Jeromos, Szt, Hieronimus Sophronius Eusebius (Stridon, Dalmácia, 347 k.-Bethlehem, Palesztina, 419/420. szept. 30.): a Szentírás latinra fordítója (→Vulgata), a →négy nagy nyugati egyházatya egyike. - Szülei keresztények voltak. 354: került Rómába, ahol a híres grammatikusnál, Donatusnál tanult, elmélyedt Cicero s különösen Vergilius műveinek tanulmányozásában. Itt kötött barátságot →Rufinusszal. Tanulótársai kalandos életét élte, nem vetette meg a nagyváros által kínált szórakozási lehetőségeket sem, de számára Róma mindig a vértanúk városa maradt, rendszeresen látogatta a katakombákat is. 366: tanulmányainak befejezése után keresztelte meg Liberius p. (ur. 352-366). - Rómából Galliába (vsz. Trierbe) ment, ahol csatlakozott egy szerzetesközösséghez. Visszatérve Aquileiában Chromatius papi közösségének tagja. Ekkor kezdett foglalkozni a Szentírással, s vsz. ez indította arra, hogy fölkeresse a pusztai ktorokat K-en. Kvtárát mindig, mindenhová magával vitte. Hosszabb időt kellett töltenie Antiochiában, mert 373-74: súlyosan megbetegedett. Hallgatta Laodikeai →Apollinaris előadásait, elmélyítette gör. nyelvi ismereteit. - Antiochiából a pusztába, szír szerz-ek közé ment. A Szentírás mellett a lat. és gör. klasszikusokat olvasta. Mint kortársai, ~ is durvának, faragatlannak érezte a próféták nyelvét. Egy álomlátás figyelmeztette tévedésére: ~ azt álmodta, hogy ítélőszék elé került, ahol megkérdezték, mi a vallása, s válaszára: „keresztény vagyok”, a bíró azt felelte: „hazudsz, mert nem keresztény vagy, hanem ciceroniánus, mert ahol a kincsed, ott a szíved is”. Másjellegű súlyos kísértések is kínozták. - Héberül kezdett tanulni. Életrajzokat írt, melyek a remeteéletmód dicsőítései, átszőve személyes megfigyeléseivel, tapasztalataival. - Az antiochiai szakadás megosztotta a remetéket is. 378: ~ visszament Antiochiába. Damasus p. (ur. 366-384) ekkoriban ismerte el Antiochia pp-ének Paolinoszt, aki 379: pappá szentelte ~t. 380-81: Konstantinápolyban Nazianszoszi Szt Gergely beszédeit hallgatva fordult ~ figyelme →Órigenész írásai felé. Lat-ra fordította 28, Jer-ről és Ez-ről tartott homíliáját. - 382: ~ a római szinodusra kísérte Paolinoszt. Damasus p. fölfigyelt ~ra, maga mellé vette, s megbízta először az evang-ok lat. ford-ának javításával, majd az egész Szentírás szövegrevíziójával. ~ 20 éves munkájának eredménye a Vulgata. - Damasus p. mellett ~ titkári teendőket látott el. Keresett lelki vezető volt, akinek tanácsait előkelő római hölgyek, (Szt) Paula, Marcella, Eustochium kérték ki. Kíméletlen éllel nyilatkozott az elvilágiasodott római papságról, mely hamarosan szembefordult vele, már csak azért is, mert a papság megszokta a Szentírás régi szövegeit, s idegenkedett az újtól. ~ heves és szókimondó természetű volt, ami nem segített a konfliktusok oldásában. Elterjedt, hogy Damasus p. utóda lesz, s megszólták az előkelő hölgyekhez fűződő kapcsolatai miatt is. Amikor Paula leánya, Bresilla egész fiatalon meghalt, ~t hibáztatták, hogy halálra böjtöltette. Mindezek a vádak Damasus p. váratlan halála után nagyon megnehezítették helyzetét. Az utód, Siricius p. (ur. 384-399) nem állt ki mellette, ezért testvérével, Paulinianusszal Palesztinába indult, s Betlehemben telepedett le. Ktort építtetett, s nemsokára utána mentek római ismerősei. Paula vagyonából 3 ktor épült nők számára, akiket ~ megtanított a kéziratok másolására. A teljes Szentírás fordításába kezdett. Munkájának híre bejárta a ker. világot, de ~ nem talált megértésre. Vállalkozását veszélyesnek tartották, s még Ágoston is fölöslegesnek ítélte. A fordítás mellett ~ kommentárokat írt. Nagyon gyorsan dolgozott, szinte az egész világgal levelezett, tanácsokat adott, vitatkozott, fenyegetett, vigasztalt. 392: írta meg De viris illustribus ('Kiváló férfiakról') c. munkáját. - A betlehemi ktorban töltött évek nem jelentették számára a béke éveit. 390: v. 392: Szalamiszi →Epiphaniosz Órigenész ellen prédikált Jeruzsálemben. Hatására ~ elfordult Órigenésztől, és szakított barátjával, Rufinusszal is. Utolsó éveiben látása megromlott, félig vakon diktálta leveleit. Eltemette Paulát, Marcellát. Róma eleste (410) nagyon megviselte, 410/412: Rufinushoz hasonlóan menekülnie kellett a szaracénok elől. A →pelagiánusok ellen viszont sikeresen lépett föl. Utolsó levelét Ágostonnak írta, mindenről lemondva, a halál gondolatával. - A tanárok, tanulók védősztje, látásgyengülés ellen is kérik oltalmát. Ü: a 7. sz. óta szept. 30. Sírja a 7. sz. óta Rómában a →Santa Maria Maggiore-bazilikában van. Római tp-a az →illírek Szent Jeromos temploma. - Védőszt-jüknek tekintik a tanárok és tanulók. Segítségül hívják látásgyengülés esetén.

