immanencia (a lat. immanere, 'benne marad' szóból): filozófiai kifejezés a (világban) bennható okság jelölésére. Ellenfogalma a transzcendencia (a transcendere, 'átlép' szóból). - Ami valaminek a határán (végső soron a világon) belül marad, az immanens, ami ezt a határt átlépi, az transzcendens. Mindkét fogalom tartalmát az szabja meg, mi az a határ, amit fölállítunk. Így beszélhetünk valamely cselekedet, ismeret, létforma határairól. - 1. A természetbölcselet belső mozgásként (actio immanens) írja le az életet, a szervetlen létezőkre jellemző „áthaladó mozgás”-sal (actio transiens) szemben, hiszen az életjelenségek nem kívülről, hanem belülről indulnak el. Ez nemcsak az anyaghoz kötött élet-síkokra (tenyészi és érzéki élet) érvényes, hanem a szellemi létformára is, a szellem ui. tudatosan birtokolja önmagát és cselekedeteinek kiindulópontja. Ez a term-fil. és lélektani ~ mindamellett nem abszolút, tehát nem zárja ki a transzcendenciát, hiszen elgondoltságot föltételez, a véges (pl. emberi) szellem pedig közvetlenül is transzcendenciát tükröz: belső természetéhez tartozik a másikra - és a nagy Másikra, Istenre - való ráirányulás. - 2. Ismeretelméletileg 2 ter-en tapasztalható meg a szellem ~ja: az ismerettárgyban és a tapasztalásban. Ha valamit megismerünk, azt nem önmagában ragadjuk meg (transzcendens módon), hanem hozzánk való viszonyában (tehát immanens módon). Másrészt, ami tapasztaláson túli, az transzcendens, ezért tapasztalataink összessége immanensnek nevezhető. Ez az ismeretelméleti ~ sem jelenti azonban a transzcendencia kizárását, hiszen minden ismeretünk és tapasztalásunk tulajdonképpeni horizontja a lét és végső soron az abszolút lét, Isten, a szellem lényege éppen az e felé való nyitottság. Ez a transzcendens vonatkozás a megismerés és tapasztalás lehetőségi föltétele, a szellem a már megismertek határainak örökös túllépésével tapasztalja meg igazi önmagát. - 3. Azok a bölcseletek, amelyek az ~t átfogó metafizikai elvnek tekintik, →immanentizmusnak nevezhetők. Cs.I.-R.Z.

LThK V:629. - Mérleg 1970/2:165. (Maurice Blondel és az ~ módszere) - Weissmahr Béla: Filozófiai istentan. Bécs-Budapest-München, 1996:163, 292, 294. p.