🡰 előző
Magyar Katolikus Lexikon > I > istentagadás
következő 🡲

istentagadás: tág értelemben a →transzcendencia tagadása, ill. →materializmus (az anyag isteni tulajdonságokkal való fölruházása); szoros értelemben a kinyilatkoztatás Istenének tudatos elutasítása, létének tagadása, →ateizmus. - Az ~ föltételezi, hogy a személynek módja volt Istenről, a róla szóló tanításról hallani, Őt bizonyos szinten megismerni. Ha ez nem áll fönn (pl. pogány kultúrákban), nem beszélhetünk ~ról, hanem csak Isten meg nem ismeréséről. - Az ~ oka ált. a téves →istenkép és az arra épülő, állandóan torzuló istenkapcsolat. Az ember hajlamos arra, hogy →Isten mindenhatóságától kérje számon az ember bűneinek és mulasztásainak következményeit. Rosszul föltett kérdései (miért engedi meg Isten a rosszat?) gátolják gondolkodásának nyitottságát, s végül ~ba zárják. - A Szentírásban az ~ a legfőbb bűn, mely butaságból származik. Az ÚSz-ben az ~ azonos Jézus Krisztus, ill. a Szentlélek elutasításával. - A 20. sz. végének jellegzetessége, hogy a tömegtájékoztatás képi eszköztárának túlsúlya fokozatosan háttérbe szorítja mind a tiszta, logikus gondolkodást, mind a lét nagy kérdéseiről való elmélkedést. Ezzel valójában egy egyáltalán nem tudatos ~ van terjedőben, az →istenkeresés szinte ösztönös elutasítása, ami az emberi értelem képességeinek csorbulásával, a szellemiség beszűkülésével jár együtt, s nagy százalékban az istenpótlékként fölkínált →drogfüggőséghez vezet. **

A lexikon kora

A lexikon a budapesti Pálos Könyvtárban készült 1980 és 2013 között. A honlapon a korabeli szócikkek olvashatók, az újabb eseményeket, kutatási eredményeket a szócikkek nem tartalmazzák.