2. Életműve. ~ 391-406: fordította le az ÓSz-et a héb. szöveg alapján. A fordításra az ösztönözte, hogy az ÓSz gör. fordításának (mely a már létező lat. fordítások alapjául szolgált) megbízhatóságát kétségbe vonták a zsidókra vonatkozó vitás kérdésekkrel kapcsolatban. A →deuterokanonikus kv-ek közül (melyeket ~ →apokrif iratoknak tartott) csak Tóbiás és Judit kv-eit fordította le. Eszter és Dániel kv-einek azon részeit, melyek a héb. szövegben nem voltak meg, a LXX alapján v. Theodotion fordítása szerint ültette át latinra. A kortársak ugyan idegenkedve szemlélték ~ fordítói buzgóságát, nem értették a héberből való fordítás jelentőségét, mert a zsidóság és kereszténység közötti polémiának már nem volt akkora fontossága, mint az első két században. A ~ által javított és fordított szentírási szövegek mégis elterjedtek, s Nagy Szt Gergely p. korában Ny-on már mindenütt ezeket használták. Egyedül a héb. szöveg alapján készített zsoltárfordítás (Psalterium juxta hebraeos) jelentett kivételt, mely feledésbe merült. A ~ által javított szentírási szöveget a 13. sz-tól kezdve nevezték Vulgatának, 'elterjedtnek'. - ~ számos teol. munkát fordított gör-ből lat-ra. Órigenésztől a 28 Ez és Jer homília után 381: még Konstantinápolyban elkészítette 2 homília fordítását az Én-ről Damasus p. számára. Ezután ford. le a Lk-ról szóló 39 homíliát, majd 392: további 9 homíliát Iz-ről. Uekkor fordította le Didümosznak A Szentlélekről c. művét, melyet csak ~ fordítása alapján ismerünk, eredeti gör. szövege elveszett. Miután ~ elvetette Órigenészt, 398: kiadta a Peri arkhón (De principiis) szó szerinti fordítását, mely nem maradt ránk. Ezzel kívánta igazolni magatartását Rufinus vádjaival szemben. 404: fordította le Pakhomiosz, Theodorosz, Orsziesziosz szerzetesreguláit és levelezésüket. - Szívesen fordított lexikális jellegű műveket: lefordította Caesareai Euszebiosz Khronikonját (kiegészítette és megírta folytatását 378-ig), Euszébiosz Onomasztikonját (A héber helységek neveiről és fekvéséről c. adta ki). Liber de nominibus hebraicis c-mel gör-ül írt bibliai helységnévtár-fordítást is készített. -

