🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > I > istenismeret
következő 🡲

istenismeret: 1. Isten önmagáról való ismerete, ill. Jézus Krisztusnak az Atyáról való ismerete (abszolút, tökéletes, teljes ~). - 2. Az ember ~e mindig töredékes. A természetes ~ az emberi →ész és a →lélek képességeinek közreműködésével születik a teremtett világ törvényeinek és Isten jóságának megismeréséből. A természetfölötti ~ az emberi erőfeszítéstől független, Isten ingyenes ajándéka (→szemlélődés). - a) A Szentírás kezdettől fogva Isten helyes ismeretében látja azon javak összességét, melyeket a kinyilatkoztatásban maga az emberszerető Isten adott teremtményének. Az ÓSz legrégibb kv-eiben és dalaiban ujjong a tudat, hogy Izr. sajátos, közvetlen módon, természetfölötti megközelítésben ismeri Istent: „Ismeretes Judában az Isten; nagy az Ő neve Izraelben” (Zsolt 75,1). Isten népét a pogányoktól épp ~e különbözteti meg (vö. MTörv 4,5.32-40; 10,21). „A bölcs ne dicsekedjék az ő bölcsességével, és az erős ne dicsekedjék az ő erősségével, és a gazdag ne dicsekedjék az ő gazdagságával; hanem azzal dicsekedjék a dicsekvő, hogy ismeri és tudja, hogy én vagyok az Úr.” (Jer 9,22-23). - Az ósz-i nép ~e nem elméleti tudás arról, hogy ki az Isten és milyen az Isten, hanem gyakorlati ismeret: fölségének elismerése és parancsainak megtartása. Az ~ uralmának és hatalmának elfogadása és tisztelete. Isten megismerésének forrásai az Ő tettei (MTörv 11,2; Iz 41,20; Oz 11,3;13,4; Mik 6,5); ezek tanúsítják istenségét (MTörv 4,39; 8,5; Zsolt 46,11; Iz 43,10). Az ~ből következik az →engedelmesség (Zsolt 9,11; Iz 1,3; 11,2.9; Jer 2,8; 9,2-5; Oz 4,2.6; 6,6; Péld 1,7; 9,10), az →istenfélelem (Péld 9,10; . Iz 11,2) és az igazságosság (vö. Jer 22,16). A →bálványimádás elleni küzdelemben az ~ „tudás” lett arról, hogy egy Isten van, „Isten az egyedül való”, a bálványok semmik (Iz 43,10; 44,8; de főleg: Bölcs 12,27; 13,1-9). -

b) Az ÚSz átvette az ósz-i fogalmat (pl. Róm 2,20; 2Kor 2,14; 4,6; Zsid 8,11;. Jer 31,34). Isten jótetteinek engedelmes és hálás elismerése azonban Isten kegyelmi ajándékaként jelenik meg (1Kor 1,4-5; 12,8; Ef 1,17;. Jer 24,7; 31,33; Bölcs 9,17). Ugyanakkor Isten titkait nem ismeri senki, csak Isten Lelke; a Lélek mindent átlát, még Isten mélységeit is (1Kor 2,10); ismeri Isten „titokzatos, rejtett bölcsességét”, üdvözítő terveit (2,7-9;. Róm 11,33). Istennek e titkait az emberrel csak a Szentlélek ismertetheti meg (1Kor 2,10; →kinyilatkoztatás). Ezért csak a „lelki ember” érti meg az isteni bölcsesség titkait, aki megkapta a Szentlelket és úgy él, ahogy a Szentlélek kívánja; a „testi ember” (vö. Júd 19) nem tekinthet bele Isten mélységeibe és bölcsessége titkaiba (1Kor 2,12-16). - Jézus ebben foglalja össze tevékenységét: „Megismertettem a te nevedet az emberekkel”; és ebben tűzi ki az üdvösség tartalmát: „Ez pedig az örök élet, hogy megismerjenek téged, igaz Istent, és akit elküldöttél, a Jézus Krisztust”; „Senki sem ismeri a Fiút, csak az Atya, és az Atyát sem ismeri senki, csak a Fiú és az, akinek a Fiú kinyilatkoztatja” (Mt 11,25-27). Ez a kölcsönös ismeret az isteni természet azonosságát tételezi föl; Atya és Fiú egyaránt olyan szinten állnak, mely fölötte áll az embernek, senki meg nem ismerheti lényüket, ezért Isten kinyilatkoztatja (Jn 1,18;. Péld 8,12; 30,3; LXX; Bölcs 8,21; 9,16; Sir 51,17). A 4. evang-ban szintén megtalálható a gondolat: „Ismerem enyéimet, és enyéim is ismernek engem, mint ahogy az Atya ismer engem, és én ismerem az Atyát” (Jn 10,14). A jó pásztor és juhai közti kölcsönös ismeret nem elméleti jellegű, hanem a szeretetből született gyakorlati ismeret (14,21; 1Jn 2,3-5); hasonlít az Atya és a Fiú közti kölcsönös ismeretre, de a hasonlat csak analógiás: az ember számára az ~ alapja a →hit (Jn 6,69; 10,38; 16,30; 17,7; 1Jn 4,16); a Fiú azonban magában hordozza az Atya ismeretét (Jn 7,29; 8,55; 17,25), sőt egyedül Ő ismeri a láthatatlan Istent (1,18; 6,46; 1Jn 4,12), s csak Ő ismertetheti meg az emberekkel (1,18; 14,6.9), mert Ő Isten és az Atyában van (1,18; . 10,38; 14,11; 77,21), egy az Atyával (10,30; 17,22). - Mivel az ~ termfölötti és csak a hittel fogadott kinyilatkoztatás révén válhat az ember osztályrészévé, az ÚSz-ben az ~ gyakorlatilag azonos a hittel. Az ~ révén az ember hasonlóvá válik Istenhez (3,2); ezért a hit és a megismerés az →örök életnek (Jn 3,15.36; 6,40.47.51) és az →istengyermekségnek is záloga, sőt az ~ maga az örök élet. - Az ~ Szt Pál szerint is Isten kegyelme, mert Istent ismerni valójában 'Istentől ismertnek lenni' (Gal 4,9; 1Kor 8,3), az ismer ige tkp. ósz-i értelmében (Kiv 33,12; Jer 1,4; Oz 13,4; Ám 3,2): 'az Istentől áldottnak és kiválasztottnak lenni'. - Az ÚSz-nek ebben az ~et illető tanításában több vallástörténész (W. Bousset, R. Reitzenstein, R. Bultmann, A. Loisy) a hellénista →gnózis hatását keresi. De ha érvényesült is Pál ap. és János evang. szóhasználatában ez a hatás, nem szabad elfelejteni, hogy az úsz-i gnózis alapvetően különbözik a hellénistától. Míg a hellénista gnózis Istentől adott, üdvösséget munkáló, tisztán értelmi ismeret, addig Szt Pál és Szt János fölfogásában az ~ a szeretetet is magában foglalja (Jn 14,20; 17,6; 1Kor 8,2; 1Jn 3,14; 4,12; 5,1). - A földön megszerezhető ~ nem tökéletes, „homályos”, →tükörben látható, és csak az örök életben lesz tökéletes (1Kor 13,12). - c) Teológiailag: →Isten megismerhetősége. **

Dogmatika 1937. I:287. - BL:719.

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.