg minden óránál (pl. egyes →víziórák, tűzórák, →homokórák stb.). Mai értelemben vett óramutatót elsőként vsz. Kteszibiosz és Archimédesz gör. mechanikusok alkalmaztak víziórán. A kk. kerekes óráknak kezdetben csak egy mutatója volt. A pontos korszerű óráknál mutató és skála helyett digitális számjelzést alkalmaznak. - A számlap ősének tekinthető a →sumérok által 6 egyenlő részre osztott gnómon körüli sík, továbbá a legkülönfélébb napórákon föllelhető óravonal rajzolat. Az időskála először az óegyiptomi kifolyó rendszerű víziórák belső palástfelületébe karcolva maradt fönn. ~re használt gyertyák, olajórák olajtároló üvegedényének külső palástfölületét 10-12 órát tartalmazó, függőleges skálabeosztással látták el. A kk. kerekes órák számlapja kb. 1400-ig 24 részre osztott, attól kezdve 12 (egyes ter-eken, pl. Itáliában 6) órára osztott számlapokat használtak. A korai gótikus órák számlapján gótikus, a 16. sz-tól egymás mellett arab és róm. számokat használtak. A 17. sz. elejétől a 19. sz. közepéig kizárólag a róm. számokkal ellátott számlapokat kedvelték. - Jelzőművet elsőként vsz. Platón alkalmazott ébresztőóráján. A kk. monumentális órák hangos időjelzőjének szerepét ált. a harangütés v. a →harangjáték töltötte be. Különösen kiemelkednek az öntéstechnikailag is kiváló 16-18. sz. bronz- és ezüstötvözetű →harangok, amiknek hosszú utózengési ideje hangélményt adott. Elterjedtek a gong-, a síp- és hárfa- stb. hangok is az egész, a 1/2 és a 1/4 órák, sőt a percek jelzésére. - Kunszentmártonban a 18. sz. utolsó harmadában szokásba jött, hogy a →toronyóra 1/4 és egész óránkénti ütéseit a toronyőrök messzehangzó Dicsértessék a Jézus Krisztus! kiáltással toldották meg, amire a tp. közelében tartózkodók válaszoltak hangos Mindörökkét. A Dicsértessék kiáltás 1944-ig éjjel-nappal rendszeresen fölhangzott. Ez a szokás Csongrádon, Jászberényben, Kiskunfélegyházán, Pesten stb. is honos volt. - Az ókori művelt világban s a középkori Eu-ban az ~ technikai tökéletesítésében a papság kiemelkedő érdemeket szerzett; pl. Gerbert von Aurillac (a későbbi II. Szilveszter p.), Wilhelm von Hirschau OSB apát, Paulus Almanus OESA, Athanas Kircher SJ, Johannes Klein SJ, David a San Cajetano OESA (eredeti nevén: Josef Ruetschmann), a hazai →Verancsics Faustus OSPPE polihisztor és →Hell Miksa SJ csillagász stb. - Az ókori időmérők túlnyomórészt tereken, tp-okban v. más középületekben voltak elhelyezve. A kora kk. Egyh. számára nagy jelentősége volt az ~nek a keresztény élet szabályozásában. Az egyh. →imaórák (horae canonicae) nemcsak az egyh., hanem az egész polg. életet is szabályozták. Az éjszakai imádság óráit asztrolábium v. csillagóra segítségével határozták meg. Ezenkívül volt a ktorokban vízióra is, de éjszakai fagyveszély esetén - mint Beda ang. egyhatya írja - skálabeosztással ellátott gyertya égetésével mérték az időt (→gyertyaóra). - A tp-tornyokon, ktorok falán elhelyezett napórákat a 14. sz-tól kerekes órák váltották föl (bár még évszázadok múltán sem szorították ki teljesen), mert a monumentális órákat a helyi időt mutató napórákhoz szinkronizálták. Az egyh. szert-okra hívó harangszó ezekhez az órákhoz igazodott. Az egyenletes járású mechanikus órák időjelzése eltért a szezonális változást mutató valódi Nap-időtől. Ezt a visszásságot később a középnap (és a középidő) bevezetésével szüntették meg. A középnap felső delelésének időpontját (középdél) Jacques André Mallet (1740-90) Genfben 1780: kezdte jelezni különleges harangütésekkel. A módszert hamarosan Angliában is átvették. Hazánkban →Tittel Pál jeles pap-csillagász 1826. VI. 22: beadványában javasolta a Helytartótanácsnak Buda és Pest időmérésének rendezését. 1830. VII. 17: uő megkezdte a Szt Gellért-hegyi csillagvizsgálóban fölszerelt meridián haranggal a déli pontosidő-jelzést. Ettől fogva a mechanikus órák járását az 1850-es évekig e jelhez igazították a főv-ban. - Napjainkban a modern ~i technika elsősorban a tud. kutatás szolgálatában áll (pl. csillagászat, űrkutatás, részecskefiz., számítógéptechnika stb.). T.J.P.

Tittel Pál: Rövid tudósítás a 'Buda-Pesti torony órák regulázása végett adandó jelek idejéről 's módjáról. Buda, 1830. - Carle, D. de: Watch and Clock Encyclopedia. 1-3. köt. London, 1971. - Krüger, G.: Uhren und Zeitmessung. Bern, 1976. - Abeler, J.: Ullstein Uhrenbuch. Berlin, 1981. - Karlovits K.: Az ~ tört. Bp., 1984.