Kommentárokat írt az egyes szentírási kv-ekhez. Gyakran beszélt a zsoltárokról betlehemi szerz-einek, magyarázta a próf-k kv-eit, a Préd-t. 381: az Iz 6. f-hez allegorikus magyarázatot, 397 k. a 13-23. f-hez kommentárt írt. A Szentírás héb. szöv-ének tanulmányozása lerombolta benne a LXX sugalmazottságába vetett hitet. A héb. szöveggel kapcsolatos nehézségeket a Kérdések c. munkájában foglalta össze. Nyelvi tudását figyelembe véve nem alaptalanul volt meggyőződve arról, hogy kortársai közül senki sem ért úgy a Szentíráshoz, mint ő. Kommentárjai mégsem nyújtanak annyit az olvasónak, mint Ágoston kommentárjai. ~ mindig sietve, felületesen dolgozott. 387-90: készültek el magyarázatai 4 szentpáli levélhez (Ef, Fil, Gal, Tit), s kommentárja Mt-hoz. Átdolgozta, a kiliaszta eszméktől megtisztította Pettaui Victorinus kommentárját a Jel-hez. - Minden tévtanításnak elszánt ellensége volt. 379: Párbeszéd a luciferianusok és az ortodoxok között c. munkájában Lucifer calarisi pp. párthíveinek fölfogását támadta, akik az →ariánusok által kiszolgáltatott keresztséget érvénytelennek tartották. Szűz Mária örök szüzességét védte Helvidius ellen c. írásában (Helvidius szerint Máriának és Józsefnek több gyermeke is volt Krisztus születése után). Szembeszállt Iovinianusszal (Iovinianus ellen c. művével), aki kétségbe vonta, hogy a szűzi állapot magasabbrendű lenne a házasélettel szemben. ~ közzétett egy polemikus írást Vigilantius ellen is, aki elvetette a vértanúk és szentek ereklyéinek tiszteletét, a szerz-ek önkéntes szegénységét, a papi nőtlenséget. Az ún. →órigenista vita során ~ két írást adott ki János jeruzsálemi pp., ill. Rufinus ellen. Az utóbbi címe szerint apológia (Apologia adversus libros Rufini), de valójában igen éles támadás egykori barátja ellen, teli heves kifakadásokkal. ~ megírta Remete Szt Pál, Malkhosz remete és Gázai Hilarius életét. Mindhárom életrajzban túltengenek a legendás elemek. - Dom Morin 1897: ~ addig ismeretlen munkáit adta ki, 59 homíliáját a zsoltárokról, 10 homíliáját Szt Máté evangéliumáról. Ezt követően további 14 homília került elő, melyeket ~ szintén a zsoltárokról tartott, s 2 homília Iz-ről. Ezeket ~ betlehemi szerz-einek tartotta, s nem ő, hanem hallgatósága jegyezte le. - ~ igazi műfaja, melyben műveltsége és latinsága teljesen érvényesülhetett, a levél volt. Epistolariuma 150 levelet tartalmaz, ezek közül 117-et írt ~, a többit ~nak, ill. tévedés folytán került a gyűjt-be. A 22. sz. levél Eustochiumhoz levélformában megírt tanulmány a szüzességről. A papi élet kérdéseivel foglalkozik Nepotianushoz írt, 52. sz. levelében. A 107. és 128. levélben a gyermeknevelés kérdéseit fejtegeti. ~ és Ágoston levelezése bemutatja a 2 nagy egyházatya feszült kapcsolatának oldódását. - ~ alaptermészetének megfelelően polemizált és apologetizált. Ha írásaiban valamit bizonyítani akart, mindig pozitív tényekre, adatokra hivatkozott, a Szentírásra, a hagyományra, a lit-ra, a ker. gyakorlatra. Elsősorban moralista volt, nem elméleti teológus. Elvileg nagyon szigorú, de a gyakorlatban elnéző volt, aki abban a pillanatban nagy megértést tanúsított, mihelyt valaki személyesen fordult hozzá tanácsért: ilyenkor megszelídült, tapintatos és érzékeny lelkivezetővé változott. - ~ eleinte az allegorikus egzegézis híve volt, később az volt a véleménye, hogy a magyarázónak elsősorban a szöveg történeti, szószerinti értelmét kell kibontania. Az allegorikus egzegézisről azonban nem tudott teljesen lemondani, már csak azért sem, mert az igehirdetés során a Szentírás számos helyével, a szó szerinti jelentést véve alapul, nem lehetett mit kezdeni. Az igazi problémát az egzegetikai elvek és a Szentírás sugalmazottságáról vallott felfogás összhangba hozása jelentette. ~ a Szentírás abszolút tévedésmentességét vallotta, ugyanakkor elvetette a fölfogást, mely szerint a sugalmazás a Szentírás minden szavára kiterjed. A Szentírás szövege ~ szerint úgy sugalmazott, ahogyan a szt író kezéből kikerült. E felfogás súlyos nehézségek elé állít, ha a szt szövegek utólagos bővítésével is számolni kell. Az is kétséges, hogy a sugalmazott szt iratok abban a formában váltak-e kánoni írásokká az Egyh-ban, ahogyan azok íróik kezéből kikerültek. Mindazonáltal a Szentírást az Egyh. felfogásának megfelelően kell magyarázni. - Az üdvösség eléréséhez ~ nélkülözhetetlennek tartotta mind az isteni kegyelmet, mind az emberi akarat szabadságát. Az előzetes kegyelem szükségességét nem emelte ki mindig, esetenként az emberi akaratnak tulajdonította a kezdeményezést az üdvösség művében. Máskor viszont állította, hogy az emberi elhatározás már eleve Isten segítségére támaszkodik, az ember még a bűnbánatra sem képes önmagától, ha Isten nem indítja erre. Pelagiusszal szemben bizonygatta, hogy az ember még Isten segítségével is csak ideig-óráig lehet mentes a bűntől. - A ppséget ~ nem isteni, hanem egyh. jogú intézménynek tartotta, melynek fölállítását a szakadások tették szükségessé. A ker. közösségek eredetileg a presbiterek kollégiumának irányítása alatt álltak, a monepiszkopátus később létrejött tört. szükségszerűség. Nézetei igazolására az ÚSz-re (ApCsel 20,17; Fil 1,1) hivatkozott. Mindezek ellenére a pp-öt tekintette apostolutódnak az Egyh-ban. A pp. és presbiter közötti különbséget abban látta, hogy csak a pp-nek van szentelési joga. -

