Jézus-kutatás: A kései ókorban és a kk-ban ilyen tud. vállalkozás nem volt, legföljebb a 4 evangélium összehangolására gondoltak (Tatianosz, Ágoston). A kk. alkotott epikai és drámai összefoglalásokat Jézus tört-éről, egyesek életrajzokat akartak belőle szerkeszteni. A kritikai kutatás a felvilágosodás korában kezdődött. A 18. sz. végén H. S. Reimarus hamburgi orientalista kezdte kétségbe vonni Jézus tört-ének biblikus értelmezését. Ezután divatos lett a kérdés, főleg prot. körökben. C. E. Lessing, J. S. Semler abban követték Reimarust, hogy az evang-okat legendák gyűjt-ének tekintették, amelyek Jézus pol. vállalkozásának meghiúsulása után keletkeztek. K. H. Venturini (†1849) már az esszénusokkal hozta kapcsolatba, s tagadta Jézus csodáinak termfölöttiségét is, mint ált. a racionalisták tették. D. Schleiermacher különbséget tett a tört. Jézus és a hit Krisztusa között. D. F. Strauss 1835: adta ki Jézus élete kritikai földolgozásban c. kv-ét. Jézust tört. személynek fogadta el, de a róla szóló elb-eket mitológiai jellegűeknek tartotta. Munkája nagy vitát váltott ki, kb. 60 kv. jelent meg ellene. Főleg azt kifogásolták, hogy nem alkalmazott forráskritikát. Strauss kv-ének fr. megfelelője volt a Jézus élete, E. Renan műve, aki szintén legendának tart minden termfölötti vonatkozást. Kv-e szentimentális regény, melyben Jézus szeretetre méltó rabbi, aki a szeretetet hirdette, de az ellenállás miatt lassanként forradalmár lett. Az ún. liberális iskola lélektanilag akarta megmagyarázni Jézus „egyéniségének” kialakulását, a vallástörténeti iskola pedig a késői zsidóság apokaliptikus messiási várakozásából (J. Weiss: Die Predigt Jesu vom Reiche Gottes, 1892). Jézus várta a világ közeli végét, és egész viselkedése ebből a várakozásból fakadt. A. Schweitzer is ezt a gondolatot folytatta, bizonyítéknak vette a tanítványok szétküldését Galileában (Mt 10,5). Jézus ott akarta siettetni az eszkat. orsz. elérkezését; szerinte a Márknál található „messiási titok” arra vall, hogy a ker. közösség hallgatni akart Jézus életéről és csak a beléje helyezett hitet terjesztette. W. Bousset (Kyrios Christos, 1913) Jézus alakját a hellénista befolyásból vezette le. H. Gunkel az evang. hagyomány formatört-ét vizsgálta, amit M. Dibelius és R. Bultmann a szinoptikus evang-okra alkalmaztak. Amit a szinoptikusok közöltek, az kérügma (igehirdetés), tehát az Egyh. hite fejeződött ki benne, nem Jézus élete. Magáról Jézus életéről semmi határozott adatuk nincs, legföljebb kereszthalála. Bultmann szerint egyáltalán nincs folyamatosság a tört. Jézus és a hit Krisztusa között. Az ap. igehirdetés az ap-ok hitét fogalmazta meg, s annak saját koruk mitológiai elemeivel adtak kifejezést. Az úsz-i kérügma egész mitologizált krisztológiája nem más, mint Jézus tört. jelentőségének objektivált kifejezése, vagyis annak, hogy Isten őbenne mutatta meg az üdvösséget. Az ap-ok hitének ez volt a tartalma. Ebben nem az a fontos, hogy Jézus mit hirdetett, hanem az, hogy bejelentette a tört. utolsó fázisát és az embert radikálisan szembesítette az Isten akaratával. Más prot. teol-ok nem mentek ilyen messzire: Dibelius sem. Ő bizonyos mértékig elfogadta az evang. hagyomány tört. értékét, de ő is vallotta, hogy Jézus maga az utolsó tört. korszaknak és Isten országának a jele. Abban követőik is megegyeznek, hogy a jel nem maga a dolog. Az evang-ban túlteng a jel a tört. rovására (G. Bornkamm). Legföljebb Jézus magatartásából (E. Fuchs) v. hitéből (G. Ebeling) lehet valamilyen indirekt krisztológiát szerkeszteni. E. Stauffer (Die Botschaft Jesu, 1959) külön jelentőséget tulajdonít Jézus „én vagyok” kijelentéseinek, amelyekben az ÓSz „én vagyok Jahve” formulájának visszhangját látja, de azt is „kortörténeti módszerrel” magyarázza. Tehát a jelkép itt is eltakarja a valóságot. A fr. prot. ~ mindig konzervatívabb maradt (M. Goguel). A zsidó irod-at J. Klausner képviselte. Szerinte Jézus kimagasló erkölcstanító volt, de nem próf. és nem messiás, hiszen Istennek a végső időkre vonatkozó ígéreteit nem teljesítette. Jézust a hellénizáló folyamat tette meg annak, aminek a kerség tartja. - A kat. álláspont az volt és az maradt, hogy Jézus igazi képét az ÚSz írásai mutatják meg. A kat. teol-t (F. Prat, L. de Grandmaison, J. Lebreton, J. Sickenberger) nem befolyásolta úgy a racionalizmus, az idealizmus, a kultúroptimizmus és az egzisztencializmus, mint a prot-okat. A korábbi munkák azonban elavultak, mert a forrásokat nem tanulmányozták kellő kritikával. H. Schell, K. Adam, R. Guardini főleg Jézus személyének és küldetésének mélyebb megértését keresték. A ~ fő kérdései ezek: van-e üdvtört. folytonosság a tört. Jézus és a hit Krisztusa között, és miben áll az? Mi a viszony a tört. és a hit között? Miben áll a kérügma objektív igazsága? Tört. igazságot mond-e el, v. csak egy egzisztenciális értelmezésnek az objektiváló kifejtése? Hol van a mítosztalanítás határa? Közp. kérdés marad Jézus öntudatának vizsgálata, amit újabban a prot. teol-ban is elkezdtek. Cs.I.

LThK VI:859.