irracionalizmus: a valóság racionális, fogalmi megközelítését elutasító gondolkodási irányzat. - A →racionalizmus irányzataival szemben a kk. végén jelentkezett (William →Ockham), majd a →felvilágosodás ész-vallásának ellenlábasa lett. I. Kant korlátozta a racionális elem szerepét és rámutatott: mindenképp ki kell egészíteni az irracionális tényezőkkel. - Az ~ a gondolkodás különböző területein jelentkezett. A pszichológiai ~ szerint a lelkiélet uralkodó eleme az irracionálé, ti. az akarati, érzelmi tényező, az, amit átélünk, megsejtünk; személyiségünk csakis ezek révén, nem pedig a fogalmi gondolkodás révén válik teljessé (Nietzsche, Bergson és mások →életfilozófiája). - Az ismeretelméleti ~ irányzata szerint van olyan létterület, amely nem hozzáférhető az értelem számára. Így az Isten-fogalom és az erkölcsi jó Kant szerint, az értékek világa Scheler szerint, a →numinózum R. Otto szerint, a léleknek az „érthetőn túli” (transzintelligibilis) mélyrétege N. Hartmann szerint. - A metafizikai ~ a létezők végső létalapját irracionálisnak tekinti (Schelling, Schopenhauer, Nietzsche, Hartmann, a késői Scheler). - A teológiai ~ a kerségnek azokat az elemeit állította előtérbe, melyek ellentmondásokra utaltak (egyes misztikusok, Kierkegaard, a szélsőséges →dialektikus teológia. - Az egzisztenciális v. fundamentál-ontológiai ~ túl kívánt lépni mind a racionális, mind az irracionális megközelítésen, így Jaspers szerint az →egzisztencia a fogalmakon túli szabadság-élményben ragadható meg, Heidegger szerint a lét csak logikán-túli gondolkodással közelíthető meg. A racionális-logikai elem tagadásával végeredményben az ~hoz jutnak közel. Az ~ irányzatai mindenképp segíthetik a gondolkodást az egyoldalúan racionalista beállítottság túlhaladásában. Cs.I.

LThK V:764.