Órigenészhez és Ambrushoz hasonlóan ~ is tanította, hogy a halál után a hitetlenek sorsa az örök tűz, míg a bűnben meghalt ker-eknek enyhébb megítélésben lesz részük. Órigenész felfogásától annyiban tért el, hogy az örök tüzet nem spiritualizálta, hanem testi szenvedésnek is értelmezte. - ~ a késő ókori kultúra jellegzetes képviselője volt: ker. létére a klasszikus gör-lat. irod. csodálója maradt, s e kettős vonzódása sok nehézséget okozott neki (akárcsak Nazianszoszi Szt Gergelynek). Egyszerre szeretett volna ker. rétor és szerz. is lenni. Róma, melyet annyira csodált, nem fogadta be. A reneszánsz humanistái példaképüknek tekintették, műveinek első nyomtatott kiadását Rotterdami →Erasmus gondozta. - M: PL 22-30. - In Hieremiam prophetam libri sex. Recensuit Sigofredus Reiter. Bécs-Lipcse, 1913. - M-ul: Szemelvények leveleiből. Jegyz. Fray Jenő. Bp., 1935. (Florilegium patristicum 4.) - Nehéz az emberi léleknek nem szeretni. Ford. és jegyz. Adamik Tamás. Bp., 1991. - Lelkiségéből született közösségek: →jeromosremeték, →jeromosrendiek, →hieronimiták.

