jegyesszimbolika: a →jegyesség és a →jegyesi szeretet képszerű értelmezése Isten és a népe, Krisztus és Egyháza, Mária és a Szentlélek, a lélek és Krisztus közötti kapcsolatra. - Az ósz-i próféták tanították, hogy Isten különleges szeretetközösségre választotta ki népét. E kapcsolatot kezdetben az apa és fiú viszonya szemléltette (Kiv 4,22; MTörv 14,1). Ozeásnál lett a házassági kötelék a Jahve és Izr. közti szövetség képe: amint a próf. az ismételt házasságtörés ellenére is szereti Gomert, ugyanúgy, ésszel föl nem fogható módon Isten is kitart a hűtlen Izr. iránti szeretetben (6,4; 11,8: 9,15; 14,5). - Jeremiás a szövetségkötést Jahve és Izr. házasságaként állítja elénk (Jer 31,32), és Oz képét továbbfejlesztve a megoszlott országot Jahve két hűtlen feleségének alakjában mutatja be (Jer 3,6-13). Izr. magatartása Jeremiás szerint is házasságtörés (9,1); Jahve ezért meggyűlöli (12,8) és büntetésül ellenségei kezére adja (12,7). - Ezekiel próf. rámutat az idegen istenek szolgálatába szegődéssel elkövetett hűtlenségek sorozatára (16; 23). - Izajás próf. Isten szeretetének gyengédségét az anyai szeretet képébe öltözteti (40-66, különösen 49,15); az ifjúkori szerelem motívuma kerül előtérbe: a büntetés idejének lejártával Isten végtelen irgalommal újra magához öleli népét, ifjúkori feleségét (54,4-8), mert nem válólevéllel bocsátotta el (50,1), csak átmeneti időre taszította el (49,14; 60,15). - A kerség előtti zsidóság körében a jegyesi szerelem gondolata az →Énekek énekében bukkant föl újra a Jahve és Izr. közti szeretetre vonatkoztatva. - Az ÚSz-ben Ker. Szt János a Vőlegény barátjaként (násznagyként) hirdeti a Messiás eljövetelét (Jn 3,25-30). Maga Jézus első csodáját a →kánai menyegzőn tette (Jn 2,1-12), s vőlegényként volt övéi között, ezért „nem böjtölt a násznép” (Mk 2,19). A mennyek országát menyegzőhöz hasonlítja, amit az Atya készít Neki és menyasszonyának, az Egyh-nak (vö. Mt 22,1-10: királyi menyegző; 25,1-13: okos és balga szüzek példabeszédei). - Szt Pálnál a korintusi közösség mint az egész Egyh. képviselője Krisztusnak eljegyzett tiszta szűzként jelenik meg, akit az ap. vezet a →menyegzőre. Krisztusnak és az Egyh-nak a házassága már létező valóság (Ef 5,22-30), melynek ki-ki a →keresztség (5,26) révén válik részesévé. - A Jel 19,7: a menyasszony (a megdicsőültek égi közössége) már készen áll a Bárány menyegzőjére. A Lélek (akit nyilvánvalóan mint vőfélyt kell értelmezni) és a menyasszony szava a vőlegényt hívja: „Jöjj el!” (22,12) Krisztus megismétli ígéretét: Igen, hamarosan eljövök (22,20), ti. örök menyegzőre. A teljes kép: az új teremtésben (vö. 21,1) az ég (Isten, a Bárány, a Lélek, a sztek közössége = a menyasszony) és Jézus földi →Egyháza, mely nem hódolt be az →Antikrisztusnak, egyetlen közösséget fog alkotni; e közösség teljes boldogságát a megújult Paradicsomban tartott menyegző szemlélteti. - A ~ dogmatikai alapja az ember →istenképisége (Keresztes Szt János szavaival: „Ilyen szeretetre teremtettünk”). - A II. vat. zsin. egyháztani szempontból elevenítette föl a ~t: „Krisztus szeretett jegyese” az Egyh. Eljegyzésük a kereszten történt. Krisztus a megtestesüléssel választotta jegyeséül az Egyh-at, hogy társa legyen a megváltás beteljesítésében és vele együtt dicsérje, dicsőítse Istent. Ezért az Egyh. lit. imádsága „a Vőlegényhez beszélő jegyesnek a hangja”. **

BL:802. - Schütz 1993:176.