intuíció (a lat. intueor, 'belelát' szóból): közvetlen lényegismeret, amely megelőzi a közvetett →elvonatkoztatásra és →következtetésre épülő, „racionális” gondolkodásmódot. - Sokan az ~t tekintik a legmagasabbrendű megismerési módnak. Mások a konkrét érzéki ismeretekre, ill. az alapigazságok és első elvek (→axióma) megragadására korlátozzák. Az ~ban egyesek annak igazolását látják, hogy a legfőbb →igazság velünk született (→ontologizmus). - Platón óta vissza-visszatér a gondolat, hogy az ideákat közvetlen szemléletben ragadjuk meg. Plotinosznál és az →újplatonizmus lat. ágában, pl. Ágostonnál az érzékeken túli dolgok szemlélete értelmi látás (visio intellectualis) - A →skotizmusban a megismerésnek két módja van: az elvonatkoztatás és az ~. Az elvonatkoztatásnál az ismeretkép helyettesíti a tárgyat, az ~nál a tárgy közvetlenül adva van. Az elvont ismeret a lényegre vonatkozik, eltekintve a valóságos léttől, az intuitív ismeret pedig a dolog lényegét valóságos létezésében, vagy a valóságos létében jelenlevő tárgyat ragadja meg. →Duns Scotus szerint ~val ismerjük meg →reflexió révén tudatunk adottságait, melyek ismeretünkkel nem azonosak, hanem tárgyai annak. Közvetlen adottságuk alapján tudatunk tényeiről ismeretünk teljes bizonyosságú. Az érzékelés ténye maga még érzéki csalódás esetén is feltétlenül biztos. Nemcsak gondolkodásunkat, érzésünket, akarásunkat ismerjük meg szellemi szemlélettel, hanem érzékelésünk tartalmát is (Ox. IV, 10, 8, 8). Az értelem mint magasabb ismerő erő képes azt megismerni, amit az alacsonyabb (érzéki) képesség (De an. q. 22. n. 2). Scotus nem osztja azt a nézetet, mely az érzéki megismerés tárgyának az egyedet, az értelminek az egyetemest tekinti. Mindaz megismerhető, ami lét. Az egyedi a tökéletes lét, tehát önmagában megismerhető. Az értelem, mint minden természeti ok, ha nincs akadályozva, legelőször a legtökéletesebb hatást hozza létre, és ez az értelem számára az egyedi dolog fogalma (species specialissima, Ox. I, 3, 2, 22--24). Szellemi ~ nélkül az értelem egyáltalában nem juthat valami létezésének bizonyosságára. Mivel a dolgok léte esetleges, az egyetemes lényeg ismerete nem elégséges az egyedi dolog létezésének a megállapításához, ez csak a dolgokból meríthető. Az ~s ismeret bizonyosságának biztosítéka abban van, hogy a tárgy és az ismeret egyaránt tudatvilágunkhoz tartozván, nemcsak ismeretünkre vagyunk képesek reflektálni, hanem megállapíthatjuk ismeret és tárgy megegyezését is. Azonban az egyediség metafizikai lényegét nem vagyunk képesek jelen életünkben fölfogni. Scotus szerint tehát nincs intuitív ismeretünk a testi valók mivoltáról, lelkünkről, Istenről. - Az ~ a →német idealizmusban értelmi szemléletnek felel meg. I. Kant az empirizmus hatására az ~t lehetetlennek ítélte az ember számára, bár elismerte, hogy a cselekvésben az akarat szabadságát közvetlen reflexióval ragadja meg az értelem. Fichte és Schelling is idegenkedtek az ~tól, bár elismerték, hogy ennek révén ragadjuk meg alany és tárgy azonosságát. Schopenhauer a tapasztalati ismeret elé helyezte az ösztönös megérzést, jelentősnek ítélte a művészi-esztétikai tevékenységben. Az ~ Bergsonnál közp. jelentőségű lett, életbölcselete az élő-dinamikus elemek megragadására épült. A →szellemtudományok elméletében az ~ az egyedi-tört. ismeretekre, ezen belül főleg Schelernél a személyes szférára terjedt ki. Ez a megközelítés hatott az érték- és vallásbölcs-re is, átfogóbban pedig ahhoz az intuicionizmushoz vezetett el, amely túlhangsúlyozta az intuitív ismeret-elemeket megismerésünkben. **

Kecskés 1943:286. - LThK V:739. - Schütz 1993:155.