3. Ikgr. Attrib-ai: oroszlán, feszület és koponya, galamb, bíb. kalap. Leginkább a négy nyugati egyhatya között ábrázolták, de bűnbánó remeteként is látható, szinte mindig idős korban. Ábrázolták ppi ruhában is, de a 15. sz-tól főként bíb-ként (bár e méltóságot sohasem viselte, csak tanácsadó volt a p. kúriában), írópultnál, esetleg vezeklőként, bíb. kalappal. A ~ a házában ábrázolásokon (Dürer, 1514, rézmetszet) bibliaford. és teol-ként kv-vel, korbáccsal és oroszlánnal látható (Besztercebánya, Szt Borbála-oltár, 1509). Legendája szerint egy sebzett oroszlán talpából ~ kiszedte a tövist, mire az állat hűségesen őrizte jótevőjét. Leonardo festményén vezeklő aszkéta (Róma, Vat. képtár, 1483 k., Guido Reni, Bécs, Kunsthistorisches Museum, 1635 k.). A barokk a remete-bűnbánó ~t kedvelte (Rubens, 1615; Van Dyck, 1620), szobrokon is látható. -

4. Magyarországi tisztelete. ~ ókori szülőhelyét a kutatás Csáktornya városkával azonosítja. A pálosok ~ tiszt-ének alapja, hogy ~ is remete volt a betlehemi barlangban, s megírta a rend szellemi őse, Remete Szt Pál életrajzát. 1446: emelt ~ tp-uk jeles búcsújáró hely volt Csáktornyán. →Báthori László OSPPE ~ hatására ford. m-ra a Bibliát. A pálosok gyulai (1327), nagyfalusi (1325?), nagyváradi (1335, 1730) ktorainak ~ volt a patrónusa. Az esztergomi főszegyh. egyik kk. tornyát ~ tiszt-ére sztelték. - ~ hazai kultuszához a róla elnev. és szellemében munkálkodó →hieronimiták megtelepedése is hozzátartozik, akik 1735-86: Szélakna telepen működtek. Selmecbányának már a kk-ban is volt ~-kpnája. - ~ gótikus táblaképei olykor az egyhatyák társaságában tűnnek föl: Bakabánya (1480), Esztergom (Ker. Múz., 1494), Szepeshely (1470, 1490), Szmrecsány (1510) szárnyasoltárain. - ~-oltára volt 1483: a pozsonyi Szt Lőrinc-tp-nak. - Gótikus faszobrait őrzi: Besztercebánya (Borbála-oltár, 1509), Kassa (1480), Kisszeben (Egyhatyák oltára, 1510), Lándok (1500), Szepeshely (Mária koronázása-oltár, 1499), Szepesszombat (Szt Miklós-oltár, 1503). - 1791: a szombathelyi szem. kvtártermének freskóján Ágoston, kezében égő szívvel, Gergely galambbal, a Szentlélek jelképével, Ambrus méhkassal, ~ oroszlánnal, amint gyermekeket tanít. Középen a Szentháromság, egy angyal mutat rá, bal kezében kígyóval körülcsavarodott tükröt tart. Nyilvánvalóan a Tridentinum szellemisége ihlette Hidor (1768, Baranya) ~-titulusát is. V.L.-**

Dankó József: Divum Hieronymum oppido Stridonis etc. natum esse. Mainz, 1874. - Thierry Amadé: Elb-ek a rómaiak tört-éből az 5. sz-ban. ~. A ker. társad. Ny-on. Ford. a 3. kiad. után Öreg János. Bp., 1888. - (Bulic, Fran): Stridone (Stridóvár, Zala vm.), patria di s. Girolamo. Spalato, 1899. - Babura László: ~ élete. Bp., 1926. - (Ács Károly): Itala és Vulgata. Népnyelv és irod. nyelv. Uo., 1942. - Bálint II:335. - Sachs 1980:175. - SzÉ 1984:552. - ÓI I:772.

