ismeretelmélet, gnozeológia (a gör. gnószisz, 'ismeret' szóból), episztemológia (a gör. episztémé, 'megismerés' szóból): a filozófia ága, amely az emberi megismerés alapjainak igazolásával foglalkozik. I. Kant óta szokás kritikának, ismeretkritikának is nevezni (a gör. krinó, 'elkülönít', 'ítél' igéből). - Bár más tudományok (lélektan, fiziológia, biológia, szociológia stb.) is kutatják a megismerést, mindig csak a maguk szemszögéből, az ~ a megismerés lényegét akarja megragadni, elemezni. Az ~ arra épül, hogy a megismerő visszatekint, reflektál saját megismerő folyamatára. A problémát az jelenti, hogy ismereteink már azt tükrözik, amit mi magunk megragadtunk, alanyi világunkon átszűrt ismeretet közvetítenek. A megismert valóság bizonyos értelemben bennünk születik meg, mint Kant óta látjuk, tudatunk a priori adottságait tükrözi. Felvetődik tehát a kérdés: mennyiben van akkor valóságalapja ismereteinknek? A megismerés elvezet-e a valós világhoz, v. talán a szubjektív idealizmusnak van igaza: a világ csak bennünk létezik? Az ~ felelete: alany és tárgy nem választható szét mesterségesen és nem állítható szembe egymással. A tudatnak nincs teremtő ereje, hanem a valóságot tükrözi. Igaz, vannak sajátos öntőformái, de ezek a valóság struktúráinak vetületei. Az alany intencionalitása azt fejezi ki, hogy mindenestől a létre, a lét átfogó megragadására törekszik, s amit megismer, azt épp a lét szemszögéből ragadja meg. Alanyiságunk, megismerési folyamatunk és a megismert tárgy ugyanabban a titokzatos valóságban: a létben gyökereznek. Épp ezért a megismerés a lét kinyilatkoztatása, de már a megismerő én reflektorfényében. Cs.I.