Jeromos, Emiliani, Szt (Velence, 1486.-Somasca, Itália, 1537. febr. 8.): rendalapító. - Apja a Velencei Közt. szenátora. ~ a közt. hadseregének tagjaként könnyelmű életet élt. 1508: Castelnuovo ostrománál fogságba esett. Ekkor bűnbánatot tartott és megtért. 1511. IX. 27-i szabadulását csodának tartotta, bilincseit hálából a Bold. Szűz oltárára helyezte Trevisóban. Castelnuovo községi elöljárója lett, 1514-től Velencében teol-t tanult, nevelte elhunyt testvére árváit, gyógyíthatatlan betegeket gondozott. 1518: pappá szent. 1527: a →teatinusok áttették székhelyüket Rómából Velencébe, s ~ lelkiatyja Caraffa János (a későbbi IV. Pál p.) lett. A nagy éhínség és pestis idején, 1528: ~ mindenét pénzzé tette, nappal betegeket ápolt, éjszaka a halottakat szállította el csónakjával. Közben maga is beteg lett. Gyógyulása után az árva gyermekek gondozásának szentelte magát, egyszerű ellátást, vallásos nevelést nyújtott nekik, mesterséget tanulhattak. Mindebben Velence városa is támogatta. Caraffa segítségével 1531 k. szolgálatait kiterjesztette Páduára, Veronára, Comóra, Milánóra, Bresciára és Bergamóra (itt rossz sorsú nők számára alapított menedékházat). - 1532: munkatársaival megalapította a →szomaszkaiak kongr-ját, mely halála után, 1540: nyert p. jóváhagyást, s 1568: lett renddé. A pestis okozta halálát, amit a gondjaiba fogadottaktól kapott el. - XIV. Benedek p. 1747: b-gá, XIII. Kelemen p. 1767. VII. 16: sztté avatta. XI. Pius p. 1928. III. 14: az árva és kitaszított gyermekek védősztjévé nyilvánította. Ü: júl. 20. **

Schütz III:86. - BS VI:1143. - NCE V:304. - SzÉ 1984:91.

Jeromos, Lu, Szt (†Ny-Kína, 1858. jan. 28.): vértanú. - Tanító apja tudósnak szánta, ám karrierje pol. okokból el sem indulhatott. Apja hivatalát vette át, de elégedetlen volt életével. Inni kezdett, belépett egy titkos szektába, majd száműzött keresztényekkel került kapcsolatba, akik révén megtért, s 1853: a Jeromos névre keresztelték. Anyja és felesége kivételével háza népét is megtérítette. Felesége halála után elvett egy pogány nőt, amivel magára vonta a keresztények felháborodását. Bűnbánatot gyakorolt, s feleségét is megtérítette. Idővel több mint 200 földijét nyerte meg Krisztus hitének. A közösségnek nem volt papja, s 1855: ~ a szomszédos tartományban élő francia papot, (Boldog) Augustin →Chapdelaine-t akarta megnyerni. Mindkettőjüket letartóztatták és bíró elé állították, később szabadon engedték. 1856: Chapdelaine vértanú lett, miközben ~ szüntelenül apostolkodott hazájában. Amikor a keresztényüldöző Tai lett a tartomány kormányzója, ~t saját nagybátyja szolgáltatta ki ellenségeinek. Több társával (köztük Liu Ágota hithirdetőnővel) együtt végezték ki. - X. Pius p. 1909. V. 2: avatta sztté. **

SzÉ 1988:71.

Jeromos   →Hajmo

Jeromos, Hieronymus (†1457. márc. 21. után?): megyéspüspök. - A MA 1394-1404: a makáriai pp-öt nem említi, 1405. IV. 15-1438. IX. 8: a széket üresnek jelzi, 1439-53: pp-öt nem említ, v. üresnek jelzi a széket; 1454-1457. III. 21: ~ a makáriai mpp. 1458-1520: m. okl-ek makáriai pp-öt nem említenek, ~ utóda a MA-ban 1521: Jakab. - Gamsnál 1388 k. János után 1445(?): Ferenc OFM, 1472-82 k.: András OP a makáriai pp., az ő idejében egyesítették a makáriai és dumniói ppséget. - Eubelnél raguzai papok a p. által kinev. makáriai pp-ök; 1391. VII. 11: János, Jakab; 1417. XII. 17: Joannes Masdrach OP, 1425. VII. 1: Dominicus de Ragusio OP; 1436. VIII. 6: Michael Natalis, 1464. X. 20: Balázs OP, 1481. XII. 17: Donatus de Georgiis de Ragusio OP, 1493. VII. 19: György. 88

Gams 1873:410. - Eubel I:319. (Makária, Dalmácia, Spalato suffr-a), 495. (Tribunic és Makária, Hercegovina, Raguza suffr-a) - Nemes 1929:16.

a kötetben nem ez jelent meg!